Csépes János vértanú (1918-1953)

Csépes János vértanú

(1918-1953)

 

Csépes János képgalériája

Rövid életrajzi adatok:

1918. október 5-én született Királyházán.

Teológiai tanulmányait Ungváron végezte.

Dudás Miklós hajdúdorogi püspök 1943. július 12-én szentelte a Munkácsi Egyházmegye papjává.

Szolgált Vezérszálláson, majd Hajasdon.

1950-ben letartóztatták és 25 év kényszermunkára ítélték. 1953. augusztus 1-én a vorkutai lágerben kitört fogolylázadás során gyilkolták meg.

Felesége: Iváncsó Mária, négy gyermekük volt.

 

 

Feczák Lászlóné  és Gajdos Viktória:

Csépes János rövid életrajza és vértanúságának története

 

Csépes János a Szent Mihály főangyal tiszteletére szentelt hajasdi (Voloszjanka, most Ukrajna) templom parochusa volt. 1918. október 5-én született Királyházán. Családjában vallásos nevelésben részesült. Általános iskolai tanulmányait Királyházán végezte, majd kiváló képességei miatt felvették a Huszti Gimnáziumba. Sikeres érettségi után tanulmányait az Ungvári Papi Szemináriumban folytatta. Teológiai tanulmányait és a papságra való felkészülést végtelenül komolyan vette. Környezetében tudták, hogy mélyen hívő ember, akit jó lélekkel áldott meg az ég.  Tanulmányai befejeztével 1943-ban feleségül vette Iváncsó Máriát.  Gyermekkori álma valósult meg, amikor Dr. Dudás Miklós hajdúdorogi megyéspüspök 1943. július 12-én pappá szentelte. Első szent liturgiáját Királyházán mutatta be, kinevezését Vezérszállásra (Pudpolócra) kapta. 1947-ben Csépes Jánost Hajasdra helyezték, ahol Luhot és Bisztrijt is pasztorálta. A fiatal pap lelkes munkájának nyomán a Hajasdon működő szalvista szekta tagjai tömegesen tértek át a katolikus hitre. A hívek lelkesedtek emberséges, fiatal papjukért. Prédikációit áthatotta a hitelesség és a mélységes Isten- és emberszeretet. Feleségének gyakran mondta, hogy nincsen számára szebb és boldogítóbb dolog, mint Isten szeretetét közvetíteni a világban. A szószéken szinte betöltötte őt a Szentlélek ereje és erőt adott neki, hogy biztassa, tanítsa, vezesse híveit, akik hűen követték papjukat. Azonban csupán hét évig lehetett pásztora szeretett híveinek.

1944-ben elkezdődött Kárpátalján a görög katolikus egyház üldözése. Csépes atya özvegye visszaemlékezése szerint legalább 50-szer hívták őt be kihallgatásokra. Kezdetben puhították, majd egyre erőszakosabban kényszerítették, hogy térjen át az ortodox hitre, de ő mindig boldogan tért vissza a kihallgatásokról: érezte és tudta, hogy semmi sem törheti meg hitét és hűségét Krisztus és a katolikus egyház iránt. A kihallgatásokra mindig rózsafüzérrel ment, és ahogy feleségének elmondta, szüntelenül Jézus segítségéért fohászkodott. Az utolsó kihallgatáson vallató tisztje azzal fenyegette meg, hogy írja alá az áttérési beleegyezést, különben soha többé nem látja majd gyermekeit. Tudták-e fájóbb ponton érinteni szerető apai szívet? Csépes atyának akkora már négy apró gyermeke volt, két fia és két lánya. A legidősebb 6 éves, a legfiatalabb 6 hónapos kisgyermek.

Miután Csépes atya állhatatos kitartását a sztálini rendszer kiszolgálói megtörni nem tudták, a paróchiáról családjával együtt kiűzték, papi működését megtiltották. Luhon egyszerű rakodómunkásként dolgozott. Titokban esketett, keresztelt, misézett. A hívei tudták, hogy mindig számíthatnak lelkipásztorukra.

