Szántay-Szémán István

Pirigyi István

 

Szántay-Szémán István

általános helynök (1880-1960)

 

 

Személyében tiszteljük a főpapot, a nyelvtudóst, a teológust, az egyháztörténészt, az egyházjogászt, a liturgikust és az irodalmán. Ez a felsorolás nemcsak sokoldalú felkészültségét, hanem a magyarországi görög katolikusok történetében betöltött szerepét is érzékelteti.

Élettörténete

 

Eredeti neve: Szémán István. 1934-ben a belügyminisztériumtól - érdemeire való tekintettel - engedélyt kapott a Szántay név felvételére és a kettős családnév használatára.

Abaújszántón született 1880. július 5-én. Teológiai tanulmányait Eperjesen végezte, a budapesti egyetemen szerzett doktori oklevelet. Vályi János eperjesi püspök szentelte pappá 1903. szeptember 20-án. Felszentelés után előbb Sófaluba, majd Eperjesre nevezte ki segédlelkésznek. 1905-ben az eperjesi királyi katolikus gimnázium hittanára, 1907-ben pedig egyben az egyházmegye tanfelügyelője lett. Hírlapírói és irodalmi tevékenységét már ekkor megkezdte. Munkatársa volt a Magyar Állam című lapnak, majd éveken át szerkesztője az Eperjesi Lapok, valamint az Egyház és Iskola című újságoknak.

Főpásztora 1911-ben szentszéki tanácsosnak, 1916-ban pedig egyházmegyei főtanfelügyelőnek nevezte ki. Az első világháború idején tábori főlelkészként teljesített szolgálatot. 1920-ban püspöke "címzetes kanonok" címmel tüntette ki.

A trianoni békekötés után Eperjesen nem volt maradása. Magyarországra menekült, Szuhakállóban telepedett le, rövid ideig vezette az itteni helyi lelkészséget. Innen került Budapestre még 1920-ban. Előbb a Nemzetiségi Minisztérium, majd a Nemzeti Múzeum, végül a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa lett. Ez utóbbi helyen kapta a "tanügyi főtanácsos" címet. Közben az újságírással sem hagyott tel. Munkatársa volt a Görög Katolikus Tudósító, a Görög Katolikus Lelkipásztor című újságoknak és több pesti lapnak.

1925-ben a minisztériumi beosztásból nyugdíjba ment, mert időközben megalakult a Miskolci Apostoli Kormányzóság, és annak első főpásztora Papp Antal maga mellé vette általános helynöknek és tanfelügyelőnek. Utóbb a konzultori testület (a főpásztor tanácsadói szervezetének) és a szentszéki bíróság feje is lett.

Érdemeit a Szentszék és főpásztora újabb kitüntetésekkel ismerte el. XI. Pius pápa 1927-ben pápai prelátusnak, Papp Antal 1938-ban archipresbiternek nevezte ki. Az archipresbiter más néven: protopresbiter, protopopasz, magyarul: fő áldozópap, a keleti egyházban az egyes egyházmegyékben az első méltóság volt a püspök után. A magyarországi görög katolikus egyházmegyékben ilyen méltóság már régen nem létezett. A munkácsi és az eperjesi egyházmegyében a káptalanok nagyprépostjai, mint puszta címet viseltek ugyan, de a szertartási előírások szerint felavatott archipresbiter itt sem volt.

Papp Antal e feledésbe merüli tisztséget felújította Szántay-Szémán István kinevezésével. Felavatását 1938. október 28-án végezte házi kápolnájában.

1934-ben megindította a Keleti Egyház című folyóiratot, melynek jelentőségét külön is méltatjuk. Még ugyanabban az évben a Szent István Akadémia tagja, 1938-ban a Miskolcon felállított állami Közoktatásügyi Tanács elnöke, 1939-ben az akkor megalakult uniós egyesület, a SZEMISZ ügyvezető elnöke, 1940-ben pedig a Szent Pál Társulat alelnöke lett. Mindezeken kívül számos más társulat és egyesület tagja is volt.

