Záró ünnepély Hajdu-Doroghon

Már Rómában felmerült az az eszme, hogy az országos bizottság zarándoklatunk záró ünnepélyét, ugyis mint a magyar kereszténység 900-ados évfordulójának emléknapját, Hajdu-Doroghon, a gör. kath. magyarság ezen ősi fészkében, a deczember hó 4-ére eső templomi ünneppel összekötve fogja megtartani.
Programmunk VIII. szakasza arra kötelezi az országos bizottságot, hogy mindaddig folytassa müködését, mig a kitüzött czél elérve nincsen. Mindazonáltal a római zarándoklattal és emlékiratunk benyujtásával az országos bizottság egyelőre befejezettnek vélte tekinthetni missióját, mert bizton számithatott arra, hogy most már minden igaz katholikus fiui engedelmességben és békében fogja bevárni az Apostoli Szék döntését. Ugyanazért elnökségünk a római zarándoklat és a hajdu-doroghi záróünnepély közti időközben arra szoritkozott s illetve minden igyekezetét oda forditotta, hogy a római zarándoklatról érkezett helytelen hirek által kissé felkavart világi sajtót ujból rábirja arra a tartózkodó magatartásra, melyet az országos bizottságunk megalakulása óta egészen a római zarándoklatig elismerést érdemlő módon tanusitott.
 

 

Ujabb megpróbáltatás

 

