A kányi és a garadnai ikonosztázionról

Terdik Szilveszter

 

A kányi és a garadnai ikonosztázionról[fn]Kutatásaimat az NFM-OTKA 78739. sz. projekt támogatja.[/fn]

 

 

 

 

A Miskolci Exarchátus két, a régi abaúji megyeszéhely, Kassa vonzáskörébe tartozó, az 1920-as határmódosítás következtében viszont perifériára szorult települése Kány és Garadna. Mind a két faluban a görög katolikusok voltak és vannak többségben, az egykor, és részben ma is hozzájuk tartozó sok filiális község miatt templomaik nagy méretűek, reprezentatív kialakításúak, gazdag berendezéssel.

A kányi ikonosztázion a régió legimpozánsabb képfala (1. kép), amelynek pontos készítési idejét, faragóját, festőjét eddig nem ismertük. Az egyházközségi irattárban található, 1790 és 1864 között vezetett, főképp latin nyelvű számadáskönyv átböngészése során viszont minden hiányzó adat kiderült: az ikonosztázionért, oltárért, előkészítő asztalért, 1816 és 1822 között fizettek összesen 2700 forintot. A faragást a Zemplén megyei Sztropkóról származó mester, Szárics Jakab készítette. Először az oltárt és az előkészítő asztalt, végül a szószéket és az ikonosztáziont szállította le, illetve állította be. A mester más helyre készített képfalára eddig nincs adatunk, a kányi lehetett az első. 1817-ben azért is fizettek Száricsnak, hogy az akkoriban épülő abaújszántói képfalat tanulmányozza. (Ez utóbbit 1818-ban fejezték be, az egri ortodox faragó, Padits Péter munkája.) A két ikonosztázion ennek ellenére nem nagyon hasonlít egymáshoz, bár rokon megoldás, hogy a faragott szerkezetek az egész diadalívet kitöltik, az alapképek monumentális méretűek, két oldalukon hangsúlyos oszlopok állnak. A faragványok stílusa nagyon különböző, a kányin régies, még az előző század formáit idéző díszítőfaragás dominál.

Ebben az időben az elkészült fa állványzatok még sokáig képek, festés nélkül álltak. Kányban az 1830-as években először az oltárt, az előkészítő asztalt, majd a szószéket festették ki. Az ikonosztázion képeit, a fa részek festését/aranyozását csak 1854-ben végezte el Boda József, az eperjesi egyházmegye hivatalos festője. A kányi képeket szemlélve ma már nehezen érthető, Boda mi alapján érdemelte ki - az eperjesi egyházmegyében harmadikként - ezt a fontos tisztséget. Boda fatáblákra festett, csak a négy alapkép, és a Főpap Krisztust ábrázoló kép készült fára feszített vászonra, ez utóbbiak stílusa kicsit más. A Szent Miklóst és a Tanító Krisztust ábrázoló képek esetében egyértelműen az eperjesi székesegyház képfalának 1846-ban, a Bécsben élő Tikos Albert által készített alapképeit követte. Tudjuk, hogy Boda ezekben az években dolgozott a hejőkeresztúri templom ikonosztázionján (ezt 1900-ban kicserélték), valamint az ő munkája lehet az irotai templom képállványa is.  Egyébként Boda előtt Miklóssy József és öccse, Mihály voltak az eperjesi egyházmegye hivatalos festői. Miklóssy József első nagyszabású munkája éppen az abaújszántói ikonosztázion képsorozata, amelyet 1834-ben fejezett be.

 

Egy másik egyházmegyei festő dolgozott néhány évvel később a garadnai templom ikonosztázionján. Ez a képfal nem olyan nagyszabású mint a kányi, mivel az ünnepsor teljesen hiányzik, a prófétákból is kevesebb van a megszokottnál. Sajnos itt nem maradtak fönn az egyházközség korai számadáskönyvei, viszont az 1877-ben tartott püspöki látogatás jegyzőkönyvéből kiderül, hogy az ikonosztázion festése, aranyozása 1869-ben lett kész. Hogy az állványzatot pontosan mikor és ki faragta, nincs megadva, csak a vászonra készített képek festőjét, Vidra Ferdinándot, és az aranyozást végző Peregrin Andrást nevezik meg. Az előbbi munka 390, az utóbbi – az oltárral, előkészítő asztallal, szószékkel együtt – 1000 forintba került. Vidra Ferdinánd alkalmazása azért különös, mert ő nem az eperjesi, hanem a munkácsi egyházmegye hivatalos festője volt (2. kép. Szűz Mária oltalma alapkép Garadnán). Vidra neve nem ismeretlen a művészettörténetben sem, mert 1844-ben festette meg nagysikerű, Pannóniát jelképező nőalakját, amelyet a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott (jelenleg a köztársasági elnök palotájában található). Vidra egyébként 1814-ben, Veszprémben született római katolikus családban. Először Pesten, majd Rómában tanult festészetet, s úgy tűnik, hogy igazából csak a vallásos festészet érdekelte. 1856-ban Popovics Bazil munkácsi görög katolikus püspök meghívta, hogy fesse ki az ungvári székesegyház mennyezetét. Utána itt is ragadt, a püspök egyházmegyei festőnek nevezte ki. 1862-ben a Bereg megyei Bilkén telepedetett le, ahol évekig festette a helyi templom falait és ikonosztázionját. Innen járt aztán az egyházmegyei falvaiba, ha festői megbízást kapott. A jelenlegi Magyarországon nem sok munkája található, a garadnain kívül biztosan ő festette a búji templom ikonosztázionját is az 1850-es években. Élete végére látása meggyengült, 1879-ben halt meg Bilkén. Állítólag tőle sajátította el a festészet alapjait a később híressé vált Roskovics Ignác festőnk is. Érdekes, hogy Vidra jellemző stílusának követője is akadt: a nyírkarászi ikonosztázion képeit 1886-ban, a gödöllői Weichrich János festette, akit a megrendelők kérhettetek meg arra, hogy Vidra stílusában dolgozzon. Egyébként Nyírkarászban sem ismerjük az ikonosztáz faragójának nevét és a beállítás dátumát, csak az biztos, hogy egy-két évtizedig képek/festés nélkül állt, majd a képek készítésével egy időben Povolnyi Ferenc aranyozta.