Tevékenyen vett részt a budapesti Eucharisztikus Kongresszus megszervezésében és lebonyolításában. XI. Pius pápa 1935. január 27-én elrendelte, hogy valamennyi papnevelő intézetben évente rendezzenek egy KELETI NAPOT, hogy a növendékek jobban megismerjék a keleti kereszténységet. Szántay-Szémán István szinte minden magyarországi szemináriumban tartott az ilyen rendezvényeken előadást. Ezek "Az egyház egysége " címmel külön kötetben is megjelentek.

Papp Antal halála után (1945. december 24.) csaknem egy évig. mint konzultori helynök kormányozta a Miskolci Apostoli Kormányzóságot. XII. Pius pápa 1946. október 14-én Dr. Dudás Miklós hajdúdorogi püspököt nevezte ki apostoli kormányzónak. Az új főpásztor 1946. december 18-án kezdte meg itteni működését. Általános helynökévé ő is Szántay-Szémán Istvánt nevezte ki.

Gazdag életművét számos különleges kitüntetéssel is jutalmazták. 1937-ben a Szentsír lovagja. 1941-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjének tulajdonosa lett. Több magyar és bajor háborús kitüntetést kapott.

Élettörténetének változatos ismertetése után most részletesebben is bemutatjuk életművének történelmi jelentőségű állomásait.

 

 

A miskolci Apostoli Kormányzóság felállítása

 

A trianoni béke tragikus változást hozott a magyarországi görög katolikusok sorsában is.

Trianon előtt nyolc görög katolikus egyházmegye volt az országban. Trianon után a Gyulafehérvár-fogarasi és a Szamosújvári egyházmegye román fennhatóság alá került. A román egyházközségek közül a nagyváradi egyházmegyéből egy: Bedő, a lugosiból szintén egy: Battonya maradt Magyarországon. Ezeket a Szentszék 1935-ben a Hajdúdorogi Egyházmegyéhez csatolta. A Délvidéki körösi egyházmegye teljes területe Jugoszláviáé lett.

A Hajdúdorogi Egyházmegye parókiáinak csaknem a fele jutott román, ill. csehszlovák uralom alá. A munkácsi egyházmegyéből mindössze egyetlen parókia: Rudabányácska és két jelentősebb fília: Beregdaróc és Kölcse maradt hazánk területén. Az eperjesiből ennél jóval több: 20 parókia és számos leányegyház. Ezen egyházközségek papjai Mocsár Endre szentszéki tanácsos, homrogdi lelkész kezdeményezésére mozgalmat indítottak a hajdúdorogi püspökséghez való csatolásuk érdekében. Azt a gondolatot is felvetették, hogy ezen parókiák számára a Hajdúdorogi Egyházmegye keretein belül külhelynökséget kellene felállítani.

Az erre vonatkozó kérelmüket eljuttatták az első világháború után szervezett Papi Tanácshoz, Miklósy püspökhöz és a sajtóhoz. A püspök az eperjesi főhatóság iránti tapintatból kérésükkel nem akart személyesen foglalkozni, ezért a még létező Országos Bizottság elnökségéhez továbbította azt.

Ugyanakkor felvetődött az a gondolat is, hogy a hajdúdorogi püspökség székhelyét Miskolcra kellene áthelyezni.

Schirilla Szolon miskolci parókus felhívta Miklósy püspök figyelmét arra, hogy jelenleg a városban kedvező feltételek mellett lehetne megfelelő épületeket szerezni az egyházmegyei központ számára. A püspök a miskolci székhely gondolatától egyáltalán nem idegenkedett volna, ha a Szentszék ezeket az északi parókiákat az ő joghatósága alá rendeli.

A papság mozgalmával szemben az Eperjesről hazatért Szántay 1922. március 6-án memorandumot intézett Csernoch János hercegprímáshoz. Ebben elismeri, hogy a lelkészek személyes érdekei, elhelyezkedési és megélhetési nehézségei a Hajdúdorogi Egyházmegyéhez való csatolás mellett szólnak. Ugyanakkor rámutat arra, hogy a papság mozgalma figyelmen kívül hagyja azokat a magasabb egyházi és nemzeti érdekeket, melyek ezen egyházközségek különállását indokolják.

