Előkészületek a zarándoklatra

CSATLAKOZÁSOK bejelentésére kitűzött határidő lejártával az országos bizottság, emelkedett szivvel constatálva az örvendetes eredményt, már 1898. évi november hó elején kibocsátotta a római zarándoklatra vonatkozó első köriratát. Firczák Gyula, munkácsi püspök úrnak emelkedett szellemű tanácsát követve, első sorban ebben a köriratban is ujból tartózkodásra intettük a hittestvéreket a nemzetieskedő iránytól, mely oltárra szeretné vinni a politikát. Azután pedig igy folytattuk:
«Minden szertartásu katholikusok, minden nemzetnek fiai elmennek Rómába, hogy onnan Ő Szentségének áldásával és buzditó szavaival megerősitve térjenek haza, lelkesedve küzdeni a keresztény hitnek és erköksi tisztaságnak diadaláért ugy a köz-, mint a magánéletben.
Csak mi, görög katholikus magyarok pihentünk eddig a közönyösség párnáin! Csak minket nem ismernek még a szent városban! A mi hanyagságunk és szegénységünk az oka, hogy Róma és a nagy világ nem tud rólunk.
Már pedig, szeretett hittestvéreink, nekük görög katholikus magyaroknak Isten és az egész világ előtt be kell bizonyitanunk, hogy az egyház egységének központjához, Rómához való ragaszkodásunk élő hiten, tiszta meggyőződésen és odaadó szereteten alapul és felette áll minden kétségnek. Be kell bizonyitanunk azokkal szemben, kik Rómát másként informálják, hogy görög katholikus magyarság tényleg létezik, s elég nagyszámu arra, hogy mint különálló csoport vétessék jóakaró figyelembe. Végül ki kell mutatnunk Ő Szentsége előtt, hogy mikor másajku hittestvéreinkhez hasonlóan, nyelvünket istentiszteleti nyelvvé emeltetni kérelmezzük, csak a köztünk lábrakapott hitközöny, vallásmegvetés és valláselhagyás ellen küzdünk, mozgalmunk minden izében tiszta, őszinte és katholikus.
Hogy ezen czélt elérhessük, nekünk - szeretett hittestvéreink - el kell mennünk Rómába. Személyesen kell bemutatnunk hódolatunkat Ő Szentsége trónjának zsámolyánál. Személyesen kell előtte esedeznünk, hogy mozgalmunkra, czéljainkra, legmagasabb védelmét kinyerjük. Személyesen kell magunkat, mint Ő Szentségének igaz katholikus és igaz magyar fiait bemutatnunk, vezekelve egyuttal eddigi nagy közönyünkért, melylyel eddig egyházat és világot magunk fölött napirendre térni hagytunk.
Ezért határozta el a görög katholikus magyarok országos bizottsága, hogy Rómába zarándoklatot vezet.
A testvéri szeretet teljes melegével, igazságos ügyünk biztos győzelmébe vetett erős hittel, atyáink szent buzgalmával hivunk fel tehát benneteket, görög katholikus magyar hittestvérek, kik programmunkhoz szivvel, lélekkel csatlakoztatok, hogy e programm IV. pontjának végrehajtására hozzátok meg azt az áldozatot, hogy jertek el velünlt lehetőleg nagy számmal az örök városba, Rómába. Küzdelmeinkre az a nap tüzi fel a koronát, mikor Ő Szentsége előtt személyesen fejezhetjük ki hódolatunkat, szeretetünket, ragaszkodásunkat és személyesen kérhetjük igaz, őszinte, nemes és katholikus törekvéseinkre áldó védelmét. Ez a nap fogja ohajtásaink sikerét biztositani, s a görög katholikus magyarságot a sötét homály és elhanyagoltság szánandó állapotából kiemelni és megerősiteni.»
Ezekkel a szavakkal buzditottuk hiveinket a zarándoklatra, magát a zarándoklatot pedig 1899. évi márczius havának valamely még később megállapitandó közelebbi időpontjára tüztük ki.
Kötelességszerüleg felterjesztettük köriratunkat megyés püspökeinkhez is, mely mindkét megyés püspökünknél szivélyes fogadtatásra talált, sőt Firczák Gyula munkácsi püspök ur a zarándoklathoz való csatlakozást lelkészeinek illetve hiveinek külön körlevél utján is a következő meleg szavakkal ajánlotta figyelmökbe:
«249/1899. A magyar ajku görög szert. katholikusok országos bizottsága azon nemes feladatot tüzte ki maga elé, hogy f. é. márczius hóban zarándokutat rendez a keresztény kath. világ központjába, Rómába.
Ezen zarándokút rendezésénél azon magasztos czél lebeg az emlitett bizottság szemei előtt, hogy hiveink minél nagyobb számban jelenve meg és mutatva be Ő Szentsége előtt hódolatukat, szeretetüket és ragaszkodásukat, bebizonyitsák, mikép az egyház egységének központjához, Rómához való ragaszkodásunle élő hiten, tiszta meggyőződésen és odaadó szereteten alapul és felette áll minden kétségnek.
Ezen magasztos czélt tekintve, örömmel ajánlom e tervezett zarándokutat nagyontisztelendőségtek figyelmébe s felkérem, hogy arra tehetősebb hiveik figyelmét is hivják fel.»