Azonban, sajnos, minden igyekezete daczára nem volt képes meggátolni, hogy bizonyos, már római zarándoklatunk előtt is felmerült alaptalan félreértések következtében a sajtó ujból is bele ne avatkozzék a mi, oly kényes szövetü szent ügyünkbe. Erre minden alapos ok nélkül Firczák Gyula munkácsi püspök urnak egy, különösen a rutén ajku hittestvérek nevelésével foglalkozó pásztorlevele adott alkalmat, melyet a fővárosi sajtó egy része oly irányban magyarázott félre, mintha az a gör. hath. magyarság letagadását jelentené és ebből folyólag magát püspökünket is méltatlanul bántalmazta.
Ezek a méltatlan támadások éppen összeestek a püspök ur által Mária-Pócsra kihirdetett nagy jubileumi búcsúval. Az országos bizottság elnöke nem késett a megtörtént támadásokkal szemben Őméltóságát egy, az összes fővárosi lapokban megjelent nyilatkozatban ujból is biztositani országos bizottságunk változatlan bizalmáról ugyanezt tette a mária-pócsi bucsun nagy számmal egybegyült egyházmegyei papság is. Megfoghatatlan módon azonban az a gyanu lett elterjedve, mintha a fővárosi lapok támadásai egyenesen az országos bizottság egyes tagjaitól eredtek volna, sőt akadtak egyesek, a kik a papság és az országos bizottság bizalmi nyilatkozatai közt bizonyos nem létező ellentétet construáltak.
Országos bizottságunk elnökének sikerült az alaptalan támadásoknak mirajtunk teljesen kivül álló forrását felfedezni s azt a püspök urnak kötelességszerüen be is jelentette. Midőn azonban látta, hogy a sajtó beavatkozása s ezzel együtt a központi és felvidéki papság körében az országos bizottság elleni bizalmatlankodás is mindinkább fokozódott: kötelességének tartotta püspök ur előtt a bizalmi kérdést felvetni, mire Őméltósága egyfelől az ismeretes «Pax» körlevél kibocsátása által teljesen megszüntette a korábbi pásztorlevélhez füzött alaptalan magyarázatokat, másfelől pedig elnökünket ujból is biztositotta teljes bizalmáról.
Ezzel véget ért a hirlapi polémia, melyet mi olybá vettünk, mint egyikét azoknak az emlékiratunkban részletesen felsorolt keserű megpróbáltatásoknak, a melyeket a Gondviselés keze reánk mért, hogy kielégités után sovárgó lelki szükségünket annál fényesebben igazoljuk.
Időközben elközeledett a hajdu-doroghi ünnepély ideje, melynek programmja ugy volt megállapitva, hogy az nem lett volna más, mint a kétszeresen szent év Rómában már lerótt megünneplésének befejezése a másik irányban, vagyis a magyar kereszténység 900-ados évfordulója tekintetében. Igaz ugyan, hogy a munkácsi egyházmegye már a szent év megünneplésének ezt a részét is lerótta a mária-pócsi bucsuval, melyben a gör. kath. magyar nép a másajkuak számát nagyon meghaladó tömegben vett részt. De ez az országos bizottság nézete szerint nem tette fölöslegessé, hogy a több egyházmegyébe szétosztott gör. hath. magyarság külön is megünnepelje a magyar kereszténység évfordulóját. Mindazonáltal elnökünk szükségesnek találta megváltoztatni a kiadott ünnepi programmot, nehogy a még alig lezajlott hirlapi polemia hatása alatt a magyar kereszténység 900-ados évfordulójának ez a külön megünneplése ellenbucsunak legyen minősithető.
Igy aztán a hajdu-doroghi összejövetel nem volt más, mint részvétel ottani hittestvéreink templomi ünnepében és megujitása a hittestvéri együttérzésnek, melyből önként folytak azok a meleg ovatiok, a melyek a római zarándoklatban résztvett püspököknek s az országos bizottság elnökének s tisztikarának tétettek.
A vendégek zöme a kitüzött napon, 1900. évi deczember 4-én a hajdu-doroghi végrehajtó bizottság vezéremberei és nagy néptömeg által fogadtatva, a kora reggeli vonattal érkezett az ünnepélyesen fellobogózott városba.
Reggel 8 órakor vette kezdetét a szent mise és talán soha a doroghi templom annyira zsufolva nem volt, de bizonyára a világi intelligens elemet soha sem látta együtt oly tömegesen, mint ez alkalommal.
A szent misét római zarándok-társunk, a 81 éves Iványi János czimzetes kanonok celebrálta, a helybeli és még két más lelkész, valamint az egyik helybeli káplán segédlete mellett. Az ünnepélyes alkalomhoz mért gyönyörü szent beszédet pedig Varga László hajdu-böszörményi esperes lelkész tartotta.
A nép oly lelkesen vette ki a maga részét a miséből, hogy a messziről jött intelligens hallgatóság soraiban egy sem volt, a kinek a meghatottság könynyeit nem lehetett volna látni a szemében.
Mise után processioban háromszor körüljártuk a templomot s azután az országos bizottsági ülésre kitüzött helyen, a városháza tágas termében gyülekeztünk. Most láttuk csak, hogy együtt van nem csak a két egyházmegye világi intelligencziájának szine-java, hanem a román egyházmegyékből csatlakozott hittestvéreink sem maradtak képviselet nélkül. A ki el nem jöhetett, távirati uton közölte részvételét ünnepélyünkben.
Az elnök a programmba felvett egyházi ének után a jelentésünk bevezető soraiban idézett szavakkal üdvözölte a jelenvoltakat, a kik viharosan megéljenezték a két püspököt, mikor az elnök arra a pontra ért beszédében, hogy püspökeink részvétele a római zarándoklatban és az ő ajánló szavaik, a melyekkel emlékiratunkat a Szent Atyának bemutatták, föl lesznek jegyezve a történet lapjain.
