Jaczkovics Mihály

Pirigyi István

 

JACZKOVICS MIHÁLY

püspöki külhelynök (1858-1914)

 

 

 

 

Hajdúdorogi külhelynök

 

Egyházmegyénk vértanúja az Ung megyei Alsódomonyán született 1858. november 8-án. Gimnáziumi és teológiai tanulmányait Ungváron végezte. Pászthélyi Kovács János püspök szentelte pappá 1882. március 5-én, nagyböjt 2. vasárnapján. Az első szent miséjét a domonyai templomban végezte, ott, ahol megkeresztelték. Papi működését a Zemplén megyei Petriken kezdte, innen az Ung megyei Ubrezs községbe került. Itt kezdődnek életútjának tragédiái. Hét évi házasság után meghal felesége, Csopey Anna, négy apró gyermek marad árván.

A püspök 1890-ben Ungvárra helyezi. Itt előbb az Egyházmegyei Alapkezeiőség ellenőre, majd a "Papfitáp Intézet" /Alumneum/ igazgatója lett. Ungváron egymás után temeti el egyik lányát, egyetlen fiát, öccsét, vejét és más közvetlen hozzátartozóit. Kéziratban maradt önéletrajzából kiderül, hogy a csapásokat Isten akaratában megnyugodva, mélységes alázattal viselte el.

Firczák Gyula, a munkácsi egyházmegye nagynevű püspöke 1895-ben az Alapkezelőség pénztárosává, 1897-ben pedig szentszéki ülnökké nevezte ki. Az elvégzett szentmisék jegyzékét tartalmazó ún. intenciós könyve arról tanúskodik, hogy mindkét kinevezése alkalmával önmagáért mondott szentmisét, Isten segítségét kérve, hogy a rábízott feladatokat lelkiismeretesen elláthassa.

1898. június 20-án Budapesten megalakult a Görög Szertartású Katolikus Magyarok Országos Bizottsága azzal a céllal, hogy kieszközölje a magyar szertartási nyelv törvényes elismerését. Miután - akárcsak a dorogiak - meggyőződött arról, hogy ez a fennálló egyházmegyei keretek között nem sikerülhet, külön magyar püspökség felállítását is kérelmezte.

Az ungvári görög katolikus papok közül Jaczkovics Mihály volt szinte az egyetlen, aki a szervezet liturgikus mozgalmához csatlakozott.

A kárpátaljai papok visszahúzódása nagyon is érthető. A szláv érzelmű ruszin papok eleve elutasították a magyar liturgia gondolatát. Sőt akadtak, akik egyházjogi alapon támadták is azt. Így pl. Mikita Sándor, a kiváló liturgia-tudós. Jellemző azonban, hogy kitűnő szakkönyveit és tanulmányait ő is magyarul írta.

Viszont a ruszin egyházközségekben működő magyar, és magyar érzelmű ruszin papok amiatt aggodalmaskodtak, hogy ha a magyar püspökség és a magyar liturgikus nyelv határain kívül maradnak, a társadalom kirekeszti a magyarság soraiból őket, és szlávoknak fogják tekinteni.

Ilyen körülmények között nem kis bátorság és lelki erő kellett ahhoz, hogy bárki is csatlakozzék a magyar liturgikus mozgalomhoz, különösen akkor, amikor nyilvánvaló volt, hogy az egyházmegye vezetősége sem lelkesedett érte, hiszen a magyar egyházmegye felállítása Máriapócs és sok más kiemelkedő egyházközség elvesztését jelentette számukra.

Jaczkovics Mihály rendelkezett azzal a lelkierővel, ami az akkori viszonyok között szükséges volt ahhoz, hogy az Országos Bizottság célkitűzéseivel azonosuljon. Ungváron teljesen magára maradva, a közfelfogással szembeszállva csatlakozott a szövetséghez. Szabó Jenő, az Országos Bizottság elnöke ezt nem is felejtette el neki. Amikor a második hajdúdorogi külhelynök, Lengyel Endre halála után Firczák püspök Jaczkovics Mihályt külhelynökké nevezte ki (1911), Farkas Győzőhöz a város főjegyzőjéhez irt levelében őszinte örömét és az új vikárius iránt nagyrabecsülését fejezte ki. A többi között azt írja, hogy: "... személye iránt ... a legélénkebb rokonszenvvel viseltelem és biztosítalak, hogy semely oldalról semmiféle hátrányos információm nincs ellene, sőt ellenkezőleg, őtet kivétel nélkül mindenki kifogástalan papi embernek tartja, ami pedig egy egyházi férfiúnál a legfontosabb dolog... " (A levél a hajdúdorogi egyházközség levéltárában található).

Szabó Jenő megnyugtató szavai arra engednek következtetni, hogy ekkortájt Dorogon már-már gyanúval tekintettek mindarra, ami Ungvárról jött. A püspökségtől nagyobb támogatást vártak volna a magyar görög katolikusok.

Hajdúdorog nem csalódott az új külhelynökben. Ő nemcsak mélységesen hívő, alázatos és állhatatos papi lélek volt, hanem szeretetteljes, közvetlen és szeretetreméltó ember is. Érthető, hogy könnyen megtalálta a hangot a város egyházi és világi vezetőivel, Újhelyi Andor parókussal és Farkas Győző főjegyzővel, valamint a város egész népével.

Jaczkovics Mihályt a városi képviselőtestület tagjává választják nem sokkal a helynöki kinevezése után. Természetesnek tűnik, hogy mindenben a város érdekeit képviseli. Amikor megindul a "Hajdúdorogi Újság", vezércikkben fejti ki véleményét: "Sok szép eszme megvalósítására van hivatva e nemes város... Működésükre az Ég áldását kérve, mindig kész szolgálatukra fogok sietni."