 

Memorandum

 

Egyidejüleg munkába vette az országos bízottság elnöksége a pápa Ő Szentsége elé terjesztendő rnemorandum kidolgozását. Ebben a memorandumban rövidre foglalva megirtuk a görög szertartásu magyarság történetét, úgy a Szent Unio előtti, mint az Unio utáni időkből, bemutattuk és kifejtettük programmunkat, igazoltuk gyakorlatunk jóhiszemüségét úgy liturgikus, mint egyházjogi alapon, megczáfoltuk a kérelmünk ellen felhozott érveket, csatoltuk országos bizottságunk névjegyzékét és a hozzánk csatlakozott hitközségek jegyzékét, végül az emlékirathoz csatoltuk eredetiben a beérkezett összes csatlakozási iveket is.
Előttetek fekszik, kedves hittestvérek, ez a memorandum és annak, ha nem is terjedelméből, de belső tartalmából mindenesetre megitélhetitek, hogy a kidolgozás mily óriási munkát és az egyházi és világi szellemi erők közreműködésének mily nagy mérvű felhasználását igényelte.
Magától értetik, hogy annak tervezetét kötelességszerüleg bemutattuk megyés püspökeinknek és azoknak módositó vagy pótló észrevételeit mindenekben hiven követtük.
 

 

Zarándoklatunk elhalasztása

 

Ismeretes előttetek kedves hittestvérek, hogy a zarándoklatot nem 1899. évi márcziusban, sem a másodizben kitüzött határidőben, vagyis ugyanazon évi október, illetve november havában, hanem csakis az elmult szent év folyamán tartottuk meg. Az alábbiakban előadjuk a kétszeri halasztás indokait.
Őnként érthetőleg előzetes bizonyosságot kellett szereznünk magunknak arra nézve, hogy Ő Szentsége kegyesen elfogadja-e zarándoklatunkat ? és mely időben ? és hogy az Apostoli Szentszék megengedi-e, hogy püspökeink velünk jöhessenek? Az erre vonatkozó lépéseket azonban nem tehettük meg addig, mig teljesen tisztába nem jöttünk azzal, hogy vajjon memorandumunk a kellő időre el lesz-e készithető. Mentül tovább haladtunk azonban a munkában, annál jobban láttuk, hogy azt az első határidőre befejezni teljes lehetetlen. Ugyanazért, habár el voltunk tökélve, hogy a zarándoklat érdekében erélyes aktiót fogunk kifejteni, ezt mellőzni voltunk kénytelenek, sőt már kevéssel az első körirat kiadása után kiszivárogni engedtük, hogy a zarándoklatot el fogjuk halasztani. Igy történt, hogy az első terminusra aránylag kevesen jelentkeztek.
Az előadottak szerint nem a jelentkezettek csekély száma, hanem a memorandum ügye szolgált indokul az első halasztásra.
1899. évi május hóban a memorandum készülésének előmunkálatai annyira előhaladtak, hogy az országos bizottság e hó 31-éről keltezve ujabb köriratot intézett a hittestvérehhez, a melyben a zarándoklatot október hó második felére vette kilátásba, a részvételi dijat a Péterfillérekre való tekintettel a II. kocsiosztályban 5 frttal, a III. kocsiosztályban 2 forinttal felemelte s mint a zarándokutnak természetes, de biztos előfeltételét kikötötte, hogy a kellő időre legalább 200 hittestvér részvétele biztositva legyen.
1899. évi szeptember 18-án kelt további köriratában pedig már kiadta a zarándoklat utmutatóját is, október hó 29-ére tüzve ki az indulást azzal, hogy zarándoklatunk november hó 1., 2. és 3-ik napjait töltheti Rómában «és ennélfogva ezen három nap egyikén kérjük kegyelmes fogadtatásunkat Ő Szentsége által, hogy hódolatunkat bemutathassuk és a magyar egyházi nyelv szentesitését kérelmező emlékiratot előterjeszthessük.»
Az országos bizottság időközben mindent előkészitett, hogy a zarándoklat a kitüzött időben akadálytalanul legyen megtartható. A zarándokok száma szeptember hó végeig 120-ra emelhedett, ugy, hogy figyelembe véve azt a mindig tapasztalt tényt, mely szerint ily nagy utazásra legtöbb ember csak közvetlenül az ut megkezdését megelőző utolsó napokban szokta magát elhatározni, egészen biztosra lehetett venni, hogy a résztvevők száma az országos bizottság által kitüzött 200 hittestvért nem csak eléri, de meg is fogja haladni.
 

