Róma

Zarándokok

 
Isten segitségével elérkezett végre a zarándoklat megkezdésének időpontja. A jelentkezett zarándokokról az országos bizottság nyomtatott névjegyzéket adott ki, de akadályoztatásuk miatt néhányan részint helyettesitették magokat, részint elmaradtak, viszont mások már a névsor kinyomatása után jelentkeztek, minélfogva, de a történeti hüség kedvéért is, a tényleges résztvevők névsorát mellékletben közöljük. Itt csak azt emlitjük meg, hogy a tényleges résztvevők száma 461-re rugott, tehát az eredetileg kilátásba vett 200-at több mint kétszeresen meghaladta. A zarándoklatban az egyházi rend és a világi intelligenczia igen tekintélyes számmal volt képviselve. Részt vett ugyanis a munkácsi egyházmegyéből 46, az eperjesi egyházmegyéből 21 egyházi férfiu, összesen tehát 67. Világi intelligencziánkból részt vett 17 urnő, 79 férfi, összesen 96. Gyönyörü sorban vonult fel a közrend, nők és férfiak, többnyire festői öltözetben.
Zarándoklatunk gyülekezési helyéül az országos bizottság a Budapest-keleti pályaudvar III. oszt. éttermét tüzte ki, melyben e czélra az állomási főnök ur szivességéből egy megfelelő rész el lett különitve. A gyülekezési időt márczius hó 4-ének délutáni 1 órájára tüztük ki. Tekintettel azonban arra, hogy az országos bizottság által megrendelt külön vonat nem volt elegendő a zarándokok elszállitására, az országos bizottság ugy intézkedett, hogy a budapesti és már előbb ide érkezett vidéki zarándokok a m. kir. államvasutak reggeli, meg délutáni rendes gyorsvonataival Fiumeig előre mehessenek, a mi meg is történt. A zarándokok zöme a kitüzött időben pontosan megjelent a gyülekezési helyen és nagy számban eljöttek budapesti egyházközségünk előkelőségei is, urak és hölgyek, köztük Leövey Sándor közigazgatási biró és Illés Jenő kuriai biró, a kik akadályoztatva voltak személyesen részt vehetni a zarándoklatban, hogy szerencsés utat kivánjanak a zarándokoknak. Megjelent a zarándoklat üdvözlésére Firczák Gyula munkácsi püspök ur is, a ki egészségi állapotára való tekintettel a szárazföldi utat választotta s még az nap este a Cormons-í utirányban indult el Rómába. Püspökeink ez alkalommal személyesen hirdették ki a zarándoklat tartamára általuk engedélyezett böjti dispensatiókat.
A zarándokvonat Vályi János eperjesi püspökkel, Szabó Jenő főrendiházi taggal és Medvigy Mihály kir. táblai tanácselnökkel, valamint a többi zarándokokkal a kitüzött napon délután 3 óra 10 perczkor pontosan elindult és minden fennakadás nélkül érkezett Zágrábba. Utközben szerencsések voltunk Drohoheczky Gyula kőrösi püspök üdvözlő látogatását fogadhatni, ki egy darabig elkisért és mint az egyházi Róma alapos ismerője, becses utmutatásokkal látott el bennünket.
 

 

Bóra

 
Zágrábtól, helyesebben Károlyvárostól kezdve már forgalmi zavarokkal kellett megküzdenünk, melyek utazási programmunkat lényegesen megzavarták. Váratlanul ugyanis a Károlyváros-fiumei vasut-vonal ismeretes réme, a bóra támadta meg vonatunkat, a minek az lett a közvetlen következménye, hogy a menetrendszerű reggeli 6 óra 50 percz helyett csak 11 óra tájban érkeztünk Fiuméba. Közvetve pedig ez a forgalmi zavar a Fiume és Ancona közti, lehetőleg kényelmes hajóközlekedésre irányitott tervünket teljesen halomra döntötte.
Az országos bizottság ugyanis a tengeri utban is mellőzendőnek találta a menetrend szerint közlekedő éjjeli hajójáratot, hanem a m. kir. államvasuti külön zarándokvonat folytatásául szintén külön hajót bérelt, még pedig a rendelkezésre állók közt a lehető legjobbat. A nappali közlekedést pedig különösen azért állapitotta meg, hogy a zarándokok számának ugyszólván az utolsó pillanatban ténőleg bekövetkezett aránytalan emelkedése esetére a közönség a födélzet és a hajó belseje közt kellőkép megoszolhasson.
 

 