Feltehető, hogy e memorandumnak jelentős szerepe volt abban, hogy a Szentszék e parókiák különállása mellett döntött. XI. Pius pápa felhatalmazása alapján Francesco Marmaggi prágai nuncius 1924. június 4-én kelt alapító iratával az eperjesi és a munkácsi egyházmegye Magyarországon maradt anya-és leányegyházközségeit kivette e két püspökség joghatósága alól és számukra külön egyházi szervezetet, Apostoli Kormányzóságot (adminisztratúrát, exarchátust) állított fel. A szervezel megjelölésére újabban általában az "exarchátus" szót használjuk.

Az exarchátus első főpásztora a Csehszlovákiából kiutasított Papp Antal munkácsi megyéspüspök lett. A Szentszék Papp Antalt e tisztségből felmentve, címzetes küzikei érsekké és megyéspüspöki jogokkal felruházott apostoli kormányzóvá nevezte ki. Minthogy joghatósági területén nem volt oly város, vagy község, mely főpásztor székhelynek alkalmas lett volna, a Hajdúdorogi Egyházmegyéhez tartozó Miskolcon telepedett le. Innen ered az exarchátus "miskolci" elnevezése.

Szántay-Szémán István, mint ahogy élettörténetében láttuk, az exarchátusban a legmagasabb tisztségeket töltötte be.

 

A Keleti Egyház c. folyóirat megalapítása

 

Szántay, Papp Antal támogatásával megalapította a Keleti Egyház című tudományos és egyházpolitikai folyóiratot, melynek ő lett a főszerkesztője. Első száma 1934. januárjában jelent meg, az utolsó pedig a második világháború végén. A szerkesztésben rendkívül nagy munkát végzett Kozma János miskolci hittanár. Igen értékes teológiai, egyháztörténeti, patrológiai, egyházjogi, egyházművészeti, egyházzenei stb. tanulmányok jelentek meg benne. Ezek szerzői a legfelkészültebb magyarországi görög katolikus lelkészek: Dudás Miklós, Rohály Ferenc, Kozma János, Papp György, Legeza József, Bubnó Andor és sokan mások. Külön meg kell említenünk Petrasovszky Emmánuel festőművésznek "A bizánci művészet szelleme" című sorozatát. A folyóirat fordításban közli a keleti kereszténységről írt, idegen nyelven megjelent tanulmányokat, ismertetéseket közöl az ilyen jellegű kiadványokról. Beszámol a hazai és a külföldi görög katolikusok életének minden nevezetesebb eseményéről.

A folyóirat mindvégig az unió szolgálatában állt, az egyház egységének helyreállításán fáradozott.  A világnak szinte minden tájára eljutott, s mindenütt a legnagyobb elismeréssel fogadták. A Keleti Kongregáció is ismételten kifejezésre juttatta elismerését. A Keleti egyház a maga idejében úttörő munkásságot végzett a keleti kereszténység megismertetésében, a róla kialakított téves nézetek eloszlatásában. Ma már minden egyes száma becses kortörténeti forrásnak számít.

 

Az Eucharisztikus kongresszus

 

A 34. Eucharisztikus kongresszust - a katolikusok világtalálkozóját - Budapesten rendezték 1938. május 24-28 között.

A kongresszusra való felkészítést Szántay már 1937-ben megkezdte a Keleti Egyházban. Ebben az évben a folyóiratban sorra jelentek meg az Oltáriszentségre vonatkozó tanulmányok, elsősorban olyanok, melyek a bizánci egyház felfogását tükrözik. A márciusi szám Szántay két írását is közli. Az egyik címe: "A 34. Eucharisztikus kongresszus és mi", a másiké: "Aranyszájú Szent János, az Eucharisztia doktora. A további számokban Liki János, Rohály Ferenc, Kozma János, Zapotoczky Igor Konstantin, Papp Antal c. érsek, Krajnyák Gábor írásai jelentek meg. Ezeket Szántay külön kötetbe gyűjtve kiadta. De ő maga is összeállított egy füzetet "Eucharisztia-Únió" címmel. Mindkét kiadványt eljuttatták Rómába a Keleti Kongregációhoz, s ennek titkára, Tisserant bíboros meleg hangú levélben fejezte ki köszönetét Szántayhoz intézett levelében.

