Terdik Szilveszter: Határon túli örökségünk I.

 

 A Hajdúdorogi Egyházmegye határai is jelentősen módosultak a Trianoni Békeszerződés következtében. Számos egyházközségünk az utódállamok területén maradt, amelyekben a hívek gyakran megszenvedték magyarságukat, görögkatolikusságukat, hiszen hol a nemzetiségük, hol a vallásuk, vagy éppen mind a kettő miatt részesültek hátrányos megkülönböztetésben, gyakran üldöztetésben. Az egyházmegyénk alapításának centenáriumára készülve fontos tudatosítani magunkban, hogy országunk politikai határain kívül is élnek magyar görögkatolikusok, akikkel mostmár szabadon ápolhatjuk, és kellene is ápolnunk testvéri kapcsolatunkat. Sorozatunkban ezeknek az egyházközségeknek a történetéből, művészeti emlékeiből mutatunk be néhányat.


A magyar-román határtól néhány kilométerre fekszik Szárazberek község, ahol mai napig református, görög- és római katolikus magyarok élnek. Az Árpád-kori eredetű településen a református templom hajójának nyugati fele még a középkorban épült, egykor római katolikus templom volt. A görögkatolikus egyházközséget a Szatmár vármegyében élő görögkatolikusok adatait rögzítő, a megyei hatóság által végzett 1775-ös összeírás szerint nyolc évvel korábban, vagyis 1767-ben alapították. Az egyházközségben akkor 14 görögkatolikus család élt, akik önerőből építették a fatemplomukat, amelyből a megfelelő felszerelés nagy része még hiányzott, úgymint a könyvek, és a szükséges ikonok. A parókia nagyon régi, faház volt. Az egyházközségnek ekkor még csak két filiáját említik, Mikolát és Nagyhódost, ahol hat-hat görögkatolikus család élt. Néhány év múlva készült egy újabb összeírás, amelyből az is kiderül, hogy a kegyúri jogokat senki nem gyakorolta, a parókia épülete romos volt, a pap számára a falu határában biztosított földeket a Cziráki család elfoglalta. A filiák száma növekedett, mivel a már említett kettő mellett ide tartozott még Garbolc, Homok és Méhtelek, ahol több hívő volt, mint az anyaegyházban (előbbiben 150, utóbbiban 142). II. József király rendeletei következtében az egyházközségek területeit is újraszabályozták, így 1787-ben Szárazberek filiáinak számát is növelték, ekkor csatolták hozzá még Sárt, ahol a görögkatolikusoknak saját templomuk is volt. Az anyaegyházban ekkor 170, míg a kilenc filiában összesen 412 hívő élt. A parókust csak 1792-ben említik név szerint, Munkácsi Jánosnak hívták. Ekkoriban a hívek száma az anyagegyházban csökkent (145), a filiákban nem nagyon változott. 1806-ban az egyházközségben a magyar, rutén és a román nyelvet beszélték a hívek, a liturgia egyházi szláv nyelven folyhatott. Az egyházközséget 1912-ben a Munkácsiból csatolták a Hajdúdorogi Egyházmegyéhez.

A sematizmusok adatai szerint Szárazbereken a jelenlegi, szilárd anyagból épült templom 1828-ban készült el, Szent Mihály és Gábor angyalok tiszteletére szentelték (1. kép). A templom egyszerű formákat mutat: keletelt, szentélye félkörívesen záródik, hajójához két, a szokásosnál szélesebb klirosz, vagyis a kántoroknak helyet biztosító, félköríves rész csatlakozik, nyugati végén torony magasodik. A templom síkmennyezetes, még diadalíve sincs, van viszont egy három soros ikonosztázionja, amelynek képeit az egyik alapkép hátoldalán olvasható felirat szerint Berky Ferenc festette 1872-ben, vagyis éppen 140 évvel ezelőtt. Az ikonosztázion majdnem teljes, csak a prófétákat ábrázoló sor hiányzik. A vászonképeket díszes faragás választja el egymástól. Berky a környékről származó festő volt, 1824-ben Kisszekeresen született. Pesten tanult festészetet, majd 1847-ben visszatért szülőföldjére, Szatmárnémetiben letelepedett, ahol 1881-ben bekövetkezett haláláig élt. Főleg vallásos témájú műveket alkotott, a megyében és a szűkebb környéken állítólag több mint 50 templom számára dolgozott, sok görögkatolikus templomban valószínűleg ő festette az ikonosztáziont – pedig talán nem is volt katolikus. Műveiből a szárazbereki ikonosztázionon kívül eddig egyetlen-egyet sem sikerült még pontosan beazonosítani, legalábbis a helytörténeti és a szakirodalom nem tud róla. Ennek fényében megállapítható, hogy a szárazabereki ikonosztázion a történeti Szatmár görögkatolikus művészeti örökségében mindenképp fontos történelmi jelentőséggel rendelkezik. A templomot néhány éve fölújították, remélhetőleg rövidesen az ikonosztázion restaurálása is megindulhat.

Az egyházközséghez tartozó filiák közül Kissáron van régi görögkatolikus templom (2. kép). Ez a közösség 1775-ben még Nagypeleske filiája volt, tizenkét görög család lakott itt, akik ekkor már önerőből hozzákezdtek a faluban álló régi templom (talán középkori eredetű) javításához, a teteje viszont még hiányzott. Néhány év múlva a közösséget Szárazberekhez csatolták, ettől kezdve mindig templomos helyként említik. Nem tudni, hogy a Mindenszentek tiszteletére szentelt kis templom mekkora részt őriz a régebbi épületből, mindenesetre a főhomlokzatán olvasható 1844-es évszám azt jelzi, hogy még később is újjáépítették. A kicsiny, négyszögletes hajóhoz félköríves szentély csatlakozik, a hajó nyugati végében karzat emelkedik, kívül fatorony ül a tetőgerincre. Hajóját fa dongabolozat fedi, ikonosztázionja, oltára egy századdal ezelőtt készülhetett. Aki ezen az eldugott vidéken jár, ne mulassza el múltunk két szerénynek tűnő, de annál kedvesebb emlékét is megtekinteni!