Gyulai Jenő (1911-1978)

Gyulai Jenő

(1911-1978)

 

Rövid életrajzi adatok:

 

Eperjesen (Sáros vm., ma Prešov, SK) született 1911. november 17-én.

Teológiai tanulmányait Bécsben végezte (1930-1935).

Papp Antal érsek, apostoli kormányzó Miskolcon szentelte a Miskolci Apostoli Exarchátus papjává 1937. december 5-én.

Miskolcon érseki levéltáros (1935-1937). Múcsonyban s.lelkész (1937-1939), majd Kassán hitoktató (1939-1945). Kisvárdán hitoktató (1945-1949) és kisegítő s.lelkész (1949-1950). Mikóházán h.lelkész, majd parókus (1950-1977).

Az Abaújszántói Esperesi Kerület esperese (1964-1977). 1977-től nyugdíjas. Tb. esperes.

Miskolcon hunyt el 1978. december 25-én. Miskolcon kísérték utolsó útjára.

Felesége: Tóth Andrea (†1983), gyermekeik: Gábor (1938), István (1939), László (1942), András (1944), Mária (1949).

 

 

Pirigyi István írása Gyulai Jenőről (1911-1978)

(Megjelent: Pirigyi István: Görög katolikus papi életsorsok, Debrecen 1999, 137-150) 

 

Gyulai Jenő életútja

Eperjesen született 1911. november 17-én. Gyermekko­rát ebben a városban és Abodon töltötte. Édesapja ugyanis e község parókusa lett. Középiskolai tanulmányait Miskolcon végezte. Érettségi után a miskolci apostoli exarchátus papnö­vendéke lett. Az adminisztratúra papnövendékeinek képzésére három ösztöndíj volt biztosítva a budapesti Központi Papnevelő Intézetben, egy pedig a bécsi Pázmáneumban. Gyulai Jenő 1929-ben a bécsi Pázmáneumba került, a bécsi egyetemen vé­gezte a teológiát, ahol teológiai szigorlatot is tett.

Tanulmányainak végeztével 1935. február 4-től 1937. augusztus 27-ig az apostoli kormányzóság irodájában teljesített szolgálatot, mint iktató és levéltáros. Ezekben az években azzal a gondolattal foglalkozott, hogy misszionáriusi munkát vállal, vagy esetleg kolostorba vonul. Végül is a világi papságot vá­lasztotta. Papp Antal érsek szentelte fel Miskolcon 1937. de­cember 5-én. Felszentelése után Múcsonyba került segédlelkésznek. Itt 1939. január végéig működött.

A politikai határok megváltozásával az exarchátus jog­hatósági területe is jelentősen megváltozott. Az első bécsi döntés után (1938.) hat, Kárpátalja elfoglalása (1939.) után pedig öt eperjesi egyházmegyés parókia került Magyarországhoz. Az előbbiek a kassai esperesi kerülethez tartoztak, az utóbbiak Felsőzemplénben, Ciróka-völgyben voltak. Ezeket a Szentszék a miskolci apostoli kormányzósághoz csatolta, viszont az adminisztratúrától két, eredetileg munkácsi egyházmegyés egyházközséget (Rudabányácskát és Beregdarócot) visszacsatolt az anyaegyházmegyéhez.

Papp Antal érsek-kormányzó Gyulai Jenőt 1939. február 1 -tői a kassai állami iskolákhoz önálló hitoktatónak nevezte ki. Emellett börtönlelkészi szolgálatot is teljesített, s ebben a beosztásában számos, politikai okokból üldözött emberen tudott segíteni, sőt kapcsolatai révén meg is menteni.

Papi szolgálata mellett újra kezdte tanulmányait is. 1941-től Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen teológiai, majd az egri Érseki Jogakadémián egyházjogi tanul­mányokat folytatott.

A második világháború után - mint oly sok felvidéki magyar életébe,- az ő sorsában is tragikus fordulat következett be. Mint görög katolikus magyar papot naponta zaklatták. Nem is volt Kassán maradása. 1945. február 15-én minden vagyonát hátrahagyva menekült el a városból. Lovas kocsival jutott el feleségével és négy gyermekével Sátoraljaújhelyig, innen vo­nattal Kisvárdára mentek, ahol apósa, Tóth János kerületi esperes volt a parókus. Az út dermesztő téli hidegben egy teljes hétig tartott.