Tenger

 
A Fiuméba való késő érkezésnek tehát első sorban az lett az eredménye, hogy miután Anconában reggel 7 óra előtt a kiszállás nincs megengedve, az egész éjjelt a hajón kellett tölteni, de bajunk volt a hajóra való beszállásnál is, mert az erős hullámzás miatt a hajó-rendőrök, bizonyos előttünk ismeretlen szabályrokra hivatkozva, a zarándokok egy részét ki akarták zárni, a mely nehézséget a rendezőségnek csak nehezen és az átfázott közönséget nyugtalanitó időveszteséggel sikerült elháritani; továbbá ugyancsak a tenger zajlása miatt betiltották a fedélzet használatát is, mi különösen az alsóbb osztályu utasok közt nagy elégedetlenséget okozott, mert a hajónak áruszállitásra szánt és nem eléggé gondozott belsejében kellett zsufolva meghuzódniok. De az étkező helyiségek szük volta miatt, a hol egyedül lehetett meghuzódni, a felsőbb osztályu utasok sem voltak aránylag kedvezőbb helyzetben, különösen az éjszaka beálltával, mert összesen csak 40 fekvőhely·állott rendelkezésre.
A külön hajót a nagy hullámverés miatt a kapitány a beszállás után is csak mintegy 2 órai késedelemmel engedte elinditani. a mi közönyös volt ugyan az anconai kiszállásra nézve, de fokozta a közönségben a nyugtalanságot.
Utközben a tengeri betegség - a nagy zsufoltság által is táplálva - erőt vett ugyszólván az egész zarándoklat felett. Csak kevesen menekültek e rémes betegségtől. Ezee közt csudálatosképen Vályi János eperjesi püspök, az országos bizottság elnöke és a velünk jött 80 éves Iványi János cz. hanonok is. A velünk jött orvos hittestvérek mindent elkövettek a baj enyhitésére, s a püspök, valamint az országos bizottság elnöke ismételve végigjárták a zarándokok sorait, hogy azokat vigasztalják és bátoritsák.
Baj volt az is, hogy az Anconába éjfél után megérkező hajóból a rendezőket sem engedték kiszállani, hogy a tervszerü érkezés esetére előkészitett, de feloszlott olasz különvonat helyébe az uj különvonatot előkészithessék. A kiszállás után is tehát nagy hidegben még órákig kellett várni, mig a különvonattal elindulhattunk.
Csak később tudtuk meg az ujságokból, hogy nem a tavaszt megelőzni szokott egyszerü zord idő-járással állottunk szemben, hanem oly hó és szélviharral, a minőt olasz földön már 20 év óta nem észleltek és a mire mi sem számitván; nem igen voltunk ellátva meleg ruhákkal. Nem csak fázásból, de szemmel is megitélhettük különben a helyzetet abból, hogy utunkban az Appeninek mindenütt hóval voltak takarva.

 

 
 

Megérkezés

 
A tervszerü reggeli 7 óra 15 percz helyett délutáni 4 óra 55 perczkor érkeztünk meg Rómába. Utazásunk nem csekély megpróbáltatás számba ment, de lelkesedve érkeztünk meg. Az állomáson a nagy késedelem daczára a Szent Péter kör zarándok bizottsága, Czaich A. Gilhert apostoli gyóntató és Kokovay János váczi székesegyházi karkáplán fogadtak s előre megrendelt 150 kocsi vitt bennünket a Vatikánba, a Szent Márta zarándokház sok ezer emberre berendezett «Belvedere» czimü étkező helyiségébe, a hol a már előbb pontosan megérkezett Firczák Gyula munkácsi püspök volt szives bennünket fogadni s a hol meleg· estebéd után a rendezőség kiosztotta a szállásokat. A köznép magában a Szent Márta zarándokházban, a tehetősebbek pedig az ahhoz tartozó Via delle Scipione 52. szám alatt fekvő épületben találtak elhelyezést.
 

 

Nagy megpróbáltatásunk

 

Alig hogy megérkeztünk, futótüz gyanánt terjedt el az a lesujtó hir, hogy Ő Szentsége másnemü elfoglaltatásai miatt zarándoklatunkat a megállapitott római tartózkodási időn belül nem fogja fogadhatni. A ki tudja, hogy mit jelent az, hogy egy közel 500 főből álló zarándoksereg a nélkül vegyen bucsut Szent Péter sirjától, hogy láthatta volna Krisztus Urunk földi helytartóját, a Pápát és hogy annak atyai áldását vitte volna magával hazájába és családi körébe: az meg tudja itélni ennek a lesujtó hirnek a hatását és senki sem csudálkozhatik azon, ha ama számtalan és nagy megpróbáltatások után, melyek az idők folyamában a gör. kath. magyarságot érték, ezt tekintettük a legsulyosabbnak, annál is inkább, mert sokan voltak közöttünk, a kik ebben a magyar liturgia ellenzőinek kezét látták működni.
A zarándoklat vezetősége tisztában volt magával, hogy bármily áldozatok árán is, de a zarándoklatot nem lehet haza bocsájtani addig, mig a Pápa áldásában nem részesült. De nehézzé tette a helyzetet az a körülmény, hogy a visszautazásra külön hajót nem béreltünk, a menetrend szerint közlekedő legközelebbi hajót pedig a nagy időköz miatt nem lehetett bevárni, s igy nem maradt volna más hátra, mint a már előre megváltott Róma-Ancona-i térti jegyek feláldozása mellett Velenczén át utazni vissza, a mi a tengeri utnál nem okozott volna ugyan több költséget, mert sokan különben is Velenczén át akartak visszautazni s azért a hajóvállalattal szemben az előre megváltott jegyek a Velencze-fiumei irányra is érvényesitve lettek; de aránytalanul nagy költségek merültek volna fel nem csak a római tartózkodásnak mintegy 3 napi meghosszabbitása és az anconai jegyek elvesztése miatt, hanem a sokkal hosszabb vasuti irány használata miatt is. Ezenfelül kétséges volt, hogy a gazdálkodó népet a tavaszi mezei munka meginditása miatt azok nagy kára nélkül, vagy egyáltalában lehetséges lett volna-e visszatartani. Mind ezek miatt a zarándoklat vezetősége csak a legvégső esetben gondolhatott e terv kivitelére annálisinkább, mert annak idő előtti közzététele esetleg még inkább fokozta volna a nyugtalanságot.
A következmény igazolta a zarándohlati vezetőség óvatos magatartását, mert a bizonytalanság a kiszabott római tartózkodás utolsó napjának előestéjén véget ért, s Ő Szentsége a legmélyebb hálára kötelezte le a gör. hath. magyarságot ama személyes ténye által, hogy a midőn értesült helyzetünkről, kegyteljesen megváltoztatta előre megállapitott napirendjét és fogadtatásunkat római tartózhodásunk utolsó napjára, vagyis márczius hó 9-ére legkegyelmesebben kitüzte.
Ezzel véget ért megpróbáltatásunk, de mégis kötelességünknek tartottuk arról emlitést tenni, nemcsak a történeti hüség kedvéért, hanem azért is, mert ha igaz volna az, a mit ellenfeleink állitanak, hogy mi nem vagyunk egyebek, mint nemzetieskedő stréberek, akkor ez a megpróbáltatás egymagában elegendő lett volna arra, hogy sorainkat megbontsa és ezáltal ellenfeleik állitásának valóságát kideritse. Sőt inkább, ha ez a megpróbáltatás, az ut fáradalmai, a tengeri betegség, a zord időjárás s a megszokott kényelem és étkezés hiánya által külömben is megviselt zarándokaink közt, netalán csökkentette volna is az emelkedett hangulatot, de Isten kegyelméből még javunkra vált az által, a mi bizonyára az illetékes vatikáni köröknek sem kerülte ki a figyelmét, hogy népünk ismeretes ájtatosságát, buzgó vallásosságát és szent ügye iránti törhetlen bizodalmát semmi sem volt képes megingatni.
 

