A görög katholikus magyarság a szent Unio után

Noha őseinknek a szent Unio előtti története a régmult idők homálya és a történeti bizonyitékok fogyatékossága miatt teljes világitásba nem helyezhető, mégis azzal a hittel kecsegtetjük magunkat, hogy Szentséged lábai elé helyezett jelen alázatos feliratunk előbbi szakaszában sikerült nekünk a lehetőségig beigazolni azt, hogy a görög szertartásu magyarság hazánkban nem ujabb keletü, hanem hogy az a magyarok földjén a kereszténység felvétele óta mindenkor otthonos volt.

Szükséges volt ezt beigazolnunk azért, mert azok, akik ügyünkkel nem rokonszenveznek, ha már a görög szertartásu katholikus magyarság mai létezését nem tagadhatják, legalább azt igyekeznek elhitetni, hogy mi nem vagyunk mások, mint elmagyarosodott ruthének. Ezért ugy vélekednek, hogy kérelmünk nem jogos, mert az Anyaszentegyház nem lehet arra hivatva, hogy állandóságra szánt intézményeit az idők, a fajok és a nyelvek változása szerint idomitsa.

Az ugyan kétségtelen, hogy ugy a honfoglalás idejében, mint a későbbi idők folyamán sok szláv nemzetiségü egyén és család vegyült közénk, akik azután köztünk a dolgok rendes utján magyarokká lettek, de viszont - amint kimutattuk - az sem kevésbbé kétségtelen, hogy ruthének még alig voltak Magyarországon, amikor őseink már követték a görög szertartást.

Ezek előrebocsátása után engedje meg Szentséged kegyelmesen, hogy az alábbiakban folytathassuk a görög szertartásu magyarság vázlatos történetének elbeszélését a szent Unio megkötése után.

Az 1649-ik évben véglegesen megkötött szent Unioban, az Apostoli Szentszék kegyes volt hozájárulni ahhoz, hogy mi a görög ritust továbbra is szabadon használhassuk.(1)

A görög ritualis és fegyelmi kánonok szerint pedig az istentisztelet mindenütt olyan nyelven végeztetik, a melyet a hivők megértenek.

Ismerjük mi és mélyen tiszteljük, Szentséges Atyánk! a latin szertartásu egyháznak azon tanitását, hogy a változásnak többé ki nem tett holt nyelv a szent szertartások végzésére felette alkalmas, de emellett viszont azt is tudjuk, hogy valamennyi keleti szertartásu népnek közfelfogása és évezredes meggyőződése az, hogy a katholikus Anyaszentegyháznak keleti szertartásai a nemzetek élőnyelvén is végezhetők és végzendők. Ennek a felfogásnak hódolunk mi is, Szentségednek hű és engedelmes gyermekei, görög szertartásu katholikus magyarok; és e felfogást megerősitette bennünk az Apostoli Szentszéknek azon kegye is, amelyet 1700-ban az erdélyi románok szent Uniójánál tanusitott, akadálytalanul tért engedve a román élőnyelven való istentiszteletnek.

A görög. katholikus magyarság vallási és nemzeti öntudatának a felébredésére maga a szent Unio adta meg az első lökést. Amint elődeink a római katholikus magyar hittestvérekkel ujra érintkezésbe és lelki közösségbe jutottak, olvasták a nagy Pázmány iratait, Káldy bibliáját, remek termékeit a magyar egyházi irodalomnak és népénekeknek, zugolódni kezdtek az általuk nem értett szláv nyelv ellen és sokan voltak, akik hosszu ideig Tokaj városába jártak gyónni, az ottani görög templomba, amelynek schizmatikus lelkésze görög nyelven végezte ugyan a misét, de magyar nyelven tartatta a szent énekeket.