Azonban 1950. augusztus 14-én sorsa végérvényesen megpecsételődött. A papi családot szeretettel körülvevő hívek napnyugtakor aggódva siettek értesíteni Csépes atyát, hogy a falu határában teherautó áll és ismeretlen civilruhás emberek várakoznak. A fiatal pap nyugodtan mondta feleségének: ”Micike, értem jöttek.” Azzal letérdelt, elmondta a rózsafüzért, levette ujjáról a karikagyűrűt és megkérte feleségét, hogy ne sírjon az üldözői előtt. Mélységes fájdalommal búcsúzott el családjától. „Az ajtóban még visszafordult és megáldott minket.”- emlékszik vissza felesége. Még ott, még akkor is meggondolhatta volna magát. De valahol legbelül  azt súgta egy hang: ”Jöjj, és kövess engem…”

 Csépes atyát 25 év kényszermunkára, 5 év polgári jogfosztásra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Büntetését Szibériában, Vorkután kellett töltenie különleges lágerben. A zord éghajlati körülmények és szegényes ellátásra sose panaszkodott. Leveleiben gyakran írta, hogy egészséges vagyok, értem ne aggódjatok, bobálykát (proszforát) és mazsolát kér. Felesége tudta, hogy a misézéshez kell. Papi tevékenységét a lágeri körülmények között sem szüntette meg. Pasztorálta a vele együtt dolgozó rabokat, tartotta bennük a lelket. Családjának haza szüntelenül azt írta, hogy imáim nem hagynak el benneteket.

1953. augusztus. 1-én tragikus eseményre került sor Vorkután a 29. szénbányát ellátó 10.sz.lágerben. Sztálin halálát követően a kiéheztetett és agyondolgoztatott rabok joggal vártak amnesztiára. Békés tüntetés keretében vonultak ki a láger udvarára, jobb élelmet, melegebb ruhát és ügyeik felülvizsgálatát kérték. A tábort őrző katonák azonban felsőbb utasításra figyelmeztetés nélkül sortüzet nyitottak a fegyvertelen és védtelen rabokra. Ennek a mészárlásszerű leszámolásnak lett  áldozata Csépes János, a 35 éves fiatal pap, akit akkorra már sokan ismertek, mint lelkipásztort. Csépes atya halálának közvetlen tanúja Miskolczy Tivadar püspöki háznagy, görög katolikus paptársa volt, aki szintén életveszélyes sérüléseket szenvedett. A haldokló atya Miskolczy Tivadarnak csak annyit tudott mondani: ”Micikét és a gyerekeket végtelenül szeretem, de mindennél jobban szeretem Krisztust.” Testét hét golyó találta el. Vele együtt még 86 ember vesztette  életét és 370 sebesült meg.

A Vorkután raboskodó görög és római áldozópapok leveleikben és vallomásaikban tanúsították, hogy Csépes János atya mártírhalált halt hitéért. Dr.Ortutay Elemér atya visszaemlékezéseiben így ír: „Köszönjük neked Csépes atya, hogy példát adtál nekünk, hogy Krisztust követnünk kell egészen a halálig.” A magyar tisztek, akik jól ismerték az atyát, külön sírba temették.  Paptársai sírjánál temetést és panachidát végeztek, végső kegyeletben részesítve őt.

1956. július 31-én Dr. Ortutay Elemér atya levelet ír Csépes Jánosnénak a következőkkel: „Kedves Nagyságos Asszony! Ma évfordulója van annak a napnak, amikor Férje 1953-ban vértanúhalált halt. Mint embernek, fáj a szívünk. De mint hit-és oltártestvérei büszkén tekintünk a vorkutai elhagyott temetőre, hisz ott fekszik az, aki a miénk, és akire jogosan vonatkoztathatjuk, hogy accepit koronam martyrii, elnyerte a vértanúság koszorúját.”

1953. szeptember 18-án Csépes Jánosné még egy vigasztaló levelet kap nagybátyjától Iváncsó Elek görög katolikus paptól, aki értesülve rokona haláláról így ír: ”A Jó Isten vigasztaljon meg benneteket, az Ő utjait nem ismerjük. A megboldogult Jancsi szenvedéseinek vége. Őt Illés saját napja előtti napon magával vitte, a Jó Isten pedig a vértanúk koszorújára méltatta. Micike, a kis árvák és a szülők ne érte, hanem hozzá imádkozzanak.  Vigasztaljon meg benneteket a Jó Isten, meglátjátok, neki gondja lesz az árvákra és az özvegyre.”