Szántay mindent elkövetett annak érdekében, - ahogy ő maga írja, - hogy "e kongresszus keretében keleti egyházunk olyan reprezentatív szerephez jusson, mely a keleti és a nyugati szertartások egyenjogúságát az egész világ színe előtt, bizonyító erővel demonstrálja." (Keleti Egyház, 1938. 143.0.) Törekvése sikerrel járt. A kongresszus rendezőbizottságának liturgikus szakosztálya 1937. december 10-i gyűlésén keleti albizottság szervezését határozta el. Ennek elnökévé Szántayt nevezte ki. Az albizottságnak 10 tagja volt: nyolc hajdúdorogi egyházmegyés és két adminisztratúrás áldozópap.

Az albizottság mindössze két gyűlést tartott: 1938. január 15-én Miskolcon és február 9-én Nyíregyházán. Ezeken összeállították a keleti egyház teljes programját, a további teendőket már csak egy négytagú bizottság intézte Szántay elnökletével.

Szántay és közvetlen munkatársai öt nyelven, több mint száz levelet írtak és kaptak. Levélváltásaikkal elérték, hogy külföldről számos kiemelkedő görög katolikus egyházi személyiség jelent meg és tartott előadást a kongresszuson. Szántay és munkatársai azt is elérték, hogy a kongresszus keleti rendezvényei példamutató rendben zajlottak le.

A reprezentatív görög nyelvű mise május 27-én volt, Geórgiosz Kalavasszy c. érsek, Dionisziosz Varoukhász görög és Kurtyff Cyrill végezte. A magyar társmiséző Szántay volt.

A görög katolikus ünnepi ülést május 28-án tartották a Központi Katolikus Kör nagytermében. Témája: Az Eucharisztia és az unió eszméje. A megjelenteket Szántay köszöntötte magyar és latin nyelvű beszéddel. A nagysikerű rendezvényen külföldi személyiségek tartottak előadást, s azon számos keleti és nyugati szertartású főpap megjelent. Az előadásokat a Keleti Egyház 1938. évi száma ismerteti.

A kongresszus után, 1938. június 9-én Serédi Jusztinián hercegprímás levelet intézett Szántayhoz, melybe a többi között ezeket írja: "...örömmel használom fel az alkalmat, hogy Méltóságodnak a keleti szertartásúak albizottsága körül kifejtett odaadó munkálkodásáért mélységes hálámat és köszönetemet fejezzem ki." (In: Keleti Egyház, 1938. 180.o.)

 

A liturgikus könyvek körüli problémák

 

Szántay már fiatal korában találkozott azokkal a problémákkal, melyek a magyarországi ószláv és magyar liturgikus könyvekkel és szertartási nyelvvel kapcsolatban felmerültek.

Görög katolikus szertartási könyvek kiadásával az ungvári unió után sem foglalkozott senki.

Így a papok a szertartásokat kézírással sokszorosított füzetecskékből végezték, vagy olyan kiadványokból, melyeket orosz könyvárusok csempésztek be az országba. Ezek viszont az orosz pravoszláv egyház kiadványai voltak. Ezért szeretett volna a máriapócsi templom kriptájában nyugvó Olsavszky munkácsi püspök már a 17. század derekán Cirill-betűkkel felszerelt nyomdát felállítani, de ez nem sikerült neki. De nem sikerült Mária Terézia királynőnek sem, aki mindenképpen szerette volna a liturgikus könyvek hazai kiadását megoldani, így továbbra is Oroszországból jöttek a könyvek, vagy éppen a Monarchiához tartozó Lembergből. Az előbbiek természetesen pravoszláv, az utóbbiak görög katolikus kiadványok voltak. Az előbbiekben a cárért imádkoztak a szertartásokban, az utóbbiakban pedig nem az apostoli királyért, hanem az osztrák császárért. De mindezeken kívül nemcsak az orosz pravoszláv, hanem még a galíciai görög katolikus kiadványok szövegei sem egyeztek a magyarországi ószláv liturgikus gyakorlattal. Ez a helyzet a 19. század második felében már politikai színezetet öltött.