A második világháború után visszaállították a trianoni határokat, így a 11 eperjesi parókia is visszakerült az anyaegy­házmegyéhez. Viszont az eredetileg munkácsi egyházmegyés paróchiákat (Rudabányácskát és Beregdarócot, valamint a há­ború után megszervezett Kölcsét) a Szentszék nem csatolta vissza a miskolci apostoli kormányzósághoz, hanem továbbra is a hajdúdorogi püspök joghatósága alatt hagyta. Ennek felte­hetően az volt az oka, hogy XII. Pius pápa Dudás Miklós püs­pököt 1946 elején a munkácsi egyházmegye apostoli kor­mányzójává nevezte ki, s e tisztsége alól a világháború után sem mentette fel.

Mivel a háború után az exarchátus minden parókiája be volt töltve, Papp Antal érsek nem tudott neki beosztást adni. Dudás püspök viszont Kisvárdára hitoktatónak nevezte ki. Az életet - mint a legtöbb menekültnek - elölről kellett kezdenie. Családjával együtt apósa magánlakásában rendkívül súlyos anyagi körülmények között élt.

1948-ban az egyházi iskolákat államosították, 1949-ben pedig bevezették a fakultatív hitoktatást. Ez azt jelentette, hogy az iskolai hittantanításon való részvétel már nem volt kötelező. A szülőknek a hitoktatásra a gyermeket külön be kellett íratni. A hitoktatásra való jelentkezés az 1949/50-es tanévben még kevés kivétellel 100 %-os volt, de már a következő tanévben a politikai körülmények változásai nyomán a jelentkezők létszáma alaposan megcsappant. így, mint nagyon sok hitoktatónak, Gyulai Jenőnek is meg kellett tapasztalnia, hogy a városban a munkája lényegében feleslegessé vált. Kisvárdán rajta kívül másik hitoktató is működött: Bodnár Béla. Ő már évek óta itt élt. Ő itt maradt, mint segédlelkész, Gyulai Jenő viszont Mikóházára került.

Mint említettük, Papp Antal halála után a Szentszék Dudás Miklós hajdúdorogi püspököt miskolci apostoli kor­mányzónak nevezte ki (1946). Azóta a két szervezetnek: a hajdúdorogi egyházmegyének és a miskolci apostoli kormány­zóságnak közös főpásztora van.

Dudás püspök a két egyházi szervezet különállását azzal is kidomborította, hogy papjaikat - ritka kivételtől eltekintve- saját joghatósági területükön helyezte el. A hajdúdorogi egyházmegye 1948-ban megjelent második sematizmusában (névtárában) külön feltünteti, hogy Gyulai Jenő, a teológiai tudományok magisztere, kisvárdai hitoktató, a miskolci apostoli exarchátus papja. - Utóda, Dr. Timkó Imre püspök a külön­állásnak ilyen irányú hangsúlyozását megszüntette: a kinevezé­seknél már nem volt tekintettel arra, hogy a lelkész melyik egyházi szervezethez tartozik.

Gyulai Jenő 1950-ben került Mikóházára. Az akkori helyzetre jellemző, hogy felesége, aki tanítónő volt, itt állást nem kaphatott. A kis zempléni községben híveinek száma mindössze 330 körül volt. Korábban a jelentősebb parókiák közé tartozott, mert népes leányegyházai voltak: így a többi között Alsóregmec, ahol több hívő élt, mint az anyaegyházban. Éppen ezért a mikóházi lelkésznek még káplánja is volt. Alsóregmec azonban 1945-ben önálló egyházközség lett. Emellett a háború után Mikóházán is megkezdődött a hívek elköltözése, így a lelkésznek nagyon súlyos gondot jelentett gyermekeinek - kiknek száma időközben ötre emelkedett - felnevelése és taníttatása.

Sikerült megnyernie híveinek szeretetét és tiszteletét, akik között főleg liturgikus neveléssel ért el kiemelkedő ered­ményeket. Hívei közül két pap, két papné és egy apáca került ki. Fáradhatatlan buzgósággal szolgálta a leányegyházakban: Felsőregmecen, Mátyásházán és Vilyvitányban élő híveit is.