 

Római sajtó

 

Nem magunk állitjuk ki magunk mellett ezt a bizonyságot, hanem hivatkozunk a «Voce della Verita» nevü vatikáni hirlapra, mely «Anno santo» czimü közleményei közt napról-napra igen elismerően emlékezett meg zarándoklatunkról. Mindjárt első, márczius 7-iki közleményében, bennünket görög magyar zarándokoltnak - pelegrini greci ungheresi - nevezve konstatálja, hogy «Magyarország görög katholikusainak ez az első ily népes és nagy fontosságu zarándoklata.» Azután pedig a Szent Márta zarándokházban való elhelyezésünkre és közös étkezésünkre utalva, igy folytatja : «dicséretes és mély keresztény testvéri szellemre mutat, hogy a püspökök és a többi előkelő egyéniségek igy összetartanak a néppel.» Márczius 9-iki számában pedig ezeket irja:
«A görög kath. magyar zarándokok rendezettsége és viselkedése a bazilikák látogatása közben, valóban épületes és csodálatra méltó. Mindazokat, a kik jelen voltak a Lateranban, a Havi Boldog asszony, Szent Pál és Szent Péter templomában, a magyar zarándokok fölötti őszinte csudálkozás fogta el, a kik processióban, görög ritus szerint a Trisagiumot és más imákat énekelve végzik látogatásukat a legszentebb Oltáriszentség és más oltárok előtt, jellegzetes dallammal és mély ájtatossággal. A basilikákból való kimenetelnél pedig meglepő, hogy mindnyájan szép rendben térnek vissza kocsijokba és a legrövidebb idő alatt készen állanak a basilikák megállapitott látogatásának folytatására. A többi templomok és müemlékek látogatásánál is a legtökéletesebb rend észlelhető és a zarándoklatnak ugyszólván katonás szervezettsége, mindenkiben mély csodálatot kelt.»
Hasonlókép nyilatkozik a márczius 10-iki számban is, mondván: «A magyar zarándokok tegnap délelőtt folytatták látogatásaikat a basilikákban és mindenhol épülést keltettek ájtatosságukkal és csodálatraméltó rendjükkel.
A vatikán félhivatalosa, az «Osservatore Romano» márczius 6-12. terjedő számaiban «Anno Santo» rovat alatt szintén többször megemlékezett a «gör. kath. magyarok» zarándoklatáról, kissé rövidebben ugyan, de éppen oly értelemben, mint a «Voce della Verita» Ugyanis: leirta megérkezésünket, ismertette vezetőségünket, kiemelte a zarándokok közötti tökéletes szeretet példáját és az igazi áhitatot, melylyel a jubileumi templom látogatásokat végeztük.
 

 

Püspöki misék

 

A Szent Péter templomában az Apostol sirján kivül Nazianzi szent Gergely kápolnája volt zarándokaink ájtatoskodásának legfőbb helye. Ebben a kápolnában márczius 7-én Vályi János, márczius 8-án Firczák Gyula, márczius 9-én pedig ismét Vályi János püspök urak, csendes misét mondottak. A zarándokok majdnem kivétel nélkül Roskovics, Melles vagy Gedeon-féle imakönyvekkel voltak ellátva. A gyónás és áldozás szentségét kivétel nélkül felvették és pedig a ki tehette, szent áldozásra közvetlenül a püspökök elé járult, de a többi oltároknál is számos lelkészünk szolgáltatta ki a szentséget. Urak és nép közt itt sem volt külömbség.
 

