A görög szertartásu magyarság a szent Unio előtt

Hogy hazánkban görög szertartásu magyarok minden időben voltak s hogy azok az isteni szolgálatokban a magyar nyelvvel minden valószinüség szerint kezdettől fogva éltek, azt Szentséged előtt részint a régmult időkből reánk maradt irott forrásokból, részint a nemzedékről nemzedékre szállott hagyományokból mély alázattal ilyképen bizonyithatjuk:

Hartvik regensburgi püspök Szent István királyunk életleirásában beszéli, hogy Géza fejedelem parancsolatba tette, hogy “minden keresztényt, aki országába jön, vendégszeretettel és biztatással kell fogadni.”(1)

Ez a biztatás és a ker. vallás szabad gyakorlatának kiváltsága azon időben egyaránt szólott a külön-külön szertartással biró, de akkor még hitegységben levő latin és görög egyháznak, mikor a hittérités apostoli munkájában a magyar nemzet földjén összetalálkoztak.

Noha első tekintetre ugy látszott, hogy a görög egyház a téritésre kinálkozó magyar nép elhóditásában előnynyel fog birni a latin felett, mert ennek holt nyelvével szemben amaz az istentiszteletben a nemzet élőnyelvét használhatta, mégis éppen görög forrásokból azt a tényt meritjük, hogy e feltevésnek az ellenkezője valósult.

Egy, csak ujabban felismert, egykorunak mondható görög feljegyzés, melynek sajnos! csak egy XIV. századbeli forditása maradt reánk, emliti, hogy “mielőtt a görög püspökök a paeonok országába bejöhettek és őket az irás szavaival megoktathatták volna ... a görögök birodalmát sok rázkódás és félelem érte, mi miatt a paeon népet hamarjában nem tudták megerősiteni a hitben, főleg azért sem, mert saját nyelvükön irott könyveik nem voltak. A latinok a görögök e tétlenségét észrevevén, Rómából felkerekedtek és a magyaroknak nevezett paeonokat könyveikkel és irásaikkal hitükre téritették.”(2)

A nemzet zöme ily módon a latin egyház kebelébe tért s a görög egyháznak az élőnyelv közvetlenségében rejlő előnye nem érvényesült. Ime, ezeréves példa és azóta folyton fennálló tanulság, hogy a holt nyelvet használó latin egyháznak nincs oka félnie a saját nyelvével élő görög egyháztól.

A görög hittéritőknek ezen most emlitett tétlensége daczára, a görög egyház is hóditott magának Magyarhonban némi területet, fényes bizonyitékául a latin téritőtestvérek nemes türelmességének.

Biboros Konstantin császár, Teophanes és Skylitres, kik azon idők történetét irták, beszélik, hogy két magyar vezér Konstantinápolyban a görög vallásra tért s hogy Hierotheus nevü szerzetes ugyanakkor Magyarország részére püspökké szenteltetett, de ő az országba be sem jött, hanem Viddinben maradt.(3) Pár év mulva egy harmadik magyar vezér, Ajtony keresztelkedett meg Viddinben a görög szertartás szerint. Sőt a Szent Gellért csanádi püspökről szóló legenda azt is mondja, hogy Ajtony vezér a saját székhelyén a Tiszán tul fekvő Marosvárott ker. Szent János tiszteletére kolostort épittetett, Viddinből hozott “apátot helyezvén bele görög szerzetesekkel az ő törvényük és szertartásuk szerint.”(4)

Ez a Tiszán tul fekvő vidék lett mindenkorra a görög szertartásu magyarság otthonává. A századok hosszu folyamán sürün egymásra következő csapások megakadályozták ugyan e szertartást a terjeszkedésben, de soha semmi vész végleg ki nem irtotta.

Szent István király Veszprém mellett maga is épittetett görög szerzetesnők részére kolostort, a görög nyelven irt alapitólevél szavai szerint, a saját, a neje, a gyermekei és az egész haza üdvére.(5)

Utódai közül I. Endre királyunk (1046-1061) közvetlenül a schizma előtt emeltette Visegrád közelében a Szent Andrásnak szentelt szentendrei kolostort, görög szerzetesek részére.(6) Igaz, hogy mindezen görög szertartásu férfi- és női kolostorok a szakadást csak néhány évtizeddel élték tul s a XII. században száz vagy másfélszáz éves fennállás után megszüntek, de ezen elég hosszu időre terjedő fennállásukkal két tényt bizonyitanak. Először azt, hogy a magyar kereszténység első századaiban hazánkban görög szertartásu magyarság is volt, másodszor azt, hogy e szertartás követői már akkor sem a görög, annál kevésbbé a szláv, hanem a saját magyar anyanyelvüket használták szertartási nyelvül.

