A gör. szert. katholikus magyarok orsz. bizottságának beszámoló jelentése a római zarándoklatról

HAJDU-DOROGHON, a görög-hatholikus magyarság ősi fészkében, mult évi deczember hó 4-én, mint az ottani templom felszentelésének évfordulóján, országos bizottságunk fényes ünnepélyt tartott, mely alkalommal elnökünk a következő szavakat mondta:

«Örök büszkesége lesz a görög-katholikus magyarnak, hogy a világ összes keleti szertartásu katholikus népei közt mi voltunk az elsők, a kik nagy, sőt számarányunkhoz mérve tömeges zarándoklatot vezettünk Rómába, megtámadhatatlanul igazolva ezáltal katholicitásunkat. Mert ugyan mivel is igazolhattuk volna ezt jobban, mint azzal, hogy midőn fájdalmas tudatára ébredtünk annak, miszerint jóhiszemű és hosszu liturgikus gyakorlatunk ellentétbe jutott az egyházi fegyelemmel: - nem hallgatva a téves vagy rosszakaratu tanácsokra, - a görög-katholikus magyarság szent ügyét a Szentséges Atya döntése alá bocsátottuk.»

«De örök büszkeségünk lesz és ha Isten ugy akarja, egyházunk történetének lapjain is meg lesz örökitve, hogy a jóságos Szent Atya előtti tömeges megjelenésünkkel, áldó kezeihez letett terjedelmes emlékiratunkkal és azokkal a riadó éljenzésekkel, a melyek emlékiratunk átnyujtását kisérték, megdönthetetlenül igazoltuk egyuttal azt is, hogy görög-katholikus magyarság - igen is - van, volt és lesz is mindenkor. És föl lesz jegyezve a történet lapjain, hogy nem csak magunk mentünk, de velünk jöttek kegyes szivü püspökeink és a görög-katholikus magyarság buzgó kérelmét, mint valódi lelki szükséget, saját püspöki ajánló szavaikkal kisérve mutatták be a Szent Atyának.»

Tehát voltunk, vagyunk és leszünk!

De a nemzetek és országok sorsát intéző jóságos Isten végtelen kegyelmén kivül tőletek is függ, kedves Hittestvérek és a ti gyermekeitektől, hogy az utókor igazat fog-e adni elnökünk jóslatszerü szavainak, vagy sem. Mi hálát adunk a Mindenhatónak, hogy a tőlünk telhetőleg megtett kötelesség érzetével tekinthetünk vissza római zarándoklatunkra; ám a jövő nemzedék zarándoklatunk tényéről, azt előkészitő fáradozásainkról, annak menetéről és lefolyásáról, azzal hapcsolatos szenvedéseinkről és örömeinkről e sorokból vegyen tudomást, a melyekkel megkisértjük lehető rövidséggel megirni zarándoklatunk történetét.

Tanui, sőt részesei voltak ugy szenvedéseinknek, mint örömeinknek azok a ruthén és tót ajku hittestvérek is, a kik velünk jöttek Rómába, hogy a szent év alkalmából velünk együtt leróják mély hódolatukat és lelkes ragaszkodásukat a katholikus egyház Feje iránt. Reájok nézve a magyar liturgia engedélyezése nem képez lelki szükséget, mert ők a törvényes ó-szláv liturgia birtokában, tehát abban a boldog helyzetben vannak, a melyért nekünk még küzdenünk kell: hogy t. i. az Apostoli Szentszék által engedélyezett és a nép által értett nyelven végezhetik az isteni tiszteletet. Ők tehát azért csatlakoztak zarándoklatunkhoz, hogy - a mi első sorban a mi czélunk is volt - bemutassák Rómához való őszinte ragaszkodásukat. de éppen azzal, hogy velünk jöttek, tanusitották egyuttal azt az irántunk való igazi testvéri szeretetet is, a mely bizonyitja, hogy megértettek bennünket, megértették és teljes szivből méltányolják programmunk V. pontját, a melyben ünnepélyesen kijelentettük, hogy «a tnás ajku görög katholikusok eddigelé megszerzett e nemü becses jogait csorbitani s őket jogaik gyakorlatában háborgatni nem akarjuk, sőt éppen az ő jogaikra támaszkodva, csak arra törekszünk, hogy e jogok a gör. kath. magyarokra is kiterjesztessenek.»

Midőn ezt hálásan elismerjük: kifejezzük azt a reményünket, hogy zarándoklatunk jelen leirását ők is ugyanazzal a testvéri szeretettel fogják fogadni, a mellyel mi őket a sziveinkbe zártuk.

Mielőtt azonban magát a zarándoklatot, annak előkészületeit és menetét vázolnánk: az ügyünk iránt érdelelődő más ajku vagy más szertartásu katholikus közönség tájékozása végett szükségesnek tartjuk itt mégeggszer előadni és megismételni azokat az előzményeket és vezető indokokat, a melyek részint kényszeritőleg maguk után vonták országos bizottságunk megalakulását, részint pedig a czélirányosság alapján jelölték meg azt az utat, a melyet választottunk.