 

Előzetes informatio Rómából

 

A mi pedig a zarándoklat fogadtatását illeti, az országos bizottságnak erre vonatkozó kérelme folytán kegyes szivü püspökeink a zarándoklat tervezett határidejét nem késtek egy közös felterjesztésben bejelenteni az Apostoli Szentszéknek. Október hó közepén végre megérkezett az Apostoli, Szentszék válasza és pedig két külön leiratban, melyek egyikét, 10255. jegyzőkönyvi szám alatt és 1899. szeptember 26-i kelettel Ledochoruslri bibornok mint a «Santa Congregazione de Propaganda fide per gli affari di rito orientale» főnöke, a másikat pedig 52290. sz. alatt és 1899. szeptember 30-i kelettel Rampolla biboros-államtitkár irta alá.
Az országos bizottság elnökének másolatban kiadott eme két magas leirat mindenekelőtt megszüntette sulyos aggályainkat, mert azok tartalmából azt az örvendetes megnyugvást szereztük, hogy ha a bejelentett zarándoklat tényleg megtartatik, az s illetve az országos bizottság Ő Szentsége részéről kegyelmes fogadtatásra igenis számithat. Mindkét leiratban különösen hangsulyozva lett az Apostoli Szentszék előtt már ismeretes kivánalmainknak nehézsége, jelentősége és fontossága, a mit mindnyájan természetesnek találtunk, sőt csak megnyugvással fogadhattuk azt a kijelentést, hogy egyelőre semmi irányban sem számithatunk végleges válaszra, hanem csak arra, hogy emlékiratunkat átadhassuk az illetékes Congregationak, a melynek részéről - és a most következő kijelentés már áltatános és méltó örömet keltett sorainkban kérelmünk érett és beható megfontolás tárgyává fog tétetni. Hiszen egyebet nem is várhattunk, sőt nem is kivánhattunk.
Fájdalmas érzést keltett ellenben, hogy püspökeinknek nem adatott meg a kért engedély a zarándoklatban való részvételre, mindazonáltal megnyugvással fogadtuk az Apostoli Szentszéknek ezt a döntését is, mert abban nem láttunk egyebet, mint ujabb és teljesen jogosult próbára tételét annak a bebizonyitandó tételnek, hogy szent ügyünk csakugyan a nép valódi lelki szükségének az ügye. Sőt sokan közülünk még helyesebbnek és kivánatosabbnak is tartották, hogy mozgalmunk mindaddig kizárólag, mint a laikus hivők lelki kényszerüségből fakadó sorakozása tünjék fel, mig kérvényünket a Szentséges Atya lábaihoz le nem tettük. Tekintettel azonban arra, hogy mindaddig, mig a zarándoklat fogadtatására teljes biztossággal számitani nem lehetett, az országos bizottság a zarándoklat előkészitő munkáit csak fél erővel végezhette s tekintve, hogy most már csak rövid időköz választott el a zarándoklat kitüzött időpontjától, mely időköz alig látszott elégségesnek az előkészitő munkálatok minden elhamarkodás és kapkodás nélküli befejezésére: az országos bizottság azon nehéz kérdés előtt állott, hogy ujból halaszsza-e el a zarándoklatot, vagy pedig a kitüzött határidőt pontosan tartsa meg? Tartani lehetett attól, hogy az ujabb halasztás a jelentkezettek soraiban rossz vért fog szülni és szélesebb körökben oda lesz magyarázható, hogy csak hiábavaló kisérletezéseket teszünk, melyek végre is a zarándoklat elmaradásával fognak végződni.