E vélekedést erősiti azon körülmény is, hogy midőn Kálmán királyunk (1095-1114) Szent Istvánnak a veszprémi női kolostor javára adott alapitó levelét az eredeti görög szövegből át akarta iratni, Simon pécsi püspökön kivül az egész ország területén nem találkozott görögül értő ember.(7) Miből észszerüen lehet következtetni, hogy a görög szertartásu kolostorok, a hazánkba hozott első görög szerzetesek kihalása után, többé már nem Görögországból kapták s 1054 után onnan nem is kaphatták a tagjaikat, hanem a szerzetesek mindaddig, amig kolostoraik fennállottak, szükségképen a magyar haza fiaiból kerültek ki. S hogy e szerzetesek ezután nem az előttük ismeretlen és a keleti egyház fegyelme szerint őket nem is kötelező görög nyelven, hanem a saját magyar nyelvükön végezték a szertartásokat, az azon okból is valószinü, mert a görög egyháznak, amint előbb kifejtettük, a magyarok megtéritése alkalmával sem volt saját nyelvén irott elegendő számu könyve.

A magyar nyelvü könyvirodalomnak a XIV. század, előtti időkből általában alig birjuk valami emlékét most. A többi nyelvemlékekkel együtt nyoma veszett a görög szertartásu magyar szent könyveknek is, de a mi megmaradt belőlük, mint például legrégibb nyelvemlékünk a «Halotti beszéd», az ekteniaszerü záradékával és egész tartalmával nagyon emlékeztet a görög szerkönyvekre.

I. Endre királyunk uralkodásának a vége felé 1054-ben szakadt reánk a kárhozatos schizma, a melynek keserü emlékét mindig szivfájdalommal fogjuk gyászolni.

Elődeink egy része az Apostoli Szentszékhez hü maradt, de a megyés püspökök gondatlansága miatt ez a jobb rész is lassankint züllésnek indult.(8)

A nagyobb rész áldozatul esett a schizmának. Ezekkel szemben királyaink, apostoli hivatásukhoz képest, sokszor erőteljesebb rendszabályokhoz is nyultak, hogy a schizmatikus görög szertartás terjedésének gátat vessenek. S hogy e szertartást a schizma után végleg ki nem irtották, ez csak ugy magyarázható, hogy e szertartás követői tiszta magyarok voltak, akik iránt az egy vérből szármázott királyok kiméletet kivántak tanusitani.

Ily körülmények között a szakadástól a tatárjárásig (1054-1241) terjedő időközben is elég nyomát találjuk a görög szertartásu magyaroknak. Ezen időközben alapitotta Radó nádor a száva-szent-demeteri görög apátságot és kikötötte, hogy ott görögök, magyarok és szlávok végezzék a szent szolgálatokat.(9)

Most is a Tisza, a Szamos, a Kőrös és a Maros folyók mellékén tartotta magát a görög szertartásu magyarság és pedig a tatárdulásig minden telepitéstől menten a maga ősi tisztaságában. Imre királyunk (1196-1204) szóba is hozta III. Incze pápa előtt, hogy kivánatos és üdvös volna ezeket a görög szerzetes egyházakat (ecclesiae monachorum), a melyek nagy területen, minden függés nélkül, püspöki joghatóságot is gyakoroltak, egy különálló és közvetlenül az Apostoli Széktől függő püspökségbe beosztani.(10)

A király előterjesztése ki nem derithető okokból eredmény nélkül maradt ugyan, de a görög szertartásu magyarságra nézve mégis rendkivüli fontosságu intézkedést szült. Mert az 1215. évi lateráni zsinat utasitotta a latin szertartásu püspököket, hogy a Tisza mentén levő görög szertartásu magyar egyházakba igazhitü papokat küldjenek, akik azoknak anyanyelvén végezzék az egyházi szolgálatokat, hogy őket a szakadárságtól elvonják.(11)

Ime tehát a lateráni szent zsinat a Szentlélek Isten bölcsesége által vezetve, oly határozatot hozott, a melylyel a mi őseinknek a görög szertartásu magyarok anyanyelvé-nek az egyházi szolgálatokban régóta divott használatát jóváhagyta és szentesitette.

A tatárok pusztitása alatt országunk egyik része sem szenvedett annyit, mint a Tiszántuli vidék, ahol görög szertartásu magyar őseink laktak.