 

Magyar ének

 

A misén kivüli ájtatosságokat az első napon szintén csendben végeztük, mert arra való tekintettel, hogy magyar nyelvi liturgikus gyakorlatunk még szentesitve nincsen, püspökeink az éneklést egyáltalában betiltották. A nép lelki szüksége azonban erősebb volt e tilalomnál s a Szent kapunál, a püspöki tilalom ellenére a velünk jött ruthén és tót ajkuak soraiban váratlanul felhangzott az ó-szláv ének. Kétségtelen, hogy nem más, mint a lelki szükség tört itt utat magának és ez a lelki szükség magával ragadott bennünket is. Ezen lelki szükség hatása alatt bevittük óhitü magyar énekeinket Szent Péter templomába, hogy az ott megszenteltessék, bevittük a Lateranba, Szent Pál és Havi Boldogasszony basilikáiba.
A négy nagy basilikának előirt látogatásainál Melles Emil főesperes vezette ájtatosságainkat és Lilpeczki Elek szatmárnémeti-i kántor volt az előénekesünk, kinek ismeretes szép hangja nemcsak bennünket, hanem a jelenvolt olaszokat és idegeneket is áhitatra ragadta. A templom-látogatásokat Dr. Czaich A. Billbert apostoli gyóntató honfitársunk szervezte és vezette s a zarándoklat minden tagja mindenkor hálásan fog emlékezni arra az önfeláldozó hősiességre, a melylyel ezt az emberi erőt csaknem meghaladó feladatot végezte.
 

 

Örömhir

 

Márczius 8-án este a vacsoránál jött Vályi János eperjesi püspök urhoz az örömhir, hogy Ő Szentsége másnap délelőtt 11 órakor az egyidejüleg jelen volt franczia és sziléziai lengyel zarándokokkal együtt fogadja zarándoklatunkat. Szünni nem akaró éljenzés és taps fogadta az országos bizottság elnökét, midőn az örömhirt közzétenni felállott s mindenki érezte s tudta, hogy mit fog mondani. Nemcsak a határtalan örömhir keltette ezt az éljen és tapsvihart, hanem belevegyült abba az a satisfactió is, melyet a zarándokok világi elnöküknek a kiállott lelki küzdelmekért nyujtani óhajtottak.
A Circolo di St. Pietro-beli barátainknak és legkiválóbban Msgr Gróf Zichy Gyula hazánkfiának köszönhetjük, hogy Ő Szentsége a helyzetről tisztán lett informálva. Püspökeink és elnökünk ugyanis a szorult helyzetben szükségesnek látták vatikáni nagykövetünk, gróf Revertera közbenjárását is kikérni, a ki szives is volt részünkre Rampolla biboros államtitkár urnál kihallgatást kieszközölni és azon való személyes megjelenését is megigérni; ez a kihallgatás azonban Ő Szentségének fentemlitett személyes elhatározása által tárgytalanná vált.
Még az nap este megkaptuk az értesitést, hogy a zarándoklat 24 tagja fog Ő Szentsége elé kéz és lábcsókra bocsáttatni s elhatároztuk, hogy e számból hármat a velünk jött nem magyar ajku hittestvéreknek engedünk át és pedig kettőt a munkácsi, egyet az eperjesi egyházmegye részére. Nagy sajnálatunkra azonban erről le hellett mondanunk, mert később a kézcsókra bocsátandó zarándokok száma tizenkettőre leszállittatott, ez a szám pedig arra sem volt elegendő, hogy az országos bizottság elnöki tanácsának jelen volt tagjai mind Ő Szentsége elé bocsáttathassanak, a mire pedig zarándoklatunk jellegénél fogva első sorban kellett ügyelnünk.
 

 

Emlékiratunk mikénti előterjesztése

 

