Az ellenvetések

Áttérünk most Szentséges Atyánk! megczáfolására azoknak az ellenvetéseknek, a melyeket ügyünk ellen hivatottak és nem hivatottak tenni szoktak.

1. Állitják - mint mondtuk már - hogy görög katholikus magyarság nincsen, hogy a kik a görög katholikusok közül magyarul beszélnek, azok nem rég átmagyarosodott ruthének és románok. Minthogy pedig az egyház nem tehet arról, hogy ezek elmagyarosodtak, nem is köteles miattuk a szertartási nyelven változtatást tenni.

Ezt az ellenvetést megczáfolja a történelem. A történeti részben kimutattuk, hogy a schizma előtt, a schizma után és a Szent Unio megkötésekor hazánkban gör. kath. magyarok már voltak. És feltéve, de meg nem engedve, hogy a haza gör. kath. vallásu magyarjai valamennyien átmagyarosodás utján váltak magyarokká, tény, hogy már századok óta magyarok és más nemzetiségre többé vissza nem vezethetők. Mindaz tehát, a mit a magyar szertartási nyelvnek a szüksége mellett felhoztunk, ebben az esetben is áll, sőt az indok még erősebb és a szükség még nagyobb, mert, ha az elmagyarosodás folytán csakugyan elvesztünk szláv őseinkre nézve a faj tekintetében, épugy elveszhettünk volna a katholikus hitre nézve is. Egyébiránt készséggel megengedjük, hogy vannak közöttünk elmagyarosodott ruthének, ám ez a körülmény a legjobban bizonyitja, hogy kellett lennie egy őket assimiláló görög szertartásu magyarságnak is.

2. Felhozzák ellenünk, hogy eljárásunk nem katholikus jellegü, mert abban protestánsok is részt vesznek, sőt intézik azt, hogy bennünket a Szentszéktől elidegenitsenek.

Ez az ellenvetés sem felel meg a valóságnak. A magyar nyelvet - a mint ezt kifejtettük - a lelki szükség vitte be a templomainkba. Ügyünket a protestánsok nem kezdeményezték, nem intézték és nem vezették soha. Az egész ellenvetés onnan származik, hogy némely protestáns irók és tudós férfiak, törekvéseinket szóvá tették megyei gyüléseken és az országgyülésben, akadémiákon és a lapokban. Mi erre nekik megbizást nem adtunk, műveikért és tetteikért felelősséget nem vállalunk, sőt kijelentjük, hogy ügyünk képviselői, intézői és kezdeményezői magunk vagyunk és magunk akarunk lenni.

3. Állitják azt is, hogy mozgalmunkat csak a vallástalan és romlott intelligentia pártfogolja, a nép mit sem tud róla, vagy ha tud, akkor el van ámitva.

Erre az ellenvetésre már megfeleltünk ott, a hol az országos bizottság megalakulását és a hivők csatlakozását előadtuk. A népből indult ki már kétszáz év előtt e mozgalom, a nép tartotta azt ébren a mai napig, a nép fejlesztette ki mai gyakorlatát akkor, a mikor a hitközöny által megbénitott és megapadt intelligentia mindentől távol tartotta magát, a mi egyházi volt. Igaz, hogy most az intelligentia állott a mozgalom élére, de az intelligentia egymaga, kicsiny száma és sulya miatt képtelen lett volna ily nagy arányu mozgalmat a nép nélkül létrehozni.

Szentséged elé terjesztjük a nép saját aláirásait és az elámitás igaztalan vádját semmi sem czáfolja meg jobban, mint az, a mit lehetetlen meghatottság nélkül jelentenünk, hogy alig három nyári munkahónap alatt, a csaknem kivétel nélkül földmivesekből, kisiparosokból, zsellérekből és napszámosokból álló - Királyhágón inneni - gör. kath. magyarság seregesen állott az országos bizottság programmjához.

4. Állitják, a kik mozgalmunkat nem ismerik, hogy attól ugy az illetékes egyházi főhatóságok, mint a papság távol tartják magukat, a laikusok pedig ilyen dolgokban nem illetékesek.

A jelen alázatos felirat történeti részében igazoltuk, hogy eddig valamennyi püspökünk elismerte, hogy ez ügyben a hivek megnyugtatására tenni kell valamit, de oly nehéz idők jártak felettünk, hogy püspökeink az üdvös szándéknál előbbre nem haladhattak. Nem tartózkodott e mozgalomtól a papság illetékes része sem. Arra azonban mindig sulyt fektettünk, hogy a papságnak csak azon része csatlakozzék hozzánk, a mely a pastoriátioban a magyar nyelvet maga is kénytelen használni. Hogy e kérdésben határozni jogunk nincsen, azt tudjuk, de mivel a veszély első sorban minket világiakat fenyeget, miénk első sorban a kötelesség is, Szentséged előtt a helyzetet fiui bizalommal feltárni.