Mindezek daczára az országos bizottság nem térhetett ki az ujabb halasztás elől, mert egyfelől ezt kivánták hajdu-doroghi hittestvéreink, a kik pedig rendkivül nagy számot tettek a jelentkezett résztvevők közt, másfelől pedig felette sok ok szólott a mellett, hogy az egész katholikus világ számára időközben 1900-ra kihirdetett szent évet ugyis mint a kereszténység XIX. századából való átlépés küszöbét a XX. évszázadba, ugyis mint a magyar kereszténység 900-ados évfordulóját tegyük a mi zarándoklatunknak és a magyar oltári nyelv szentesitését kérelmező emlékiratunk átnyujtásának keretévé.
A midőn azonban az országos bizottság az előadott fontos indokokból elhatározta az ujabb halasztást, egyuttal erkölcsi kötelességének tartotta visszaadni a szabadságot, illetve megadni a visszalépési jogot azoknak a jelentkezett résztvevőknek, a kik csakis a már kitüzött határidőre, vagy pedig csak azért jelentkeztek, mert remény volt arra, hogy püspökeink velünk jöhetnek.
Ebben az irányban és ebben a szellemben adta ki az országos bizottság a zarándoklatra vonatkozó IV-ik köriratát.
«Az Isteni Gondviselés megengedte tehát - ugymond - hogy Krisztus Urunk földi Helytartója a századok során át sötét homály által boritott gör. kath. magyarságot, mint ilyet fogja fogadni. E végtelenül örvendetes tény, mely, ha Isten ugy akarja, késő századokon át emlékezetes lesz egyházunk és fajunk történetében, bizonyára minden görög katholikus rnagyar hittestvér szivét buzgó hálaimára fogja serkenteni.»
«Fájdalommal tölti ugyan el keblünket, hogy püspökeink részvételét az Apostoli Szék ez alkalommal nem találta megfelelőnek, de bizonyára mindnyájan megnyugvást találunk abban, hogy kegyes szivü püspökeink, kik legjobban ismerik szent ügyünk igazságos voltát, éppen ez által jutnak abba a helyzetbe, hogy Pápa Ő Szentségének végleges döntése előtt ők is helyet foglalhassanak elfogulatlan biráink sorában.»
Felhivja továbbá az országos bizottság e köriratban a hittestvéreket, hogy fontolják meg a hövetkezőket:
«1. Az Apostoli Szentszék bizonyára azt óhajtja tudni, hogy mi csakugyan oly lelkesen ragaszkodunk-e a magyar nyelvü istentisztelet szentesitésére irányuló kérelmünkhöz, hogy még a püspöki vezetés fényének nélkülözése mellett sem riadunk vissza, nagy szegénységünk daczára, a szent ügyünkért való tömeges zarándoklás költségeitől és fáradalmaitól.»
2. A görög katholikus magyarság pedig tudja meg, hogy a midőn az Apostoli Szentszék hajlandónak nyilatkozott legalázatosabb kérelmünhet ujból fontolóra venni, szent ügyünk sikerének biztositására nincs más mód, mint a mi zarándoklatunk; sőt ez az egyetlen mód arra is, hogy Isten segedelmével elháritsuk azt a veszélyt, mely a magyar istentiszteleti nyelv alkalmazása körül eddig kifejlődött gyakorlatunkat fenyegeti.»