A görög keleti szakadárok köztünk a szent Uniót megrontani kivánván, izgató papokat küldtek hiveink közé, kik a nép magyar nyelvén prédikáltak és végezték a különféle szertartásokat, sőt nyomtatásban is kiadták az Evangeliumot, az Epistolákat és a Szentek életét s e könyvek élére az izgatásnak felismerhető szándékával idézték is Szent Márk evangelistának, ugyszintén Szent Pál apostolnak mindazon szavait, a melyekben a nép által érthető nyelven rendelik hirdetni az Isten igéjét.(2)

Nem sokkal későbben Popovits János görög keleti lelkész magyarra forditotta és ugyancsak a tőrbeejtés szándékával népünk közé szórta a görög Synopsist.(3)

A szakadárok ezen izgatásainak ellensúlyozására a munkácsi megyés püspökök kénytelenek voltak a magyar hivek között a magyar szertartási nyelvnek mindinkább tért engedni, s tették ezt azon apostoli s üdvös czélzattal, hogy a mi fegyelmünk szerint ezen nem lényegbevágó igények kielégitésével megmenthessék a főrészt, a lényegest, az igazhitet.(4)

Már a XVII-ik század vége felé De Camillis József püspökünk (1690-1706) alapitványt tett a munkácsi papnevelő intézetben a görög katholikus magyar ifjak nevelésére. Magyar vidékeinken magyarul prédikáltatott és magyarul énekeltetett hiveinknek és rokona Izaiás által, ki maga is több görög éneket leforditott magyarra, kilátásba helyezte a magyar szent misét is, ha a görög szertartásu katholikus magyarok hiven kitartanak a szent Unio mellett.

Olsavszky M. Mihály püspökünk (1743-1767) a folyton izgató görög keletiek ellen 1761-ben Szathmár-Németi szabad királyi városba zsinatot hivott egybe, a melyen a szerfelett nagy számmal egybegyült hiveket csak magyar szent beszéddel tudta a szent Unióval megbékéltetni.

Ugyanő és utódai, hogy a katholikus óhitü magyarságot az igaz hitnek mindenkorra biztositsák, a máig is virágzó máriapócsi zárdának az alapjait vetették meg, a melyet később Rácz Demeter, egy vagyonos és nemes hajdú a saját költségén fejezett be. Mint a magyar gróf Károlyi család jószágigazgatója, ugyanő rábirta a grófi családot, hogy a máriapócsi kolostort gazdag javadalommal is ellássa.

Boldog emlékü Mária Terézia királynőnk uralkodása alatt a munkácsi püspökség, amely a körtvélyesi apátság megszünése óta - mint láttuk - többféle nemzetiséget foglalt magában és a melynek püspökei, csak mint az egri latin szertartásu püspökök helynökei gyakorolták a joghatóságot, az Apostoli Szentszék által törvényesen kanonizáltatván, Ungvárra helyeztetett át.

Ugyane püspökségből időközben kihasittattak a nagyváradi, utóbb az eperjesi, végül a szamos-ujvári egyházmegyék. E beosztás által a görög katholikus románok külön váltak a görög katholikus ruthénektől, a görög katholikus magyarság ügye azonban ismét rendezetlenül maradt. Szétdaraboltatott az a különböző püspökségek területein ugy, hogy sehol se képezzen többséget és egyik egyházmegyének se kölcsönözhessen karakterizáló magyar jelleget.

Ebből az időből származik az a mai napig is meglevő felirás, a melyet a Mária Terézia által ujjáépitett makói görög katholikus templomban találunk s amelyben az ottani görög katholikus lakosok, mint «A mindenkor hív magyar G(örög) R(itusu) K(atholikus) hívek» hálálkodnak a királynőnek, s mint olyanok, kik a «tiszta görög szertartásu hit mellett kezdettől fogva tántorithatatlanul kitártottak.»

Az 1792. évi magyar országgyülés a protestáns egyházakat ujabb törvényekkel erősitette meg és a görög keleti egyházat is bevett vallásnak nyilvánitotta ki.