Lelkipásztori buzgóságának és teológiai felkészültségé­nek elismeréseképpen a főpásztor kerületi esperesnek, szentszéki bírónak és konzultornak nevezte ki. A káptalant helyettesítő konzultori testületet Papp Antal érsek-kormányzó alapította.

Egyházirodalmi munkássága

Gyulai Jenő hitoktatói és lelkipásztori elfoglaltsága mellett számos tanulmányt és szentbeszéd-sorozatot is írt. A tanulmányai közül néhány, melyek az egyházi unióra vonat­koznak, a Keleti Egyházban jelentek meg.

Kitűnően beszélt németül, s német nyelvtudása segítsé­gével igyekezett bemutatni az egyház egységével kapcsolatos írásokat, melyek a német nyelvterületen jelentek meg.

Mindenekelőtt ismerteti Ludwig Berg: Ex Oriente című, 400 oldalas kötetét. Szerzője: Dr. Berg professzor a berlini orosz emigránsok lelki gondozásával volt megbízva. Könyvének első részében az unió általános kérdéseiről tárgyal. Idézi Szepticzkij András Ivovi görög katolikus metropolita egyik igen érdekes megnyilatkozását, amely szerint X. Pius pápának nagyszabású tervei voltak az oroszországi unió megvalósításával kapcsolatban. A pápa orosz katolikus patriarchátus felállítását tervezte.

A kötet második részében a szerző a pápaság és Oro­szország történeti kapcsolatait mutatja be, a harmadik részben pedig dogmatikai és egyházfegyelmi kérdésekkel foglalkozik. A keletiek a leghevesebben a primátust támadják. Velük szemben a szerző olyan katolikus történészeket idéz, akik azt bizonyítják, hogy az egyháznak a primátusról való mai tanítása megegyezik az ősegyház atyáinak tanításával. Felsorakoztatja azokat a katolikus szerzőket is, akik a keleti aszketikus életről és a népi vallásosságról vallanak, s azokat is, akik a keleti egyházban jelentkező új törekvésekről írnak, így például a papok második, vagyis a felszentelés utáni házasságának engedélyezését szeretnék elérni. (Megjelent: Keleti Egyház 1935. évi sz. 292-294. o.)

Gyulai Jenő ismerteti Dr. P. Baur OSB (bencés szerzetes) Im christlichen Orient című könyvét is.

Faulhaber német kardinális Münchenben Szent András­ról elnevezett papnevelő intézetet alapított keleti szertartású papnövendékek nevelése és tanítása céljából. Ezt az intézményt 1932 óta P. Chrysostomus Baur vezette. Könyvének megírása előtt meglátogatta a keresztény Kelet legfőbb szent helyeit; kolostorokat, könyvtárakat, egyházi központokat. Élményeit, megfigyeléseit foglalja össze könyvében. A szerző a nyugati olvasót egy a számára teljesen új, ismeretlen világba vezeti, írását azzal a megállapítással kezdi, hogy a nyugati emberek közül csak kevesen ismerik a keresztény keletet, és még keve­sebben tudják helyesen megítélni. Éppen ezért, mindenekelőtt megismerteti az olvasót a keleti kereszténység életével, szer­zetességével, liturgiájával.

A szerző szemére veti a keleti egyháznak, hogy a IV. és V. században püspökeik, papjaik, szerzeteseik „legjobb erőiket örökös vitákban és a világtól való egyoldalú elzárkózásban merítették ki ahelyett, hogy minden igyekezetükkel az egész Kelet megtérítésének szentelték volna magukat. Mi lehetett volna a keresztény és a görög világból, ha a szerzeteseknek ezek a nagy seregei nemcsak a barlangokba, üregekbe, pusztákba vonulva a világot kerülő életet éltek volna, hanem a világot és éppen az arab világot megtérítették, meghódították volna Krisztusnak, még mielőtt Mohamed megjelent. A görögség és az egész nagy bizánci birodalom alapjában véve emiatt a mulasztás miatt ment tönkre.”