A századfordulón maga a magyar kormány is felismerte a görög katolikus szertartási könyvek itthoni kiadásának szükségességét. A Vallás - és Közoktatásügyi Minisztérium 1905. február 23-án közölte az eperjesi, a munkácsi és a körösi - vagyis a három szláv egyházmegye püspökeivel hogy a magyar kormány gondoskodni akar az ószláv liturgikus könyvek hazai kiadásáról és azok magyarra való fordításáról. Kéri a püspököket, hogy maguk is tegyék meg a szükséges intézkedéseket.

A három egyházmegye és a VKM megbízottai Budapesten Vályi János eperjesi püspök elnökletével értekezletet tartottak. A főpásztor bejelentette, hogy a magyar kormány hatalmas összeggel, 400 ezer koronával támogatja a könyvek kiadását.

A munkálatok elvégzésére két bizottság alakult. Az egyik feladata az ószláv könyvek felülvizsgálata, szövegének revíziója volt, a másiké pedig az új magyar fordítások elkészítése.

Szántay tagja volt mindkét bizottságnak, sőt a magyar bizottság jegyzője is volt. Mindkét bizottság azonnal megkezdte a munkát, de az első világháború kitöréséig nem fejezte be. Nem is jelent meg az elkészült munkáiból egyetlen sem. Szántay minderről a ''Liturgikus könyvek ügye" c. Eperjesen 1914-ben megjelent írásában számol be.

A trianoni béke után az ószláv liturgikus szövegek revíziójával és ószláv könyvek kiadásával már nem kellett foglalkozni. Ám sürgetőbbé vált a pontos és egységes magyar szövegek megállapítása. Szántay több tanulmányban is foglalkozik ezzel a kérdéssel. Így Az uniónizmus c. művében (Miskolc, 1932), valamint "A görög rítus liturgikus könyvei s magyar nyelvre való átültetésük." (Előadás a bécsi Pázmáneum "Keleti Napján". Megjelent a Keleti Egyház 1938. évi számában a 41-55. oldalon. A tanulmányban ismerteti az említett ószláv revíziós és magyar fordítóbizottság munkáját is.)

Szántay ez utóbbi tanulmányban kifejti, hogy jelenleg a magyar egyházközségekben igen nagy zavart okoz az, hogy különböző fordítású, egymástól eltérő szövegű énekeskönyvek vannak használatban (Roskovics, Danilovics fordításában megjelent könyvek). Sőt, még az is előfordul, hogy ugyanabban az egyházközségben is különböző fordításokat használnak, ami nem kis zavart okoz a szertartások végzésénél. Nincs olyan előírás, mely kötelezővé tenné valamelyik énekeskönyv kizárólagos és általános használatát. De ilyen rendelkezést szerinte egyelőre nem is lehetne kiadni.

Mert, ahogy megállapítja: "A használatban lévő fordítások ugyanis csak előkészítő kísérletnek tekinthetők, amelyek némelyike dogmatikai és nyelvi hibáin kívül szöveghűség tekintetében is revízióra szorul."

A Roskovics-féle fordítás nyelve archaisztikus és utánköltésben bővelkedik, a Danilovics-féle fordítás újabb nyelvű, de szöveghűségben nem kifogástalan (u.o. 50.o.). Roskovics a nagycsütörtöki szertartást teljesen átköltötte, Danilovics pedig ebben őt követte. Ugyanígy a többi fordítás is csupán jóakaratú kísérletezés volt a minimumra redukált igények kielégítésére (Lukács József, Melles Emil, Krajnyák Gábor és mások fordításai). Sürgeti az egységes, szöveghű és kifogástalan fordítást, "mely a liturgia fenségéhez, dogmatikai mélységéhez, hymnológiai szépségéhez s egyben a magyar nyelv géniusához egyaránt méltó." (U.o. 51 .o.).