«Magyarországot a tatárok legnagyobb részben elpusztitották - irja IV. Béla királyunk Szentséged boldog emlékezetü elődéhez IV. Incze pápához - s különféle hitetlenek, keletről a ruthének, kunok és brodnikok, délről a bosnyák és bolgár eretnekek sövényként övezték körül.»(12)

És ebben rejlett a görög szertartásu magyarság nagy veszedelme. A mongolok dühe elől a hegyekbe menekült görög szertartásu magyarok visszatértek ugyan előbbi lakóhelyükre, a Tisza folyó vidékére, de az elpusztult, elnéptelenedett magyar vármegyékbe időközben szláv nemzetiségü népcsaládok telepedtek meg, akik magukkal hozták szláv nyelvü templomi könyveiket s velük a magyar szertartási nyelvnek versenytársat állitottak.(13)

Növelte az egyházi magyar nyelv veszedelmét az, hogy az Árpádház kihalása után idegen vérbeli királyok ültek a magyar trónra, akik a magyar nyelv iránt nemcsak kiméletet nem tanusitottak, hanem a szegényebb sorsu honfoglaló magyarokat - s a görög szertartásu magyarok zöme ezekhez tartozott - a betódult alacsonyabb rendü vendég népséggel együtt a jobbágyok sorsára szoritották le.

Emiatt a vetélytársat nyert egyházi magyar nyelv a hasonvallásu idegenek között nemcsak nem hódithatott, hanem pangásnak is indult.(14)

Az oláhok már Nagy Lajos királyunk idejében oly nagy számmal voltak Erdélyben és a Tisza folyó vidékén, ott a hol kezdet óta görög szertartásu magyarole laktak, hogy Drág és Balk fivérek, a későbbi Drágfy család ősei, a máralnarosmegyei Körtvélyesen Szent-Mihálynak szentelt kolostort alapitottak és 1391-ben Antal konstantinápolyi patriarchától kieszközölték, hogy annak apátja egy nagy terület felett püspöki joghatóságot gyakorolhasson.(15)

Viszont az ország északkeleti részein lakó ruthének részére ugyanebben az időben Tódor podóliai herczeg alapitotta a Munkács város mellett fekvő Csernek hegyen a máig is meglevő Sz. Bazilrendü monostort, a mely később magvává lett a munkácsi görög katholikus püspökségnek.

S a mig az oláh és ruthén nyelvü keleti szertartásuak ily módon egyházilag berendezkedtek, a görög szertartásu magyarság szervezetlenül és rendezetlenül maradt.

A mohácsi vész három részre osztotta országunkat; a török hódoltságra, az uralkodó Habsburg-ház területére és az erdélyi fejedelemségre.

A görög szertartásu magyarok otthona, a Tiszántúli vidék, fel egész Debreczenig a törökök kezébe jutott; hogy ez ismét mily veszedelmére vált a magyar kereszténységnek, azt Szentséged bölcsesége előtt nem szükséges részleteznünk.

Végül az utolsó veszteséget a Kalvin és Luther által inditott hitujitó mozgalomtól kellett elszenvednünk, a mely futó tüzként terjedt el és éppen magyar ajku testvéreink között vert legerősebb gyökeret. Az ujitók is a nép magyar nyelvén végezték az egyházi szolgálatot, tehát saját érdekükből ugyanazon alapot foglalták le, a melyen a görög szertartásu magyar egyház oly sok balszerencse között is évszázadokon keresztül fentartotta magát.

E sorvasztó korszakból csak az szolgált némi javunkra, hogy Bocskay István erdélyi fejedelem 1605-ben mintegy 9000 hajdunak személyenkint nemességet adományozott és őket Hajdu-Dorogh, Hajdu-Nánás, Kálló, Hadház, Varjas, Vámos-Pércs, Vid és Böszörmény községekkel ajándékozta meg. Ezek a hajduk görög szertartásu tősgyökeres magyarok voltak, a mit a fenmaradt hadi katalogusok, ugyszintén a czéheknek és adóhivataloknak betüsoros névjegyzékei eléggé bizonyitanak. A reformatio ezen hajduk között is nagy hóditást tett ugyan, de nagy részük a maí napig megmaradt most már katholikus hiténél, élükön Hajdu-Dorogh városával, a mely most is erős vára a görög egyháznak, a protestantismusnak közel fekvő fő székhelyével, Debreczennel szemben.

Időközben a görög szertartásu magyarság joghatósági beosztása is változáson ment keresztül. A körtvélyesi apátság 1558 körül megszünt s ennek következtében a Királyhágón inneni oláhokkal együtt a görög szertartásu magyarok is a munkácsi ruthén püspök joghatósága alá jutottak.