A görög katholikus magyarságnak tehát ujabb oka támadt, az ily módon megerősödött schizmatikus egyházak izgatásaitól félni. Indokolt volt a félelem a protestantizmustól is, a melynek főhelyei : Debreczen és Sáros-Patak a görög katholikus magyarság által lakott területen voltak. Védekezésében nem lehetett más fegyvere, mint az, amelylyel támadtatott: a maggar nyelv.

Egyes forditók már 1795. előtt akadtak. Igy maga Bacsinszky András, 1772-től 1809-ig munkácsi püspök, még mint hajdu-doroghi lelkész több éneket leforditott és énekeltetett magyar nyelven. Kricsfalussy György, ungvári tanár magyarra forditotta Aranyszáju Szent János miséjét és Bacsinszky András püspököt 1795-ben, a nevenapján, azzal ajándékozta meg. Ezen időtájban már lelkészeink körében is a szláv nyelv ismerete annyira kiveszőben volt, hogy Bacsinszky András püspök 1797. évi márczius 14-én kelt 71. számu körlevelében maga panaszolja, «hogy lelkészeinknek az iskolából kikerülő és papi pályára készülő fiai szlávul sem olvasni nem tudnak, sem a szertartási részletek éneklésében szokásos hangokat nem ismerik.».

Krucsay Mihály előbb gálszécsi, később sátoralja-ujhelyi lelkész, majd 1804-től 1814-ig, kanonok, szintén leforditotta magyarra a szent misét. Bacsinszky András utóda Pócsi Elek püspök is támogatta a hivek kivánalmának megfelelően az egyházi magyar nyelvet s ily előzmények folyománya volt, hogy 1840-ben, ugy a lelki, mint a gyakorlati élet követeléseinek a kényszeritő hatása alatt, a magyar vidékek görög katholikus lelkészei közül többen miséztek már teljesen magyarul.

Az 1860-as években Roskovics Ignácz hajdu-böszörményi lelkész, később székesegyházi nagyprépost adta ki «Ó-hitü imádságos és énekes könyv» czimü magyar munkáját. Popovics Vazul munkácsi püspök pedig Hajdu-Dorogh város nemes közönségének 1863. évi május 22-én tartott gyüléséből hozzá intézett feliratára megigérte a magyar szertartás behozatalát, mihelyt a forditások a censurán keresztül mennek s ellenük hittani szempontból kifogás nem lesz.

Ezzel összefüggésben áll ugyancsak Popovics püspöknek 1863. évi november 11-én 4125. szám alatt az esperesekhez és lelkészekhez szóló következő rendelete:

«Minthogy akadt olyan egyén, a ki nem átallott országprimásunk előtt vádat emelni, mintha papjaink már az egész liturgiát magyar nyelven végeznék: ennélfogva minden gyanu elháritása végett Kedveltségedet oda utasitom, hogy a szent liturgiát további intézkedésig, vagyis addig, mig ennek magyar forditása az illetékes hatóságtól hitelesitve nem lesz s innen ki nem adatik, saját részéről kizárólag az egyházi szláv nyelven végezze. Mi mellett egyuttal értesitem Kedveltségedet, hogy azon helyeken, a hol a szükség kivánja, a szent Evangélium, ugyszintén az áldozáselőtti ima: «Hiszem Uram és vallom stb.» Kedveltséged részéről, az énekek pedig a nép és kántor részéről magyar nyelven mondhatók.»

A görög katholikus magyarság további törekvéseire biztatólag hatott a balázsfalvai román érsekségnek a felállitása. A még most is élő nemzedéknek a szemei előtt ment végbe egy élő, nyelvet használó érsekségnek a létesitése; nem lehet tehát Szentséges Atyánk! rajta megütközni, ha ez a tény mozgalmunk akkori vezetőjét, Hajdu-Dorogh városát arra ösztönözte, hogy azon elv szerint: «quod uni justum, alteri aequum», 1866-ban az apostoli királyhoz, a kanczelláriához, országunk herczegprimásához és országgyüléséhez járuljon, a magyar szertartás biztositásául egy görög katholikus magyar püspökségnek a felállitását kérve.