5. Azt is felhozzák némelyek, hogy ennek a mozgalomnak jogosultsága már azért sincsen, mert a magyar vidékeken a nép által nem értett szertartási nyelv mellett magyar nyelvüek a szent beszédek, a hitoktatás, a gyóntatás éppen ugy, mint a latin szertartásuaknál, ha tehát ők nem zúgolódnak, mi is megelégedhetünk.

Ez az állitás helyesbitésre szorul. Ha az isteni szolgálat a keleti egyházban is ugy volna berendezve, mint a nyugatiban van és ha emellett a keleti ritusban is oly módon szerkesztett népénekek volnának, mint a latin egyházban vannak, akkor az ellenvetésnek igaza volna. De mivel a keleti egyházban az egész istentisztelet jóformán nem egyéb, mint az áldozópap és a hivők folytonos párbeszéde, a minek a czéljából és természetéből folyik, hogy e párbeszédnek a nyelvét az egymással érintkezésben álló mindkét tényezőnek értenie kell, azért a görög szertartást a latinnal mindenben azonositani és azonos elbánás alá vonni lehetetlen.

6. Nevezetesebb ellenvetés az, a mit szent ügyünk ellen a latin egyház szempontjából felhoznak, hogy t. i. ha a magyar nyelv a keleti szertartásban engedélyt nyer, a latin szertartásu magyarok és a latin szertartásu más nemzetiségek is követelni fogják, hogy szertartási nyelvük a nemzeti nyelv legyen, miután pedig ezt el nem érhetik, átmennek a görög szertartásra s ez által veszélyeztetve lesz a latin ritus.

Ez az ellenvetés első tekintetre eléggé nyomatékos, ellenünk azonban mégsem szólhat, mert a latin szertartásuak előtt századok óta ismeretes már a keleti egyház azon fegyelme, hogy ott az istentisztelet a nép előtt érthető nyelven végeztetik, ennek daczára még sohasem fordult elő eset, hogy a latinok tömegesen a görög ritusra mentek volna át azért, mert annak a nyelvét értik.

A galicziai latin szertartásuak mindenesetre jobban megértik az ó-szláv nyelvet, mint a latint és mégsem változtatnak ritust. Egyáltalában a hosszu idők folyamán seholsem mutatkozott a nyugati szertartásuaknál számbavehető hajlandóság, az egyházi nyelv miatt áttérni a keleti szertartásra, a melynek a latintól eltérő berendezésé nem is alkalmas arra, hogy a latinokat ritusuk elhagyására késztesse, de az alázattal ide mellékelt térkép külömben is azt bizonyitja, hogy az a nehány vármegye, a melyekben mi élünk, nem oly vidéken van, a hol a latin szertartásu hivekben kárt tehetnénk, a kik eddigelé itt-ott 100 év óta hallják már magyar ritusunkat, a nélkül, hogy abba térni kivánkoztak volna. A mi pedig a legjobban megnyugtathatja a latin ritus veszedelme felől aggódókat, az a zengg-modrusi egyházmegye példája. Ebben az istentisztelet a nyugati szertartás szerint ugyan, de ó-horvát nyelven végeztetik és ennek daczára a többi horvát és dél-szláv katholikus egyházmegyék, az ó-horvát nyelvnek a kiterjesztése érdekében még sem inditottak semmi komolyabb mozgalmat.

7. Felhozzák ellenünk azt a vádat is, hogy mi tulajdonképen a ruthének és a románok megmagyarositásánál egyebet nem akarunk, hogy mozgalmunk tisztán politikai szinezetü s hogy azt csak az ugynevezett «chauvinisták» pártfogolják.

Erre az ellenvetésre programmunk V. pontjában kellő feleletet adtunk. Mi nem azt kérjük, hogy ruthén és román hittestvéreink egyházi nyelve elvétessék, hanem azt, hogy magyar vidékeinken nekünk is megadassék, a mivel ők már évszázadolc óta birnak.

A ruthénekkel és a románokkal érintkezésbe sem léptünk. A csatlakozási nyilatkozatokban mindenütt ki van tüntetve, hogy a csatlakozók nekünk a megbizást mint görög katholikusok és mint magyarok adják.

Mozgalmunkat tehát a magyarositással összeköttetésbe hozni nem lehet, mert gör. kath. magyar hitközségeinkben, a melyeknek a képviseletében most Szentséged előtt megjelentünk, nincs kit elmagyarositani. Ezek a községek magyarok voltak mindig s magyarok akarnak maradni ezután is s mi csak azoknak a nevében kérelmezünk, a kik mint gör. kath. magyarok, bennünket ezzel irásbeli felhatalmazás utján megbiztak. Egyébiránt mi nem kérünk egyebet, mint a magyar szertartásnak a keleti egyház fegyelme szerint való engedélyezését mindazon helyeken, a hol ezt az illetékes Ordinariatusok véleményének a meghallgatása után, Szentséged szükségesnek, hasznosnak és megokoltnak fogja találni.