 

 
 

Kedvező fordulat

 

Alig hogy a zarándohlat előkészitésére vonatkozó ezen utolsó előtti köriratunk megtette a maga utját: annak következménye gyanánt, hogy zarándoklatunkat a szent évre tettük át, ügyünkben egyszerre csak meglepő és felette örvendetes fordulat állott be, a melyre előbb nem is gondolhattunk. Rómából ugyanis buzditó felhivások érkezvén püspökeinkhez, a melyben azok felszólittattak, hogy a szent év alkalmával mentül népesebb zarándoklatokat vezessenek az Apostolok sirjához: Vályi János eperjesi püspök ur magához hivatta országos bizottságunk elnökét és előtte azt a kijelentést tette, hogy hajlandó volna zarándoklatunkat Rómába vezetni, ha országos bizottságunk belépne a világ minden részeiben működő azon keresztény-katholikus hivők szövetségébe, a kik a század forduló alkalmával a Megváltó Jézus Krisztus és az ő dicső földi Helytartója iránti ünnepélyes hódolatra egyesültek. További föltételül azonban kikötné, hogy a zarándoklathoz egyházmegyéjéből ne csak a magyar, hanem más ajku hivek is csatlakozhassanak.
Országos bizottságunk elnöke, bizottságunk utólagos jóváhagyásának biztos reményében kész örömmel elfogadta a püspök ur-nak ajánlatát és ehhez füzött feltételeit, ezek közt azt is, hogy a zarándoklathoz más ajku hivők is csatlakozhassanak. Előre lehetett ugyanis látni, hogy a szláv ajku nép aránylag még nagyobb szegénysége miatt, azok csatlakozása nem ölthet oly nagy mérvet, mely a zarándoklat magyar jellegét megváltoztathatná, Rómában pedig előreláthatólag csak jó benyomást tehet, ha más ajku hittestvéreink a zarándoklatban való személyes részvételük által is tanubizonyságot tesznek programmunk V. pontja mellett és ily módon is jelét adják annak, hogy semminemű sérelmet nem találnak abban, ha mi reánk is kiterjesztetnek azok a jogok, a melyeknek ők már ősidők óta birtokában vannak.
E megállapodás alapján adta ki Vályi János eperjesi püspök úr egyházmegyebeli papságának 1899. évi deczember 30-án kelt rendeletét, melyben azokat és általa hiveit a Szent évi zarándoklatra buzditva, egyuttal felhivta, hogy
«mindazok, kik a zarándoklatra készségesel; és hajlandóknak mutatkoznak, ebbeli elhatározott szándékukat 10 nap alatt nem csak a mi tudomásunkra hozzák, de ugyanazt méltóságos Szabó Jenő főrendiházi tag urnak, mint az évszázad fordulóját ünneplő kereszténység hódoló szövetségébe (Obsequium Solemne Jesu Christo Redemptori et eius Augusto Vicario exeunte saeculo praesenti, et ineunte venturo) belépett görög katholikus magyarok országos bizottsága elnökének is jelentsék be.»
Hasonló köriratot adott ki később 1900. évi február hó 1-én Firczák Gyula munkácsi püspök ur is, utasitván hiveit, hogy részvételi szándékukat ugyancsak az országos bizottság elnökével minél előbb tudassák.
A zarándoklatra vonatkozó bejelentést mint rangidősb, Vályi János püspök úr tette meg Rómába Ő Szentsége főkamarásához, monsignore Caghiano urhoz intézett iratban, melyben bejelentette, hogy a zarándoklat programmszerüleg 1900. évi márczius 6-án reggel érkezik Rómába, s már az nap megkezdi az előirt szertartásokat, azokat márczius 7-én, 8-án és 9-én folytátja, a visszaindulás pedig márczius 10-ének reggeli időpontjára van megállapitva, minélfogva felkérte a főkamarás urat, hogy a hódoló zarándoklatnak, mely egyuttal a magyar nyelvü istentisztelet szentesitésére vonatkozó emlékiratot is előterjeszteni óhajtja, Ő Szentsége által leendő legkegyelmesebb fogadtatását a római tartózkodás fent kijelölt napjai valamelyikére kieszközölni méltóztassék.