A szerző azt is elmondja, hogy őt, mint nyugati bencés szerzetest Keleten mindenütt szeretettel és jóakarattal fogadták. Ettől függetlenül, a keleti ortodox szerzetesekkel folytatott be­szélgetés után az volt a benyomása, hogy még nagyon messze vagyunk az egyházi egységtől. Ahogy írja:

„Hogy az egyház egysége az egyedül helyes és hogy Krisztus akaratának egyedül megfelelő, az minden ortodox előtt természetes dolog. Talán alig is lehet Keleten egy papot, vagy szerzetest találni, aki ezt az egységet forró vággyal ne kívánná. Csak abban van a tragikum, hogy mindannyian azt tartják, hogy nem a görögöknek, vagy az ortodoxoknak kell a latinokhoz, hanem a latinoknak őhozzájuk megtérni, azaz ortodoxszá lenni. Mi latinok - mondják ők - nemcsak az egyház egységétől szakadtunk el, hanem a hit egységétől is, mert megváltoztattuk a hitet, új dogmákat vezettünk be, mint a Filioque (= és Fiútól; t.i. származik a Szentlélek), a pápa csalhatatlansága, a primátus, a római Kongregációk, amelyek által a pápa nemcsak a legfőbb, hanem a gyakorlatban az egyetlen valódi püspök lett az egyházban... Bevallom, - folytatja a szerző - még sohasem ébredtem oly világosan, oly súlyosan a katolikus hit és a katolikus egyháznak a pápa fősége alatt való egységbe visszavezetni (t.i. az ortodoxokat), mint ezen az estén. Nem, emberek nem fogják visszahozni az uniót, legkevésbé vitatko­zásokkal. Istennek kell elküldenie az ő angyalát és prófétáját, s ennek az ortodoxok közül kell származnia. Mi csak imádkoz­hatunk...” Gyulai Jenő hozzáteszi: „Ezekért a szép gondolato­kért, ezért a nagy szeretetért, megértő nagylelkűségért, amely- lyel a Kelettel foglalkozik, s amely az egész könyvet áthatja, csak hálásak lehetünk a szerzőnek, mert ezzel a könyvvel nagyban elősegíti a nyugati közönség között a keleti kereszténység megismerését és megértését.” (In: Keleti Egyház, 1935. 326. o.)

Gyulai Jenő külön tanulmányban ismerteti a „Keleti Napok” kötelező megtartására vonatkozó pápai rendelkezéseket. Emlékeztet rá, hogy a Keleti Kongregáció 1929. augusztus 28-án körlevelet intézett a püspökökhöz, hogy a papnövendékekkel gondosan sajátíttassák el a keleti kereszténységre vonatkozó tudományokat. A Kongregáció útján a pápa azt is elrendelte, hogy a katolikus papnevelő intézetekben és minden más katolikus ifjúságot nevelő intézetben szenteljenek egy napot a keleti kereszténységnek olyan rendezvények szervezésével, melyek elősegítik annak megismerését. A továbbiakban ismerteti a Kongregáció 1935. január 27-én kelt újabb rendeletét, mely nemcsak megismétli a korábbi rendelkezést, hanem egyben 25 pontból álló témajegyzéket is mellékel, melyek mindegyikéből külön-külön előadást lehet készíteni a Keleti Napok rendezvényeire. így például a szakadás története; a keresztény Kelet egyes részeinek helyzete és történelme; a keleti keresztények irodalma; a keleti szertartású katolikusok; a kele­tiek egyesülésének pszichológiai nehézségei: a keleti egyház liturgiája; a bizánci szertartás különböző liturgiái és azok törté­nete; a római pápai keleti intézet, stb. (In: Keleti Egyház, 1937. 44. o.)

Végül megemlítjük még Gyulai Jenőnek a német uniós mozgalomról írt tanulmányát.

E tanulmány megírására az adott alkalmat, hogy 1936. június 29-én Dr. Budka Miklós lvovi segédpüspök a müncheni Szent András papnevelő intézet egyik növendékét a müncheni Szent Bonifác székesegyházban a keleti uniós mozgalom szá­mára áldozópappá szentelte. A szertartás felejthetetlen élményt jelentett a német híveknek. Ezt a fiatal papnövendéket kifeje­zetten azzal a céllal szentelték fel, hogy egyszer majd misszionáriusként megy Oroszországba. Ám hosszú és fáradságos volt az út, mely végül is ehhez a papszenteléshez vezetett. Gyulai Jenő ennek az útnak az állomásait is bemutatja.