Ruthén és román nyelvü hittestvéreinket Szentségednek a védőszárnyai fedezik, ugyanazon védelem alá sietünk mi is, mindenkor hüséges, gör. kath. magyar hivei.

Emlitettük már Szentséged előtt, hogy egy izben gyökeret vert közöttünk az a felfogás, hogy a gör. kath. magyarságot legczélszerübb volna egy különálló püspöki megyébe foglalni.

Igy jött létre magyar hiveink egy részénél a hajdu-doroghi püspökség eszméje. Kétségtelen, hogy e terv, ha egyáltalában megvalósitható volna, rendkivül tisztázná a helyzetet és főleg a románok féltékenységét megszüntetné, mindazonáltal mély tisztelettel kijelentjük, hogy a gör. kath. magyaroknak az igényei a jelenlegi egyházmegyei beosztással is kielégithetők.

8. Mozgalmunk ellen felhozzák azt is, hogy nem járunk helyes uton, mert az országgyülés előtt az egyes minisztereknél kérelmeztünk, holott pedig ezek világi fórumok, tehát ezen egyházi kérdés intézésére nem illetékesek.

Erre a vádra fiui mély alázattal azt feleljülc csupán, hogy kötelességünknek tartottuk törekvésünket és czélunkat éppen azon okból, hogy azt félreértés avagy gyanusitás ne érhesse, itthon is megismertetni, annak elintézését és kegyes eldöntését azonban nem vártuk és nem várjuk senki mástól, mint egyedül Szentségedtől.

9. Felhozzák ellenünk, hogy mi nem a katholikus engedelmességnek a szellemében járunk el, mert a magyar nyelv megtagadásának az esetére, áttéréssel fenyegetőzünk.

Szentséges Atyánk! erre az ellenvetésre megfelel a jelen alázatos folyamodvány. Mi kérésünket fenyegetéssel nem kisérjük. Őszintén és bizalommal rámutatunk a veszedelmekre, a melyek a gör. kath. magyarságot a liturgikus ó-szláv nyelv miatt a multban érték és a jövőben fenyegetik. A csatolt térkép mutatja, hogy az egykor csaknem egészben görög szertartásu Hajdu vármegyében Hajdu-Doroghon és Hajdu-Böszörményen kivül alig van már hitközségünk. A többi elveszett, elhóditotta tőlünk a magyar nyelvvel a protestantismus. Ha De Camillis József püspökünknek annak idejében sikerült volna a magyar nyelvet a templomba nagyobb terjedelemben bevinni, mint a hogy bevitte, ezek a vidékek ma is gör. katholikusok volnának. Sokat vesztettünk a multban, de megőriztük és a jövőben is megőrizzük őseink hitét és hüségünket az Apostoli Szék iránt, melyben a szertartási nyelvkérdés rendezése által csak ujból megerősittetni kivánunk.

10. Állitják, hogy mozgalmunk megneheziti Szentségednek az «egy akol és egy pásztor» eszményének megvalósitására irányitott apostoli törekvéseit, mert mi a szláv nyelvet akarjuk kiküszöbölni a templomainkból és szlávokat akarunk elmagyarositani, ez pedig elidegenitené a nagy szlávságot Szentséged magasztos törekvéseitől.

Akadhattak talán egyesek, a kik a schizma felé hajolva, avagy politikai okokból ily módon igyekeztek befolyásolni az orosz közvéleményt. Még, ha igaz volna is Szentséges Atyánk! hogy mi szlávokat akarunk elmagyarositani; a nagy szláv tengerrel szemben erre való képességünk, az egész magyar fajnak erre való képessége oly csekély, hogy attól komolyan félni, vagy azt komolyan akarni; valóban nem lehet., Mi azonban meggyőzően kimutattuk, hogy mi nem szlávokat akarunk magyarositani, hanem magyarokat a katholikus hitben megtartani. Bennünket nem a terjeszkedési vágy; hanem-az önfentartás parancsa vezet.

Senki jobban nem képes megitélni, mint Szentséged, hogy .az egykoron minden bizonyára létrejövő általános szent Unio ilyen kisszerü dolgoktól nem függ, hanem függ a már meglevő szent Unio tekintélyének az emelésétől, a mivel a mi törekvéseink nemcsak hogy ellentétben nincsenek, hanem annak a javára és előnyére is szolgálnak.