A magyar nép 1938-ban ünnepelte Szent István királyunk halálának 900. évfordulóját. A Szent István év méltó megünneplésére Darányi Kálmán miniszterelnök Szent István Emlékév Országos Bizottságot alapított, melynek tagjául Szántayt is meghívta.

A Keleti Egyház szerkesztősége egészen különleges módon ünnepelte meg és örökítette meg az emlékévet. Kiadta a "Dicsérjétek az Úr nevét" c. ima- és énekeskönyvet (Miskolc, 1938), mely az egyházi zsolozsma állandó részeit, az ünnepek és szentek énekeit tartalmazza. Ez a több mint 2000 oldalas, hatalmas kiadvány szinte változtatás nélkül tartalmazza a régebbi liturgikus fordításokból mindazt, amit a több évtizedes használat már szentesített; továbbá azokat az énekeket és a papi recitálásra való imákat, melyek a korábban megjelent szertartási könyvekből hiányoznak. Ezeket a szent liturgia részeket - a csendesen mondott imáinak kivételével- Kozma János miskolci hittanár, hajdúdorogi egyházmegyés áldozópap görögből fordította nyelvünkre. Ő végezte a sajtó alá való rendezés igen nagy munkáját is. A szent liturgia csendes imáit Szántay-Szémán István fordította le.

A zsolozsmáskönyv kivonata a következő évben jelent meg "Énekeljetek a mi Istenünknek" címmel. Ez a kiadvány a híveknek szánt énektár és imakönyv.

Újabb görög szertartású katolikus énekes- és imakönyv jóval a háború után, 1954-ben jelent meg "Dicsérjétek az Urat" címmel. Majd ugyanezzel a címmel jelent meg énekeskönyv 1959-ben, 1974-ben és 1984-ben is. Ezek kivétel nélkül a Keleti Egyház által kiadott könyvek szövegét tartalmazzák. Sőt 1985-ben "Dicsérjétek az Úr nevét" címmel jelent meg az 1938-as kiadás utánnyomása is. (A szent liturgia szövege hiányzik belőle, hiszen azóta ismételten megjelent a Liturgikon, a Misekönyv is). Ezek az énekeskönyvek terjedtek el a magyar egyházközségekben, a többi fordítást kivonták a használatból, így tehát megvalósult Szántay régen megfogalmazott vágya: az egységes, általánosan használt liturgikus énekek magyar szövegrendje, melynek megteremtésében Kozma János mellett neki is halhatatlan érdemei vannak.

 

Álláspontja a liturgikus újításokkal kapcsolatban

 

A galíciai görög katolikusok a zamosci zsinat határozatai alapján több olyan liturgikus újítást vezettek be, melynek a nyugati egyház erőteljes hatását tükrözik. Így átvették a római katolikusoktól az Oltáriszentségnek a Szent Liturgián kívüli kultuszát, a Jézus Szíve és a Fájdalmas Szűz tiszteletét. Zsolozsmát és ájtatosságokat szerkesztettek, ünnepet vezettek be az Oltáriszentség (Úrnapja), Jézus Szíve és a Legszentebb Istenszülő együtt szenvedésének tiszteletére. Az újítók közül egyesek oly eszméket vettek fel, melynek már a bizánci rítus teljes átformálódását célozta. Mindez természetesen Galíciában is, de nálunk is éles vitákat váltott ki.

Szántay a liturgikus könyvekről tartott előadásában, ill. tanulmányában e jelenség okait is vizsgálja. A liturgikus újításokat elsősorban a dogmatikai fejlődés kívánta meg, így került a Hiszekegybe a "Filioque" szó ( = és Fiútól, vagyis a Szentlélek az Atyától és Fiútól származik) Az újításoknál azonban közrejátszott az utánzási hajlam és a gyakorlatiasság is (Pl. a római egyházban az egyszín alatti áldozás). Emellett idézi Dr. Raes jezsuita atyának a római keleti intézet professzorának megállapítását, aki az újításoknál a felsorolt okokon kívül ,,a népnél sokszor megnyilvánuló önérzet-inferioritást is ok gyanánt említi, mely a gyengébb, a szegényebb lelket arra ösztönzi, hogy hatalmas és gazdag szomszédjaihoz, annak szokásaihoz simuljon. Csakugyan vannak történelmi és társadalmi helyzetek, mikor egy nép nem hisz a maga erejében, eltékozolja sajátját, és idegen cicomával kívánja magát ékesíteni." (u.o. 53.)