De e ténynyel megszünt a ruthén püspökség ilynemü karaktere; és tényleg azt látjuk, hogy mig azelőtt a munkácsi püspökök az Episcopus Ruthenorum czimét használták, addig a görög szertartásu magyarság csatlakozása után Gregorovics II. János (1627-1633) püspök magát már : «Munkácsiensis, Máramarosiensis nec non totius Hungariae orthodoxi ritus graeci Episcopus»-nak irja, később pedig a már unitus Petrovics Parthén püspök a «Munkácsiensis, Krasnobrodensis nec non totius terrae hungaricae episcopus» czimével él.

Sőt, noha a korábbi munkácsi püspökök sorából csak háromnak a családi neve maradt reánk, e három között 1597-ből ott találjuk Szentmiklóssy Ulászló püspököt, akiről magyar hangzásu neve után fel lehet tenni, hogy az ó-hitü magyar családok gyermeke volt.(16)

A fentebbiekben csakis a Királyhágón inneni, azon görög szertartásu magyarság történetét vázoltuk, a mely programmunkhoz csatlakozott, Vannak azonban történeti nyomok, a melyek igazolják, hogy az erdélyi részekben is, különösen pedig a székelyek közt már a Szent-Unio megkötése előtt minden időben volt gör. szert. magyarság. Ilyen pl. az, hogy maga a Konstantinápolyban megkeresztelkedett két vezér egyike Gyula, fejedelme volt Erdélynek s történetiróink egy részének állitása szerint az ő leánya Sarolta volt az, ki, mint Géza fejedelem neje, életet adott Szent István királyunknak. Ilyen történeti adat az is, hogy II. Endre királyunk uralkodása alatt a milkói püspök 1226 körül levelet intézett a székely «dékánok»-hoz, (ad Decanos Siculorum) de ezek már az ellen is tiltakoztak, hogy «archipresbyter» helyett «dékánoknak» neveztessenek.(17)

Ilyen adat az is, hogy, midőn Zsigmond király 1435-ben hadat vezetett Erdélyben a hussziták és schizmatikusok ellen, ez utóbbiaknak a három éven át folyt hadakozásban Nagy Antal, Nagy Pál és Kardos János, tehát székely nemes férfiak voltak vezéreik.(18) Megemlitjük még azt is, hogy hagyományaink szerint a későbbi Bocskai-féle hajduk leginkább azon székely «darabontok»-ból toboroztattak, a kik előbb a székely nemesség harmadik rendjét képezték, de Zápolya János Zsigmond erdélyi fejedelem által jobbágyságra vettettek.

Messzire vezetne, ha bővebben óhajtanánk Szentséged előtt részletezni mindazon méltánytalanságokat és erőszakosságokat, amelyek görög szertartásu magyar elődeinket a más vallásu főurak részéről, az ó-hit mellett való megmaradás miatt érték; csupán azt emlitjük meg, hogy a munkácsi várkapitány Tharaszovics püspökünket két izben is fogságra vetette. Egyáltalában a XVII. század igazi martyriuma volt őseinknek.

A sok szenvedés és üldöztetés között, mint egykor a tékozló fiúnak, úgy a mi jobbjainknak is eszükbe jutott a hálátlanul elhagyott szülői ház, a melytől elszakadva inségbe jutottak, hogy évszázadokon át bünhődjék meggondolatlan tettüket.

A nyomorban és a kiállott szenvedésekben a mindenható Istennek a kezét ismerték meg és legfőbb óhajuk volt, a jóságos Istent kiengesztelni és az évszázados pártütést elhagyva, annak üdvözitő egyházába visszatérni.

És az Ur kegyelme valóban megengedte, hogy a Szent Unio 1649-ben létrejőjjön, a mikor is a ruthének, továbbá Szatmár, Ugocsa, Máramaros és Szilágy megyék román lakossága és a görög szertartásu magyarok zöme, vagyis az akkori munkácsi egyházmegye összes hivő népe belépett a katholikus egyház áldásthozó közösségébe. Ugyanezt tették 1700-ban az erdélyi románok, valamint az ugyanottani óhitü magyarok, a miért legyen dicsőség, tisztelet és hála az egyvalóságu és feloszthatatlan Szentháromságnak, az Atyának, a Fiunak és a Szentléleknek, most és örökön örökké!