Emlékiratunknak mi módon való előterjesztését illetőleg mindeddig bizonytalanságban voltunk, mert az előzetesen kapott informátiók szerint - mint ezt maga helyén közöltük - készen kellett lennünk arra is, hogy azt nem magok püspökeink az ünnepélyes fogadtatás alkalmával, hanem csakis az országos bizottság elnökségi tagjai külön kihallgatás utján fogják Ő Szentségének átnyujthatni, vagy esetleg arra leszünk utasitva, hogy az emlékiratot a «Santa Congregatione de propaganda fide» elnökének adjuk át. Azt a reményt tápláltuk mégis, hogy az első, vagyis reánk nézve legkedvezőbb megoldásnak fog hely engedtetni. Ebben a reményben Vályi János eperjesi püspök ur, ki mint össz-zarándoklatunk fővezetője, hivatva volt Ő Szentsége előtt legmélyebb hódolatunkat a szent év alkalmából tolmácsolni, - erre vonatkozólag előkészitett beszédének tervezetébe - melynek teljes szövegét függelék alakjában közöljük - a kérelmünk támogatása mellett szóló főbb érveket is felvette s a tervezetet még zarándoklatunk megérkezése napján O. Gaghino de Azevedo főkamarás urnak személyesen átnyujtotta.
Ő Szentségének egészségi állapota azonban nem engedte meg a tervezett hosszu beszéd elmondását, minélfogva vezető püspökünknek értésére adatott, hogy a beszédet lényegesen meg kell röviditeni s annak csak a zarándokok hódolatának tolmácsolására kell szoritkozni, mert nem ütközik ugyan nehézségbe, hogy a beszéd kapcsán az emlékirat is, - mint a hivők legalázatosabb kérvénye - bemutattassék Ő Szentségének, de az Apostoli Szék már előbb közölt határozatával nem volna összeegyeztethető, hogy a püspök, mint az elbirálásnál közremüködésre hivatott egyházi forum, az emlékirat érdekében már most nyilatkozzék. Miből önként következik, hogy esetleg adandó válaszában Ő Szentsége sem fog emlitést tenni az emlékiratban foglalt kérelmünkről, melyre nézve különben (mint már közöltük) előre tudtunkra adatott, hogy az - mint nehéz és főfontosságu kérdés - az Apostoli Szék által alapos és beható megfontolás tárgyává fog tétetni.
Az Apostoli Széknek kérvényünk alapos és beható megfontolására vonatkozó határozatát már annak velünk történt közlése alkalmával őszinte örömmel és megnyugvással fogadtuk és senki sem várhatta közülünk, hogy Ő Szentsége ez alkalommal más, vagy ujabb kijelentést tehetne.
Egy előkelő praelátus továbbá figyelmeztette elnökünket, hogy a kézcsók alkalmával lehetséges volna Ő Szentségének a helyzethez illő pár szót mondani, minélfogva elnökünk elhatározta, hogy ha az utolsó pillanatban valami változás nem történik, felálltában ezekkel a szavakkal fog rámutatni a magyar zarándokokra: «Ecce hungari graeci ritus fidelissimi, introductionem linguae suae in sacram liturgiam secundum ritum graecum petentes,» - ime Szentséged leghivebb görög szertartásu magyarjai, kik görög szertartásuk fegyelme szerint saját nyelvüknek a szent liturgiába való behozataláért esedeznek!
Teljes volt tehát örömünk, midőn tudomásunkra jutott, hogy emlékiratunkat az összes zarándokok jelenlétében, ünnepélyes fogadtatásunk alkalmával magok püspökeink fogják Ő Szentségének átnyujthatni és igy mi sem gátolta, hogy igazi lelkesedéssel ne készüljünk a holnapi nagy napra.

 

 
 