Azt elismeri, hogy vannak szükségszerű újítások. De: ,,a nem indokolt rítus utánzásoknak abban a félrevezetett közvéleményben is gyökere van, hogy a latin rítus tökéletesebb, mint a többiek". (53.o.)

Ahogy írja, vannak hozzá nem értő kívülállók, akik a görög katolikusoktól elvárnák, hogy változtassák meg rítusukat, vegyék át a római egyházban újabban kialakult szertartási gyakorlatokat (Krisztus Király Ünnepe, Első péntek megtartása stb.). Szerinte ez az "Unifikálás" vagy "Latinizálás" az unió legnagyobb veszedelme és akadálya. Az ortodoxokat a többi között ez tartja vissza attól, hogy a római egyházzal egyesüljenek. Arra is emlékeztet, hogy az egyházszakadás előtt a nyugati egyház is vett át keleti szertartási formákat. De - teszi hozzá: "A liturgiát tapasztalható kölcsönhatása azonban csak akkor egészséges, ha nem változtatja meg azok arculatát, hanem értékeit gazdagítja." (u.o. 54.o.)

Álláspontja szerint liturgiánk továbbfejlesztésénél két alapelvhez kell ragaszkodnunk: "amikor a liturgikus életünket új fordulóhoz vezetjük, vagy gazdagítani kívánjuk, egyetlen lépésünk se szakadjon el megszentelt hagyományainktól, s hogy csak olyan újítást mozdítsunk elő, amely népünknek a liturgikus életben való nagyobb aktivitását növeli és biztosítja. " (u.o. 54.0.)

 

Véleménye a rítusváltoztatásról

 

A század harmincas éveiben Magyarország egyes vidékein nagyon sok görög katolikus hagyta el ősei szertartását és tért át latin szertartásra. Ennek egyházjogi lehetőségét XI. Pius pápa egyik intézkedésének félremagyarázása teremtette meg. A pápa ugyanis 1928. december 6-án felhatalmazást adott a nunciusoknak, hogy egyes esetekben és csakis világi katolikusoknak megengedhessék a rítusváltoztatást. Voltak, akik ezt úgy értelmezték, hogy a nuncius bármikor, bárkinek, minden különösebb ok nélkül engedélyezheti a rítusváltoztatást és az egyes vidékeken valóságos szertartásváltoztatási hullámot idézett elő. Ennek részben társadalmi, részben anyagi okai voltak. Az országban a görög katolikus hívek a legszegényebb réteghez tartoztak, és sokan nem tekintették őket magyaroknak. Aki tehát elhagyta a görög szertartást, megszabadult a nemzetiségi megbélyegzéstől és kiemelkedett a "szegények vallásának" sorából. Hiszen a feudális társadalomban és a nacionalista légkörben mindkettő szégyennek számított.

Szántay-Szémán István a Keleti Egyház 1935. évi számában megjelent "Rítus és rítusváltoztatás" című tanulmányában foglalkozik ezzel a kérdéssel.

Leszögezi, hogy a rítusváltoztatás "nálunk sokszor a szeretetlenségig menő harcot provokál a különböző szertartású katholikus testvérek között, sőt, a kérdés kezelése évtizedes elhidegülést szül egész vidékeken." (242.)

Szántay úgy véli, hogy a rítusváltoztatásnak a legtöbb esetben nem vallási, hanem anyagi okai vannak: "Nálunk a testvéri szeretet rovására menő rítusváltoztatási mozgalom szítása erősen beleütközik a hitközségek és a lelkészek existenciális érdekeibe is. A tömeges rítusváltoztatás nemcsak az egyházi adózás terén okozott zavart, de a lelkészi szolgáltatások (párbér, stóla, köteles munka) tekintetében is...(305.) De egyúttal "ebben van az unionizmusnak egyik fő akadálya" (242.)