 

 

Jegyzetek

 

1. Edicto proposito jussit, christianis omnibus in ipsius ditionem sive ducatum ingredi volentibus hospitalitatis et publicae fidei studium et curam impendi. Schwandtner Script. rer. Hung. vol. I. pag. 414. »

2. Sed priusquam episcopi Graecorum in terram eorum bene intrare eosque verbis scripturae instruere potuissent, ... magni tumultus et terrores super imperium Graecorum venerunt, neque statim hanc paeonicam gentem ad fidem corroborare potuerunt. Neque enim libros sua (po jazyku szvoemu) lingua scriptos habuerunt. Quam Graecorum languorem cum Latini opportunum sibi vidissent, Paeones, qui Ugri dicuntur, coeterasque vicinas eorum gentes, Roma exorti, cum libris et scripturis in fidem suam converterunt. Jagic udv. tanácsos, a bécsi egyetem szláv nyelvtanárának forditása. Századok 1896. 201. 1. »

3. Migne, Patr. Gr. vol. 122. pag. 61-62. (328.) »

4. In diebus illis erat quidem princeps in urbe Morisena nomine Achtum, potens valde, qui secundum ritum Graecorum in civitate Budin fuerat baptizatus ... accepit autem potestatem a Graecis et construxit in praefata urbe Morisena monesterium in honorem b. Johannis bapt. constituens in eodem Abbatem cum monachis Graecis juxta ordinem et ritum ipsorum. Sti Gerardi eppi Chanadiensis scripta et acta hactenus inedita ... opera et studia Ignatii Com. de Battyhán. Albo-Carol 1790. 4o Legenda major. pag. 318-19. »

5. uper thV fuchkhV swthpiaV emou, sun bion kai toiV teknoiV mou kai patriaV rashV. – Cod. Árp. contin. vol. 1. pag. 347. »

6. Fejér, Cd. dipl. III/1 310. Katona, Hist. reg. II. 112. V. 348. »

7. Fejér, Cod. dipl. II. 47. 57. »

8. III. Ince pápa levele 1204-ből: Significavit nobis rex Ungarorum illustris, quod quaedam ecclesiae monachorum Graecorum in regno Ungarise constitutae, per incuriam dioecesanorum episcoporum et per ipsos Graecos, qui valde sunt sicut asserit dissoluti, penitus destruuntur. – Fejér, Cod. dipl. vol. II. pag. 429. – Pray Specimen Hierarchiae I. 372-3. »

9. In quo ex primaria institutione ipsius Graeci, Ungari et Sclavi servire debebant et cuilibet nationum hujusmodi fuerunt inibi distinetat et dispositat mansiones. – VI. Kelemen pápa levele Vitus nyitrai püspökhöz 1344. márcz. 18. – Theimer Mon. Hung. hist. I. 668. p. »

10. III. Ineze pápa idézett levele: ut auctoritate nostra unus fieret episcopatus ex ipsis, qui Urbi nullo mediante subesset. »

11. Lányi-Knauz: A magyar egyház történelme. Esztergom 1866. I. 637. 1. »

12. Regnum Hungariae per pestem Thautharorum pro majori parte in solitudinem sit redactum et quasi ovile sepibus sit diversis infidelium generibus circumseptum, utpote Ruthenorum, Brodnikorum a parte orientis, Bulgarorum et Boznensium haereticorum a parte occidentis. – Kelt Patokán 1254. nov. 11. – Theimer i: m: I. 230. »

13. In eodem regno - irja az otmüczi érsek - maniteste haeretici et scismatici confoventur, terrarum profugi aliarum. – Theimer i: m: I. 306. lap. »

14. VI. Incze pápa (Dat. Aven. IV. id. Oct. an. IV.) irja Nagy Lajos királyunknak: Nuper ad audientiam notsram fideli et admodum grata relatione perducto, quod certa pars multitudinis nationis Vlachorum, qui circa metas regni tui versus Tartaros commorantes secundum ritum et schisma Graecorum vivebant, ad verae fidei christianae veritatem fuerit te procurante conversa, et quod alii de ipsis Vlachonibus ad fidem ipsam satis faciliter converterentur, cum assistentia tui favoris, si de proprio Antistite per apostolicam sedem provideretur eisdem cum de solo ministerio sacerdotum Ungarorum non bene contentari dicantur. – Kiadatlan levél. Róma Vaticáni levéltár Reg. Innoc. VI. vol. 244. G. Nro. 589. »

15. Miklosich-Müller Acta patriarch. Constantinopol. e codicibus manuscriptis bibl. Palat. Vindobon. 1862. II. pag. 156. »

16. Schematismus dioec. Munkácsensis 1899. pag. XIV. »

17. Lányi K. I. 34. Horváth Mihály I. 336. »

18. Kőváry L. Erdély története. II. 49-55. »