Ezen kérelem érdekében 1868. évi ápril hó 16-án Hajdu-Doroghon országos kongresszus tartatott, a melyen 51 hitközség csatlakozott e kivánalomhoz s annak további fejlesztésére egy végrehajtó helyi bizottságot küldött ki.

A kongresszusból kelt feliratoknak az eredménye volt, hogy Ő császári és Apostoli királyi Felsége, dicsően uralkodó kegyelmes királyunk 1873. évi szeptember hó 17-én kelt legfelsőbb elhatározásával megengedni méltóztatott, hogy Hajdu-Dorogon a magyar ajku görög katholikusok részére vidéki püspöki helynökség állittassék fel.

A kinevezett püspöki helynök egy bizottsággal, a mely a latin, a görög, az ó-szláv és a magyar nyelvekben egyaránt jártas papokból állott, a kiket a munkácsi és eperjesi püspökségek szentszékei küldtek ki, magyarra fordittatta a Missálékat és egyéb szertartási könyveket, a melyek azután a következő sorrendben jelentek meg: 1882-ben «Aranyszáju Szent János liturgiája», 1883-ban «Egyházi Szerkönyv» (Euchologion), 1890-ben «Szent Nagy Bazil liturgiája» és végül 1892-ben a «Görög szertartásu általános egyházi énekkönyv».

Szertartási könyveinknek most érintett leforditása után a liturgia ügye, eltekintve némely parlamenti felszólalástól, nyilvánosan nem tárgyaltatott.

Az ország ezredéves fennállásának ünneplése idején 1896. év nyarán történt, hogy a hajdu-doroghi végrehajtó-bizottság kezdeményezésére, Budapesten, az egyetemi templomban ünnepélyes magyar nyelvü istentisztelet tartatott.

Habár ezen eljárás megfelelt a magyar vidékeken fennálló istentiszteleti gyakorlatnak, a fővárosi közönség előtt ujdonságánál, szokatlanságánál, valamint a magyarellenes külföldi sajtónak hozzá füzött gyülölködő magyarázatainál fogva, az mégis nagy feltünést keltett.

Nem csodálkozhatunk, hogy a jelzett ünnepély az Apostoli Szentszék tudomására hozatván, maga után vonta ugyanazon 1896. év október havában a S. Congr. Officii ismeretes tiltó rendeletét, a mit eléggé megmagyaráz az a körülmény, hogy szerkönyveink az Apostoli Szék által jóváhagyva még nincsenek.

De a S. Congr. Officii decretuma egyben hatalmas intő szózatul szolgált a magyar ajku gör. kath. hivő népnek, hogy most már a magasztos és nagy czél szolgálatában tömegesen csoportosulva, annyi évtizeden át vajudó ügyüket lelkesen, egész erejükből felkarolják és az Anyaszentegyház törvényei és szelleme által parancsolt eszközökkel egyedül illetékes legfőbb pásztoruk, Szentséged elé terjeszszék.

Ezt az utat zarándokoljuk most, meghatottsággal és reményekkel eltelve. Meghatottakká az a nagy hatalom tesz bennünket, a melyet az Úr Jézustól Szentséged nyert, reményt pedig az a nagy kegyesség önt belénk, a melyet a kérelmezők Szentségedtől nyernek.

 

 

Jegyzetek

1.·«Ut ritum Graecum ipsis servare liceat.» Unionalis okirat 1649. »

2. Megjelent Váczon 1802-ben Steriady Theodortót, a karlovitzi patriarchának ajánlva. »

3. Megjelent Nagy-Váradon 1861. évben. »

4. Az ezután a magyar istentiszteleti nyelv érdekében történt összes mozgalmaknak kimeritő képét adják: a) Farkas Lajos : «Egy nemzeti küzdelem története.» Budapest 1896. b) Petrrus Jenö: «A magyarság önvédelme a keleti ritusu egyház idegen nyelveinek beolvasztó hatása ellen.» Debreczen, 1897. »