Ezt a bejelentést Dr. Bacsinszky Vladimir magy. kir. államvasuti titkár ur, mint püspök ur Őméltóságának s egyszersmind az országos bizottság elnökének bizalmi embere vitte magával. Bacsinszky tagtársunk, főtisztelendő Dr. Czaich A. Gilbert minorita rendü szerzetes és apostoli gyóntató, valamint az éppen Rómában tartozkodó Kokovay János váczi székesegyházi karkáplán urakkal, mint hazánkfiaival és szives készséggel vállalkozott tolmácsokkal jelentkezett a főkamarás ur Ő exellentiája előtt, ki is a részletek alapos megbeszélése után azon megnyugtató kijelentéssel bocsátotta el megbizottunkat, hogy a zarándoklat a püspök ur levelében megjelölt római tartózkodási napok valamelyikén bizton számithat az Ő Szentsége által leendő fogadtatásra és pedig akkori egészségi állapotához képest, vagy ugy, hogy a zarándoklat külön kihallgatáson fogadtatván, ez alkalommal ugy a hódolati aktus, mint a magyar nyelv engedélyezésére vonatkozó emlékirat előterjesztése is elvégezhető lesz, vagy pedig ugy, hogy zarándoklatunk más, egyidejüleg Rómába érkező zarándokokkal együtt lesz fogadva, az emlékirat előterjesztésére pedig más alkalmas mód fog megállapittatni.
Már a zarándoklat első kitüzése alkalmával a zarándokoknak Rómában való elszállásolására és élelmezésére az országos bizottság a Paulai Szent Vincze alapitotta, irgalmas növérek által vezetett Santa Marta zarándokházat vette kilátásba. Részint azért, mert ez a Vatikán területén a Szt. Péter templom közvetlen közelében fekszik, részint pedig azért is, mert a zarándoklat külsőleg is méltó lefolyása érdekében sulyt fektetett arra, hogy a zarándokok, ha mindjárt a kényelem és megszokott életmód rovására is, együtt lakjanak és étkezzenek. Megbizottaink megtekintették a helyiségeket, rendezték a pénzügyi és egyéb feltételeket, ugy szintén az olasz vasutakori való szállitás módozatait és feltételeit és minden tekintetben kedvező jelentésekkel tértek vissza.
Megbizottaink visszatérése után az egybegyült országos bizottság mindenekben magáévá tette az elnök előkészitő intézkedéseit, elfogadta a Vályi János eperjesi püspök ur által programrnunkhoz javaslatba hozott kiegészitő czikkelyt, megállapitotta a zarándoklat részletes utmutatóját s azt 1900. évi február 12-én kelt utolsó köriratával, a szükségesek elmondása után a következő záró szavakkal adta ki a hittestvéreknek:
«Szeretett hittestvérek! Rövid idő választ el bennünket egyházunk történetében előreláthatólag nagy jelentőségü azon naptól, melyen fiui hódolatunk nyilvánitása mellett, egyuttal gör. kath. magyar népünk legforróbb óhajtását és legbuzgóbb kérelmét fogjuk XIII. Leo pápa Ő Szentsége előtt tolmácsolni. Zarándoklatunltnak előttetek ismeretes és viszonyainkhoz mérten máris impozánsnak mondható azon tagszáma, melyet szent ügyünk érdekében kezdettől fogva jeleztünk, immár teljesen biztositva van, nagy lelki örömünkre szolgálna azonban, ha ujabb jelentkezések által, számunk méginkább növekednék, mert minél számosabban jelenünk meg Ő Szentsége szine előtt, annál fényesebb bizonyitékát adjuk szent ügyünk iránti törhetlen ragaszkodásunknak. Jertek tehát velünk mindannyian, a kik csak jöhettek! Jelentkezésteket e hó 27-ig szeretettel várjuk és fogadjuk.»
 