« És most - igy folytatta elnökünk - ide jöttünk, hogy részt vegyünk hajdu-doroghi hittestvéreink templomi ünnepében, ide jöttünk, hogy az egyszerü gör. kath. magyar nép vallásos lelkesedéséből ujabb erőt meritsünk magunknak további müködésünkre.
Szükségünk van erre, kedves hittestvérek, mert felhők tornyosultak felettünk. De minek beszéljek én most ezekről a fellegekről, mikor mindnyájan láthatjátok Firczák Gyula püspökünk Őméltóságának legujabb pásztorleveléből, hogy megint derülni kezd. Az augusztusi pásztorlevélhez füzött téves magyarázatokat nem csak teljesen eloszlatta, a görög katholikus magyarság létezését és szent törekvésének törvényességét nem csak elismerte, hanem ezenfelül engem, mint az országos bizottság elnökét, külön is biztositott változatlan bizalmáról, a mely bizalom - meg vagyok győződve - nem csak az én csekély személyemnek szól, hanem az egész országos bizottságnak.
És most, kedves hittestvérek, én még csak egy kérdés előtt állok: hogy t. i. birom-e még a ti bizalmatokat is? Ha igen: akkor inditványozom, hogy félremagyarázások elkerülése végett a mai napra kitüzött országos bizottsági ülést tegyük le a napirendről».
Mondani sem kell, hogy az inditvány egyhangulag elfogadtatott; meleg hangu üdvözlő táviratokat küldtünk a biboros hercegprimásnak és püspökeinknek, ugyszintén Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter urnak is, ez utóbbinak azért, hogy kifejezzük meleg rokonszenvünket a felvidéki hittestvéreink anyagi helyzetének feljavitására irányuló lelkes ténykedéséért.
Az értekezletet ujból egyházi ének rekesztette be s elnökünk eltávozott, de egy utána küldött öt tagu küldöttséggel megint visszatért, s ez alkalommal Melles Emil főesperes a magyar ajku hittestvérek megbizásából megható és meghatott szavak kiséretében egy diszesen kiállitott albumot nyujtott át neki, mely 90 hitközségnek 2853 aláirással, ezek közt 83 lelkész aláirásával ellátott bizalmi nyilatkozatait tartalmazza, ugy az elnök, mint az ő vezetése alatt müködő tisztviselői kar irányában.
Ebben a nyilatkozatban örömüket fejezik ki az egyes hitközségek «a fényes erkölcsi siker felett, melyet római zarándoklatunk a római Szent Székhez való törhetlen ragaszkodásunk és a csatlakozott hitközségek hamisitatlan magyar voltának minden kétséget kizáró feltüntetése által az egész gör. szert. kath. magyarság javára szerzett.»
A nyilatkozat még fájdalmas érzést fejez ki a bekövetkezett támadások felett, s azután igy folytatja: «a gör. szert. kath. magyarság nem támad szerzett jogaiban senkit, de a maga részére is kéri azt, a mit a többi hittestvérek megszereztek és drága kincs gyanánt őriznek.»
A hitközségek nyilatkozatainak élén a vidéki bizottságok bizalmi nyilatkozata áll. Az országos bizottság többi tagjainak bizalmát az elnök iránt lelkes szavakkal Illés Jenő kuriai biró, az egyetemi és akadémiai ifjuság bizalmát pedig egy számos aláirásokkal ellátott külön nyilatkozat átnyujtása mellett Prodán János egyetemi hallgató tolmácsolta. Az elnök mélyen meghatva felelt az ovatiókra, utalt arra, hogy az országos bizottság egyes-egyedül a nép lelki szükségletében találja a maga erejét, utalt az országos bizottság összeállitására is, a melynél fogva az ép oly melegen felkarolná a nem magyar ajku hittestvérek lelki szükségét is, ha az valaha megtámadásnak lenne hitéve, végre buzditotta a fiatalságot, hogy maradjon meg azon a hagyományos uton, a mely az országos bizottság megalakitására vezetett, de egyuttal igyekezzék elsajátitani azokat a nyelvismereteket is, a melyek hiányát az országos bizottság oly élénken érezte Rómában, hogy majd egykor - ha az isteni Gondviselés ugy, rendeli - a nyelvismeretek segélyével is jobban, méltóbban szolgálják zászlónkat, mint mi tehettük.
A diszebéden mintegy 200 hittestvér vett részt. Az elnök a Szent Atyára és az apostoli királyra, Illés Jenő kuriai biró a biboros herczegprimásra, Hodobay Andor eperjesi kanonok a munkácsi, Melles Emil szatmári főesperes az eperjesi püspökre, Garancsy Mihály osztálytanácsos a két egyházmegye papságára és különösen a mai ünnepélyes misénél közremüködött egyházi férfiakra, Farkas Győző városi főjegyző az elnökre, a doroghi főbiró az egész országos bizottságra, végre az elnök a gör. kath. magyar népre emelte a poharat. A pápára és a királyra mondott felköszöntőket a hittestvérek felállva hallgatták és római zarándoklatunk utolsó ebédjére emlékeztető lelkesedéssel megéljenezték. Lelkes volt az éljenzés a többi hivatalos, ugyszintén az ezeket követő nagy számu nem hivatalos felköszöntőknél is.
Azzal a jóleső érzéssel fejeztük be tehát hajdu-doroghi ünnepélyünket, hogy a római zarándoklat óta közbejött s fentebb vázolt megpróbáltatások sem apasztották meg sorainkat és hogy az ünnepély lefolyása minden tekintetben méltó és loyalis volt. Ennek elismerését ténylegesen is vettük a biboros herczegprimás és a földmivelésügyi miniszter uraknak az elnökhöz intézett köszönő soraiban. A munkácsi püspök elnökünk előtt szóbelileg fejezte ki elismerését az ünnepély loyalis menete felett, az eperjesi püspöktől pedig még Hajdu-Doroghon a következő távirati válasz érkezett az elnökhöz:
«Az országos bizottság fáradhatatlan lángbuzgalmu elnökének és az egybegyült lelkes hivő hözönségnek legmelegebb üdvözletét küldi, nemes törekvésükhöz Istentől áldást és óhajtott sikert szivből kiván János püspök.»