1954. június 15-én Szibériából, Inta egyik munkatáborából levél érkezett Csépes Jánosné részére édesapjától, Iváncsó Gyulától, aki szintén lágerben raboskodott az aposztázia elutasítása miatt. Levelében így ír vejéről, Csépes Jánosról lányának, Máriának: ”Fájó szívvel értesültem a mi drága Jancsi gyermekünk haláláról és elsirattam őt. Imádkozom lelkéért, hogy elnyerje az örök békét. Immáron nagy kereszt nehezedett a családunkra, de számodra, drága Micike, számodra jelenti ez a kereszt a legsúlyosabb terhet, hiszen olyan ifjan, olyan nehéz körülmények között lettél özvegy, és négy apró gyermekedet egyedül kell felnevelned. Erősnek kell lenned, mint eddig is, nem szabad csüggedned, özvegységedben pedig a te drága Jancsid lesz a közbenjáród az Isten előtt, hogy az Isten adjon neked erőt felnevelned gyermekeidet, akikben Jancsi tovább fog élni. A megboldogult nagyon szeretett bennünket, amit cselekedeteiből éreztünk is, és mi is mindannyian nagyon szerettük őt nagylelkűségéért, odaadásáért, és szeretetéért irántunk, de a Mindenható Isten mindenkinél jobban szerette Őt, mert elvette tőlünk, és vértanúságra méltatta. Hadd pihenjen örök nyugalomban. Ő már boldog.”

Az ukrajnai politikai megtorlások áldozatainak rehabilitálásáról szóló törvény alapján Csépes János atyát 1992-ben rehabilitálták. 1996-ban szülőfalujában Királyházán emléktáblát állítottak vértanúságának emlékére. A vértanú és hitvalló pap boldoggá avatási eljárását  sok más paptársával együtt 2005-ben kezdeményezte a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye illetékes hivatala.

Puskás László atya a krakkói Szentek Közössége nevű magyar kápolna falára alkotott mozaikképén Csépes János vértanút is ábrázolja a magyar szentek, boldogok, valamint kárpátaljai görög katolikus vértanúk és hitvallók között.

Csépes János atya halála óta több mint fél évszázad telt el. Szívszorító hiányát szüntelenül érezte szerető felesége, négy gyermeke, 8 unokája, dédunokái, szülei, testvérei, barátai, hívei, tanárai és tanítványai, paptársai és mindazok, akik ismerték és szerették őt. Azonban az eltelt fél évszázad alatt mindig volt hívő lélek szülőföldjén, Kárpátalján és Magyarországon is, aki az ő közbenjárásáért esedezett, és aki már megtapasztalta oltalmazó segítségét, áldó és lélekmentő erejét. Az imameghallgatások kegyelmének tényét méltósággal őrzi a családi archívum és idős és fiatal rokonok emléke.

A fiatal pap rövid élete hiteles keresztény tanúságtétel, vértanú áldozata pedig nem hiábavaló halál, hanem Krisztust a halálba követő szeretet, amely erőt ad napjaink társadalmában feltekinteni a Keresztre, leborulni előtte és a vértanúk példája nyomán hűségesen kitartani Krisztus mellett.

 

„Ó, Istenem, Jézus Krisztus, dicsőítünk Téged és köszönjük Neked, hogy méltattad hűséges szolgádat, Csépes János atyát arra, hogy életét adja a katolikus hitért. A Te nagy dicsőségedért, a lelkek jóságáért, azért, hogy a hit növekedjen a népünk szívében, dicsőítsd meg a Te hűséges János áldozópap szolgádat. Ajándékozz meg minket a Te kegyelmeddel a mi vértanú áldozópapunk közbenjárása által, amelyért oly áhítattal könyörgünk.”

Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség, most és…

Az imameghallgatások kegyelmét  kérjük a következő címre küldeni:

Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye

88018 Ungvár Zakarpatszka u.18