Tanulmányában elmondja, hogy Ausztriában 1923-ban megalakult a „Catholica Unió” egyesület, melynek célja és fe­ladata: 1. buzgón imádkozni, hogy Isten minél több - főleg keleti szertartású - fiatalt hívjon missziós papi hivatásra, akiket a keleti nem egyesültekhez, főleg az oroszokhoz lehet majd küldeni apostoli munkára, 2. keleti fiatalok számára papnevelő intézetek felállítása, ahol őket a rájuk váró nehéz feladat ellátására ki lehet képezni, 3. sajtótermékek, főleg a keleti egyházra vonatkozó írások kiadása.

A kezdeményezés megnyerte a Szentszék támogatását; s annak kifejlesztését a bencésekre bízta. Úgy intézkedett, hogy minden országban legalább egy rendházat a keleti szertartású bencések számára rendezzenek be, s készüljenek fel arra, hogy majd Oroszországban alapítanak rendházakat. E rendelkezésnek először Belgiumban tettek eleget az Amay sur Meuse-i uniós kolostor alapításával.

Néhány év alatt a Catholica Unió egyesület Németor­szágban, valamint Európa és Amerika számos más országában is elterjedt. Németországban 1932-ben megalapították a már említett Szent András Papnevelő Intézetet. Az első tanévet öt növendékkel kezdték el. Közülük egy görög, egy rutén, két ukrán és egy német nemzetiségű volt. A növendékek a müncheni egyetem teológiai fakultásán hallgatták a teológiát. Az intézmény alapítói és fenntartói meg voltak győződve arról, hogy közel van az idő, amikor az itt végzett növendékek Oro­szországba mehetnek apostoli munkára.

Gyulai Jenő tanulmányában szorgalmazza: a magyar nép is csatlakozzon ehhez a kezdeményezéshez. Sürgeti, hogy itthon is szervezzék meg e mozgalmakat a pogány missziók mintájára: „Uniós vásárnapokat és ima-napokat rendezni parókiáinkon. Felkelteni az érdeklődést a nagy ügy iránt és bekapcsolódni az egyetemes mozgalomba. Ez bizonyára még sokkal nagyobb rokonszenvre találna magyar népünk körében, mint a pogány missziók, hisz a szerencsétlen orosz nép és a többi keleti szertartású népek történelmi múltjuknál és kultúrájuknál fogva sokkal közelebb állnak Európához, mint a pogányok.” (In: Keleti Egyház, 1937. 86-90.o.)

Gyulai Jenő több száz oldalnyi tanulmánya és több ezer oldalnyi szentbeszédei kéziratban maradtak. Külföldi kapcsolatai révén az igen nehéz ötvenes években több száz könyvet kapott, ezekből merítette prédikációinak témáit. Ezek egyrészt alkalmi beszédek (esküvőre, temetésre, gyermekek, édesanyák, sportemberek, tanítók, stb. számára), túlnyomó részük azonban a római katolikus egyházban vasár- és ünnepnapokra előírt evangéliumi szakaszhoz kötődnek. Ezeket nyilvánvalóan római katolikus papok felkérésére készítette. Abban az időben nyomdai kiadásra nem volt lehetőség, gépelt formában terjesztették nemcsak a mi vidékünkön, hanem a Dunántúlon is. 

Utolsó évei és halála

1975-ben agyvérzést kapott, és munkaképtelenné vált. Ekkor hívei közül akadtak néhányan, akik nem tanúsítottak kellő megértést beteg lelkiatyjukkal szemben. 1977-ben Miskolcra költözött, ott is fejezte be áldozatos életét.

Timkó Imre püspök az 1979. évi I. számú körlevelében a többi között ezeket írja róla:

„Gyulai Jenő nyugalmazott mikóházi parókus, érdemes esperes, konzultor, szentszéki bíró 1978. december 25-én a miskolci kórházban elhunyt. 1950-től nyugállományba vonulásáig mikóházi parókus volt. Nagy teológiai műveltségű, kiváló szellemi képességekkel rendelkező, szelíd természetű paptestvér volt, akinek szelidségét csak szerénysége múlta felül. Elődöm, b.e. Dr. Dudás Miklós püspök, 1961-ben kerületi esperessé, később konzultorrá nevezte ki. Egyre hanyatló egészségi állapota miatt kénytelen volt megválni az aktív lelkipásztori szolgálattól. Hosszantartó, súlyos betegségben hunyt el az elmúlt év karácsonyán. Temetése 1978. december 29-én volt Miskolcon.”