A nagy nap

 
Végre tehát megérhettük az örök emlékezetre méltó nagy napot, 1900. évi márczius hó 9-ét, a melyen a görög katholikus magyarság zarándoklata, mint ilyen először jelenhetett meg Szent Péter utódjának XIII. LEO pápa Ő Szentségének apostoli trónja előtt, és ezen első hódoló megjelenésünk alkalmával előterjeszthették édes magyar nyelvünknek az oltárra való emelése iránti esedezésünket, Isten kegyelméből éppen a 900-ados évfordulóján annak a nagy eseménynek, a midőn II. Sylvester pápa a magyar kereszténység megalapitójának, István fejedelmünknek, mint első apostoli királyunknak, a magyar szent koronát adományozta.
A nagy eseményre reggeli 9 és 10 óra közt a zarándokok a Szent Péter templom mögött fekvő «Belvedere» czimü étkező helyiségben és annak udvarán gyülekeztek. Pontban 10 órakor megérkeztek a püspökök és jobbára magyar diszruhában az országos bizottság elnöki tanácsának tagjai, a zarándokok által lelkes éljenzéssel fogadtatva. Nyomban elindult a zarándokmenet, elől teljes diszben a két püspökkel, utánok az országos bizottság elnöke, kinek oldalán Prodán János egyetemi hallgató fekete magyarban zöld selyempárnán vitte a már leirt monumentális kiállitásu emlékiratot és a zarándokok Péterfilléreit, ez utóbbiakat szintén Roskovics Ignácz hittestvérünk utasitásai szerint készitett, a pápai tiarával és kettős aranykulcsokkal diszesitett aranyhimzésü vörös erszényben. Majd négyes sorban jött az országos bizottság elnöksége, azután a papság, urhölgyek, urak és a köznép.
A zarándokok fogadására a Szent Péter templom hajója felett fekvő «boldoggá avatási kápolna» (Aula delle Beatificazioni) lett kijelölve s midőn a vezetőség a bronz kapun át az ugynevezett királyi lépcsőn (Scala Regia), a lépcső tetejére ért, gyönyörüséggel és büszkeséggel tekintett vissza a katonás rendben haladó menetre, melynek nagy része még kivül volt a bronzkapun.
A kápolnába mi értünk be elsőknek és ott számunkra a baloldali padok lettek átengedve, melyeket egészen betöltöttünk. Az országos bizottság egyházi és világi tagjai az első sorokban, mig a püspökök az egyházi méltóságok részére az oltár közelében hijelölt részben foglaltak helyet. Ott láttuk Rómában tartózhodó hazánkfiát, Fraknói Vilmos czimzetes püspök urat is.
Igy elhelyezkedve körülbelül egy óráig- vártunk Ő Szentsége megjelenésére, a mi az agg Pápa gyöngélkedő egészségi állapota miatt némi nyugtalanságot is okozott. Ez alatt - a mi előbb az uralkodott bizonytalanság miatt nem volt lehetséges - a zarándokok megtekintették az emlékiratot és gyönyörködtek annak müvészi kiállitásában. Feltünt a szép kiállitás a jelen volt olasz és külföldi hirlaptudósitóknak is és jegyzeteket vettek róla.
Feltünést ohozott, hogy a Pápa Ő Szentségének magántitkárja monsignore Angeli egy-egy kis ékszerdobozt adott át püspökeinknek és az országos bizottság elnökének és örvendetes szenzácziót okozott, midőn kiderült, hogy mindegyik doboz egy-egy a szent év alkalmára vert, . az egyik oldalon a Szent Atyát, a másikon a szent kaput ábrázoló arany, ezüst és bronz érmet foglalt magában mint Ő Szentségének legkegyelmesebb adományát.
Ezt az alkalmat zarándoklatunk fővezetője Vályi János eperjesi püspök felhasználta arra, hogy felkérte Ő Szentsége magántitkárát, hódolatteljesen bejelenteni a Szent Atyának, miszerint a magyar liturgihus nyelv engedélyezése iránti legalázatosabb kérelemnek, hódoló rövid beszédében való megemlitését Ő a maga részéről is lelki szükségnek érzi, mire ugyancsak a magántitkár utján beleegyező válasz érkezett. Ő Szentségének ezen legszemélyesebb elhatározása, melyre a gör. kath. magyarság örök hálával fog visszaemlékezni ivadékról-ivadékra, a zarándoklat tagjai előtt az utolsó pillanatig titokban maradt.
Egyszerre csak nagy mozgalom támadt a zarándokok közt, s felhangzott az éljen és tapsvihar. Ő Szentsége gyaloghintón (portantina) déli 12 óra tájban a szokásos kisérettel jött le magánlakásából a fogadtatásra kijelölt aula bejáratáig s ott a hordszéken helyezkedett el. Gyönge arra a mi tollunk, hogy leirjuk azt a hatást, a melyet a magyar zarándokok közt Ő Szentsége megjelenése okozott. Bizonyára a velünk együtt fogadott franczia és lengyel, vagy a más alkalommal fogadott zarándokok sem tudták elfojtani örömkönyeiket, de a mi örömkönyeink mégis mások, édesebbek voltak, mert mi a gör. kath. magyarság egész jövőjére kiható történeti esemény behatása alatt állottunk.
Ennek tulajdonitható, hogy a midőn Ő Szentsége az aula bejáratától az oltárig lassu menetben a zarándokok sorfalai között elvonult, a mi harsogó éljeneink, tapsaink, kalap- és kendőlobogtatásaink tulszárnyalták a velünk jött francziák és lengyelek lelkes ovatióját. Észre vette ezt maga Ő Szentsége is és bármily kevéssé szokatlanok is Ő Szentsége előtt az ily lelkes ovatiók, mi ugy éreztük, hogy Ő Szentsége is szokatlanul meg volt illetődve, midőn áldását mindkét oldalra osztogatva, a mi lelkesedésünket még kegyteljesebben látszott méltatni, mint a tuloldalét.
Az oltárhoz érve, Ő Szentsége leszállott a hordszékről, a faldistoriumnál letérdelt és imádkozott, miközben a sz. Monika Ágoston-rend szerzetesei a lorettói lytániát intonálták. Ennek végeztével monsignore Pifferi, a vatikán sekrestyése által elmondott ima után Ő Szentsége általános meghatottság között apostoli áldást osztott.
Ezután leülvén a Szent Atya, vezetőink kézcsókra bocsátásánál is előnyben részesitette a gör. kath. magyarokat. Elsőkül az eperjesi és munkácsi püspököket fogadta, mely alkalommal Vályi János eperjesi püspök latin nyelven a következő hódoló beszédet intézte Ő Szentségéhez:
«Szentséges Atyánk! A keresztény zarándokok a nagy jubileum ezen szent évében vidám lélekkel sietnek Rómába, hogy közös keresztény otthonukban, az apostolfejedelem sirjánál bemutassák hódoló imádásukat és hálaadó buzgóságukat menyei Megváltónknak, s a tőle nyert üdveszközöket lelkük megtisztitására forditván, elnyerjék ugy a teljes bucsut, valamint a képességet: lelki üdvöket tovább munkálni.
Szentséges Atyánk! A jubileumi szent év ünnepélyeinek folyamában, mi magyarországi gör. kath. püspökök az eperjesi és munkácsi egyházmegyéből hiveinkkel együtt örömmel léptünk ezen szent várba, és a jelen nyilvános kihallgatáson a legalázatosabban járulunk Szentséged magas trónjához, hogy Szentséged, a legjobb és legkegyesebb atyánk előtt lerójjuk ünnepélyes hódolatunkat s legmélyebb tiszteletünket, kinyilvánitsuk legbensőbb ragaszkodásunkat s kifejezést adjunk mélyen érzett hálánknak határtalan atyai jóságáért, értünk viselt gondjaiért s azon számtalan jótéteményekért, melyekkel minket, görög katholikusokat a századok forgásában elárasztani kegyeskedett.
Ezen ünnepélyes alkalommal, mi, a két egyházmegye püspökei, legmélyebb fiui hódolattal azért is esedezünk Szentségedhez, hogy szabadjon bemutatnunk a görög katholihus magyarok országos bizottsága által megszerkesztett emlékkönyvet, melyben ugy a jelenlevő, mint távollevő több mint kétszázezer görög katholikus magyar hivő, a magyar nyelvnek a görög liturgiában való alkalmazásához apostoli jóváhagyásért esdekel. Midőn ezen emlékkönyvet sz. Péter az apostolok fejedelmének magas trónjához fiui alázattal leteszszük, könyörögve kérjük Szentségedet, hogy az emlékkönyvben foglalt bizonyitó okok fontosságát kegyes figyelmére méltatni, annyi katholikus hivő lelki szükségletének kielégitését atyai gondjaiba venni, igazságos kivánságukat kegyelmesen meghallgatni és a magyar nyelvnek liturgikus alkalmazását apostoli jóváhagyásával megerősiteni és megszentesiteni kegyeskedjék.
Alázattal arra kérjük még Szentségedet, hogy fiui kegyeletből felajánlott sz. Péter-filléreinket, mint az apostoli sz. Szék iránt való törhetlen hüségünk, fiui szeretetünk és benső ragaszkodásunk zálogát tőlünk jóságos szivvel elfogadni kegyeskedjék.»
Mikor a püspök a magyar liturgia ügyére áttérve, emlékiratunkat átvette a mellette térdeplő egyik főrendezőnk, dr. Bacsinszky kezéből és azt Ő Szentsége elé terjesztette: a pillanat történeti fontosságának érzete erőt vett a gör. hath. magyar zarándoklaton, mely e pillanatot a püspök beszédének megszakitásával s csak egy másodperczig tartó, de leirhatlan üdvriadallal üdvözölte.
Ő Szentsége mindvégig változatlanul nyájas arczczal fogadta a püspök beszédét s aztán szintén latin nyelven adott válaszában atyai örömének adott kifejezést a felett, hogy a római szent jubileum évében mi, Magyarország görög szertartású katholikusai is a messze távolból elzarándokoltunk az Apostolok szent sirjához; nagy megelégedéssel fogadta hódolatunkat és az Apostoli Szentszékhez való tántorithatlan ragaszkodásunkat; biztositott bennünket mindenkori atyai kegyelméről s végül örömét fejezte ki a felett is, hogy mindnyájunkat Apostoli áldásában részesithetett.
Az országos bizottság elnöki tanácsának tagjait ugyancsak Vályi János püspök ur mutatta be Ő Szentségének, a kik a következő sorrendben bocsáttattak kézcsókra:
Szabó Jenő főrendiházi tag, Medvigy Mihály kir. táblai tanácselnök, Melles Emil főesperes, Lengyel Endre, Varga László, Hodobay Andor esperesek, Ujhelyi Andor lelkész, Roskovics Ignácz festőmüvész, Pásztélyi Jenő ügyvéd, Andor Gyula képviselőházi elnöki tanácsos, Novák Sándor fővárosi tanár, Rabár Endre kir. járásbiró.
Ő Szentsége a bemutatottak mindegyikéhez intézett néhány nyájas szót, különös kitüntetésben részesitette az országos bizottság elnökét, arczát megsimogatta s mind a két kezét áldólag emelte feje fölé, miközben körülbelül ezeket a szavakat mondotta: «Magyarországból főrendek gyakran jönnek hozzám, a mi nekem mindég nagy örömet okoz, örülök, hogy te is eljöttél, és ily szép zarándoklatot rendeztél Rómába; áldásomat adom neked és egész családodnak.»
A szokásos áldó szavakon kivül (Benedico te et tuos), az egyházi férfiakat még utasitotta, hogy : «refer benedictionem meam fidelibus tuis», add át áldásomat hiveidnek.
A Szent Atya azután a franczia és lengyel zarándokok előkelőségeit fogadta, a kihallgatás végeztével pedig ismét a hordszéken foglalt helyet és adott jelre - mint érkezésekor - az összes jelenlevők kimondhatatlan hálálkodó örömnyilvánitásai közt, áthaladván a termen, ugyanazon kisérettel délutáni 1 óra tájban visszatért magán lakosztályába.
Erre aztán mi is a megforditott sorrendben kivonultunk, hogy a görög katholikus magyarság hosszu életének ezt a legboldogabb oráját soha többé el ne felejtsük!
A rendezőség gondoskodott arról, hogy a zarándoklatról nyomban a fogadtatás után egy csoportkép vétessék fel, sajnos azonban, hogy közbejött félreértés folytán a nép, az urnők egyáltalában, s az egyházi és világi intelligentia számos tagjai sem jöttek el a fényképészeti müterembe. Mindazáltal a felvett s a résztvevők közt utóbb szétosztott csoportkép, mely az első padsorban a két püspököt és oldalukon az országos bizottság előkelőségeit mutatja, - igy, is elég impozánsnak mondható.
Mikor a püspökök és az országos bizottság vezetői a fényképezés után visszatértek a közös étkező terembe, ott már együtt találták a zarándokokat, a kik őket lelkes éljenzéssel fogadták. Nagyon emelte a hangulatot, hogy a közös ebéden a pápai udvar két rokonszenves tagja, monsignor Ungherini és monsignor Ugolini is résztvett.
 