A főpásztorok öt évenként jelentést tesznek Rómának az egyházmegyéjük helyzetéről. Papp Antal érsek az 1930. évi jelentésében említést tesz a tömeges rítusváltoztatásról is. Róma válaszában határozottan kijelentette, hogy "a Szentszéknek az az akarata, hogy mindenki tartsa meg a születésével kapott rítusát, s hogy ennek minden akadályát el kell hárítani." (242.o.) Mindemellett Szántay úgy véli, hogy "a pápák és az anyaszentegyház tárgyilagos megértése nem vonul végig az egyház szervezetének minden területén" (242.) Ő az egyházi egység híveinek nevében jelenti ki: "Az uniós gondolat terjedésétől és a belőle fakadó testvéries érzéstől várjuk a rítus változtatások helyes korlátok közé való szorítását is."

 

Főbb teológiai, liturgikus és irodalmi munkái

 

A Keleti Egyházban és más lapokban megjelent számos tanulmányán kívül több önálló kötete is napvilágot látott. Ezek közül soroljuk fel a legjelentősebbeket:

A három szent püspökről nevezett ungvári növendékpapság egyházirodalmi könyvtárának jegyzéke. Ungvár, 1900.

Innen-onnan. Orosz elbeszélése, Bp. 1908

A boldogságos Szűz Mária tisztelete a görög egyházban. Budapest, 1908.

Mária felé. Eperjes, 1911.

Görögkatolikus szertartástan. Bp. 1911.

Az újabb orosz irodalom. Bp. 1926.

Az unionizmus. Vázlatok az egyházak egyesülésének kérdésében, Miskolc, 1932.

Eucharistia-únió, Miskolc, 1937.

A pápaság az orosz ortodoxia tükrében, Miskolc, 1938.

 

Császárnőm parancsára. Legendás történet a képrombolás korából. Miskolc, 1940. (A bizánci birodalomban a szentképek pusztítása kegyetlen harcokhoz vezetett. Megszakítással 726-tól egészen 843-ig tartott).

A tükör összetört, Miskolc, 1942.. Uniós irányregény. Ez az első ilyen jellegű irodalmi alkotás. Főhőse egy görög katolikus magyar pap, Szekeres Péter, aki Hegyaljáról került Kárpátaljára. Az ő küzdelmes életén keresztül mutatja be a szerző igen élvezetes és olvasmányos stílusban - a Beszkidek alján élő görög katolikus papság és nép tragikus sorsát. Az első világháború idején kezdődik a történet. A papot a magyarok - feljelentésre - orosz kémnek tartják, az oroszok, akik az első háború idején betörtek a vidékre a Kárpátokon át, fogságba hurcolják, családját menekülésre kényszerítik. Majd népe lázong a naptáregyesítés miatt, megjelennek a községben az egyházszakadásra buzdító agitátorok, meginog a nép hite, az emberek lelkébe beférkőzik a bizalmatlanság. A pap még megéri, hogy nyugodtabb körülmények között hirdetheti az Isten igéjét népe körében, de azt is érzi, hogy itt a munkájának nincs felső határa.

A szent unió hőskora. Kuncevics Szent Jozafát polocki érsek élete és vértanúsága, Miskolc, 1943.

 

Halála és méltatása

 

Szántay-Szémán István teljes értékű emberi és papi élet után, 80 éves korában, 1960. december 22-én halt meg Miskolcon. Alkotásai, tudományos és irodalmi műveivel, előadásaival, közéleti szereplésével nemcsak a görög katolikus magyarság történetébe írta be nevét. Tudatosította társadalmunkkal létünket, eloszlatta a körülöttünk kialakult és elterjedt téves nézeteket, megbecsülést szerzett munkásságán keresztül egyházunknak. Személye iránytű mindazoknak, akik ugyanazon az úton akarnak járni, melyet ő oly következetesen végigjárt földi életében. Dudás Miklós megyéspüspök, apostoli kormányzó a hajdúdorogi egyházmegye 1961. évi I. körlevelében méltatta érdemeit.