 

Helyi bizottságok alakulása

 

Egyuttal az országos bizottság a zarándoklat ideje és fogadtatása tekintetében immár positiv alapon állván, a zarándoklatban való minél tömegesebb részvétel érdekében a magyar vidékeken külön helyi bizottságokat alakitott. Ezt megelőzőleg azonban elnökünk az országos bizottság néhány tagjával személyesen lement HajduDoroghra s a görög hatholikus magyarság emez ősi fészkében oly lelkesedéssel találkozott, hogy már ez alkalommal 33 ottani hittestvér jelentette be kötelezőleg részvételét. A helyi bizottságok az alábbi sorrendben alakultak meg és pedig:
Kassán 1899. évi deczember 16-án Markos György tagtárs küldöttünk közremüködésével Kovaliczky István ny. törvényszéhi biró; Miskolczon 1899. deczember 21-én Szaffka Pál kir. közjegyző és Hodobay Andor esperes; S.-A-Ujhelyen Novák Sándor tagtárs küldöttünk közremüködésével Talapkovics Vazul pénzügyigazgató; Szatmáron Rabár Endre tagtárs küldöttünk közreműködésével Somlay Kálmán nyug. erdőtanácsos és Melles Emil főesperes; Nyiregyházán Pásztélyi Jenő tagtárs küldöttünk közremüködésével Fekete István főesperes, Lengyel Endre esperes és Dr. Küzmös György kórházi főorvos; végre Hajdu vármegyében Varga László esperes és Ujhelyi Andor lelkész elnöklete alatt.
E helyi bizottságok megalakitásánál az lebegett szemünk előtt, hogy amennyire kötelességünknek tartottuk minden agitatiótól tartózkodni akkor, mikor a hivőknek az országos bizottság programmjához való csatlakozásáról volt szó, annyira nemcsak jogunknak, hanem kötelességünknek is tehintettük, a korrekt uton való actióba lépést akkor, midőn arról volt szó, hogy: menjünk Rómába.
Ezen intézkedésünk következtében és - hála püspökeink hegyes szivü elhatározásának, hogy velünk jönnek, - közvetlenül a kitüzött indulási határidő előtt, főleg pedig az azt megelőző legutolsó napokban, a zarándoklatra jelenthezők száma oly váratlan mértékben emelkedett, mely alkalmasnak látszott az utazás és elszállásolás ugyis mérsékelt igényekre berendezett kényelmét megzavarni s ez által az országos bizottságnak komoly gondokat okozott.
Komoly aggályt okozott az is, hogy Vályi János eperjesi püspök ur előterjesztésére az Ő Szentsége által való fogadást illetőleg a főhamarás Caghiano urtól az elindulást megelőző napig irásbeli válasz nem érltezett s igy az országos bizottság csakis a bizalmi férfiainknak adott szóbeli biztositásra támaszkodva volt kénytelen a zarándoklatot utnak ereszteni.
Zarándoklatunknak a szent évre való áttétele lehetővé tette, hogy memorandumunk szövegét egyfelől összhangzásba hozzuk magával ezzel a ténynyel, másfelől pedig, hogy annak belső tartalmát és érveléseit ujból is szigoru rosta alá vegyük.
A memorandum ilykép elkészülvén, azt 2000 példányban kinyomattuk, de azt Ő Szentségének leendő átnyujtásig szigoruan zár alatt tartottuk.
A memorandum Ő Szentségének átnyujtandó eredeti latin szövegét gyönyörűen sikerült szépirással pergamen papirra irattuk. A mellékletekkel együtt vaskos kötetet képező memorandum monumentális jellegü kiállitására Roskovics Ignácz festőmüvész tagtársunkat kértük fel, aki igazi szeretettel felelt meg feladatának, a kötetet nagy műizléssel kiállitott fehér kordovánbőr táblába foglaltatta és annak felső fedelét saját ragyogó ecsetjével alkotott remek alkalmi képpel látta el. A képen Szűz Mária, Magyarország védasszonya, félholdon állva, a magyar czimer fölött a szent koronát tartja kezében, melyet a kis Jézus megáld, mig egy légben röpdeső angyalka a Szűz Anya lábait csókolja.