 

Fogadtatás után

 

Az országos bizottság elnöke, ki előbb ugy intézkedett, hogy az utolsó délután a város világi müemlékei megtekintésének legyen szánva, közvetlenül az ünnepélyes fogadtatás előtt figyelmessé tétetvén, hogy a bucsu elnyeréséhez elkerülhetetlenül szükséges templomjárás egy része még hátra van, első kötelességének tartotta erre az egybegyült zarándokokat figyelmeztetni, azután pedig csak annyit mondott : «És most, szeretett hittestvérek, csak egy nevet mondok ki s ez XIII. LEO pápa Ő szentsége!» Mire oly viharos lelkesedés tört ki, hogy beszédét tovább nem folytathatta. Nyomban azután poharat emelt a messze távolba zarándokolt, de mindég hű magyarok nevében a legelső magyar emberre, egyházunk főkegyurára, az apostoli királyra, mely felköszöntőt a zarándokok hasonló viharos tetszéssel fogadtak.
És most általános szenzacziót keltett, hogy a pápai udvar egyik képviselője, monsignor Ungherini emelkedett fel szóra. Fokozódott a szenzaczio, midőn latin nyelvü beszédében arra hivathozott, hogy családi traditiói szerint, de nevéből is megitélhetőleg ő is magyar vérből származik s tetőpontra hágott a lelkesedés, midőn Ő Szentsége megelégedését tolmácsolta a magyar zarándokok viselkedése felett, s végezetül a magyar zarándokokra és azok szép hazájára üritette poharát. A zarándokok mélyen érzett hálájának rögtönzött latin beszédben Roskovics János kir. táblabiró adott kifejezést, éltetve a pápai udvar képviselőit. A zarándokok érezték, hogy most további felköszöntőknek helye nem lehet, azért még csak Rabár Endre járásbirónak engedtek szót, a ki lelkes tetszés mellett a püspököket és a zarándoklat világi vezetőjét éltette.
Most láttuk csak mindnyájan, hogy zarándoklatunk czélját és jellegét mennyire előmozditotta az együtt-lakás és étkezés, mely benyomás alatt elnökünk nem is késett a mindnyájunkat kielégitő étkezésért és elszállásolásért a zarándokház főnöknőjének őszinte köszönetünket kifejezni.
Ennek az együttartásnak köszönhetjük azt a szerencsét is, hogy a pápai udvar képviselőit tisztelhettük körünkben. A mi papjainknak a latinokhoz hasonló külső megjelenése mellett eleinte egy kis nyugtalanságot okozott, hogy a legelső közös étkezések alkalmával egy külsőleg görög ruházkodásu szakállas monsignor foglalt helyet püspökeink mellett, ki azonban rendkivüli szeretetreméltóságával csakhamar elenyésztette ezt a nyugtalanságot. Mindazonáltal rendkivül jól eső figyelmet láttunk abban, hogy a későbbi étkezések alkalmával már a fent tisztelt latin monsignorokhoz volt szerencsénk. És itt mellesleg megjegyezzük, hogy a zarándokoknak feltünvén az, miszerint egy korábbi magyar zarándoklat emlékére az étkező teremben tévedésből egy vörös-fehér szinü lobogó volt kifüggesztve, az elnök figyelmeztetése folytán ugyancsak monsignor Ungherini volt az, a ki ezt a lobogót a legközelebbi közös étkezésre már egy egészen korrekt magyar lobogóval cseréltette ki, a mi természetesen szintén nagy és igen kellemes szenzacziót okozott.
Ismételve szerencséltetett bennünket a közös étkezések alhalmával Fraknói Vilmos cz. püspök ur is. Az utolsó közös vacsora már teljesen az uti előkészületekkel telt el. Ez alkalommal az elnök kihirdette, hogy a másnap Anconán át hazatérő zarándokok az Ő Szentsége elé terjesztett memorandum nyomtatott példányát Budapestre való megérkezésük alkalmával a keleti pályaudvaron fogják megkapni, ellenben azok, a kik később, esetleg Nápolyig való továbbutazással, Velenczén át térnek haza, a memorandumot a magunkkal hozott készlet erejéig nyomban átvehetik.
Püspökeink még másnap Rómában maradtak s Ő Szentsége külön kihallgatáson fogadta őket. Az országos bizottság elnöke későbbre tartotta fen magának a szerencsét, maga és neje részére külön kihallgatást kérelmezhetni, a mi azonban családjában bekövetkezett betegség miatt egyelőre elmaradt. Másnap még ő is Rómában maradt azonban és tisztelkedett azon bibornokoknál, a kik a mi viszonyainkat ismerik és ügyünk eldöntésére befolyással birhatnak, - igy a «Congregatio de propaganda fide» elnökénél, Ledochowszki bibornok urnál is. Tisztelkedett továbbá vatikáni nagykövetünknél is, a ki a már emlitett látogatást neki és püspökeinknek, névjegyével viszonozta.
Utólagosan azt olvastuk egy-két hirlapban, hogy vezető püspökünket, midőn ez szóba hozta Ő Szentsége előtt a liturgikus nyelvre vonatkozó esedezésünket, a jelen levő főkamarás úr pisszegéssel figyelmeztette volna ennek helytelenségére. Konstatáljuk, hogy ez az állitólagos történeti pisszegés nem történt meg, azt a közel állók közül senki sem hallotta. Nem is történhetett meg ez a pisszegés, mert szószóló püspökünk a főkamarás ur ő excellentiáját előzetesen értesitette Ő Szentsége legszemélyesebb elhatározásáról. Valószinü, hogy a tudósitó a vélt pisszegést azzal a természetes nyugtalansággal téveszthette össze, a mely az idegen zarándokok közt felhangzott akkor, mikor a memorandum átnyujtása alkalmával szónokló püspökünket egy másodpercznyire az éljen és tapsvihar megakasztotta.
Nem volt tehát semmi diszharmónia abban a boldog órában, a melyet Ő Szentsége szine előtt töltöttünk és igy nem csak a nehéz viszonyok közt legjobb tudásunk szerint megtett kötelesség érzetével, hanem egy zavartalan és a legszebb reményekre jogositó nagy esemény emlélkével térhettünk haza Rómából.