[Elhangzott a Hajdúdorogi Egyházmegye centenáriuma tiszteletére rendezett parlamenti emlékülésen, 2012. május 12-én]
Tisztelt Elnök úr! Alelnök úr, Államtitkár urak! Főtisztelendő Püspök Atyák! Képviselő urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kitartásban a siker! Miklósy Istvánnak, a Hajdúdorogi Egyházmegye első főpásztorának püspöki jelmondatát választottam rövid történeti előadásom címéül. A mai parlamenti emlékülésen és a centenáriumi év minden rendezvényén egy valóban nagy sikerre emlékezünk. A Hajdúdorogi Egyházmegye megalapításáról szóló uralkodói döntést 1912 májusában a magyar görögkatolikusok igazi sikerként élték meg, a Tisztelt Ház és a korabeli közvélemény többsége pedig a magyar nemzeti ügy diadalának tapsolt.
A magyar görögkatolikus püspökség felállításában megtestesülő sikerhez azonban rögös, sok-sok áldozattal terhelt és fájó kudarcokkal teli út vezetett. Olyan út, melyet őseink kitartás nélkül képtelenek lettek volna végigjárni. Makacsul, időnként szinte minden remény ellenére és szilárd meggyőződéssel ragaszkodtak ahhoz, hogy ügyük igaz ügy, kéréseik jogosak és meghallgatásra méltóak.
A magyar görögkatolikus lét három alappillérre épül: az ősöktől drága örökségként megkapott bizánci szertartásra, a katolikus egyházzal a 17. században helyreállított egységre és a 18. század végétől egyre fontosabbá váló magyar identitásra. A mindhárom alappillérhez való kitartó ragaszkodás tette a magyar görögkatolikus utat rögös és küzdelmes úttá, eleink értelmezése szerint kálvária-úttá.