Ennek bizonyítására nemsokára sor is került. Az Országos Bizottság felhívást intézett a lelkészekhez és a tanítókhoz, hogy aláírásukkal kérelmezzék: a magyar egyházmegye székhelye nem Hajdúdorog, hanem Nyíregyháza legyen. A dorogi tanítók ezt a felhívást felháborodottan utasítják vissza, Jaczkovics pedig nyíltan melléjük áll.

 

Csiklázárfalva

 

Több évtizedes küzdelem, kérvényezés, felterjesztés, küldöttségjárás és tizenkét évvel a görög katolikus magyarok római zarándokútja után Ferenc József király, mint legfőbb kegyúr a magyar közjog előírásainak megfelelően 1912. május 6-án megalapította a Hajdúdorogi Egyházmegyét, X. Szent Piusz pápa pedig néhány héttel később a június 8-án kiadott CHRISTIFTDELES GRAECI " kezdetű bullájával kanonizálta azt.

Amíg erre sorkerült, számtalan magyar görög katolikus hagyta el vallását, hogy megszabaduljon a nemzetiségi megbélyegzéstől. Ennek egyik klasszikus példája egy székelyföldi kis község, Csíklázárfalva esete.

E kis távoli község görög katolikus hívei - 264 ember néhány kivételével- közvetlenül a Hajdúdorogi Egyházmegye felállítása előtt, 1912 tavaszán, megjelentek a járás főszolgabírója előtt és kijelentették: kilépnek a görög katolikus egyházból, és felekezeten kívüliek lesznek. E kijelentést megismételték saját, egykori lelkészük előtt, aki ötven évig működött a községben, és éppen néhány héttel azelőtt vonult nyugalomba. A görög szertartást elhagyó híveket gróf Majláth Gusztáv, erdélyi római katolikus püspök minden további nélkül felvette a római katolikus egyházba. Ez az eljárás törvénytelen volt, mert az egyházi törvény előírásai szerint az, aki elhagyta szertartását, ha visszatér, arra a szertartásra kell visszatérnie, amelyet elhagyott.

Ettől függetlenül Mihályi Viktor balázsfalvi érsek - a község főpásztora -, Major Sándor személyében új papot küldött a községbe, aki ugyan magyarnak vallotta magát, de alig tudott magyarul. Szakállt viselt, ami a maga idejében riasztó hatással volt a hívekre, de nem is tanúsított olyan magatartást, hogy meg tudta volna nyerni őket.

A Hajdúdorogi Egyházmegye felállításával Csiklázárfalva a magyar egyházmegyéhez került. Az egyházmegye apostoli kormányzója Papp Antal munkácsi püspök lett. Ő környékbeli papoktól értesült a Csiklázárfalván lejátszódott eseményekről.

Papp Antal ekkor a balázsfalvi érsektől kért felvilágosítást. Mihályi érsek közölte a kormányzóval, hogy a szertartásváltoztatás egyházi és állami szempontból egyaránt törvénytelen volt. A kozmási római katolikus lelkész - kinek Csíklázárfalva filiája volt - a görög katolikus híveknek összejöveteleket, gyűléseket rendezett, számukra egyházi funkciókat végzett, őket a latin szertartásra való áttérésre buzdította. A római katolikus plébános erre a tevékenységre azt az időpontot választotta ki, amikor a község öreg papja nyugdíjba ment és az utóda még nem érkezett meg. Mire utódát kinevezte, hívei már nem maradtak, mert azok néhány hét alatt elhagyták a görög katolikus egyházat.

Ezután az apostoli kormányzó Majláth Gusztáv erdélyi római katolikus püspökhöz fordult felvilágosításért. A püspök azt felelte, hogy a csíklázárfalvai hívek valóban felekezeten kívüliek lettek, de már megpihentek az Anyaszentegyház keblén, felesleges a kérdéssel tovább foglalkozni. A kormányzó levelére is csak az iránta való figyelmességből válaszolt.

Mindezek után Papp Antal megbízta Jaczkovics Mihályt, hogy utazzon a helyszínre és ott vizsgálja ki az eseményeket. A külhelynök a kerületi esperes és két másik lelkész társaságában a Székelyföldre utazott, valóban a helyszínen vizsgálta ki a történteket, majd erről jelentést tett a kormányzónak.

Jaczkovics Mihály jelentése szerint a községben a legsúlyosabb törvénysértésekkel kényszerítették a görög katolikus híveket vallásuk elhagyására. Felvette a kapcsolatot a megye alispánjával és a járás főszolgabírójával. Ők kijelentették előttük, hogy a görög katolikus egyház elhagyásának politikai és nemzetiségi okai voltak. A főszolgabíró nem is titkolta előtte, hogy ő kényszerítette a lázárfalvaiakat hitük elhagyására. Emellett a kozmási római katolikus lelkész Lázárfalván önálló plébániát akart létesíteni, de csak 570 körül van a római katolikus hívek száma, ennyi hívő mellett azonban állami kongruát nem kapna, ezért volt szüksége a görög katolikus hívekre. Őket viszont azon az alapon tudta megközelíteni, hogy a román papok többször is zaklatták őket, mert lévén magyarok, a templomban magyarul énekeltek, de emellett nem tudták megtartani az ó-naptár (Julián naptár) szerinti ünnepeket sem. Az új pap is elriasztotta őket a görög egyháztól megjelenésével, modorával és azzal, hogy nem beszéli elfogadhatóan a magyar nyelvet.

Végül a helynök közölte a kormányzóval: véleménye szerint a megfélemlítés és az agitáció hatására a hívek most már annyira ragaszkodnak a latin szertartáshoz, hogy csak abban az esetben térnének vissza a görög katolikus egyházba, ha maguk a latin papok jelentenék ki előttük, hogy átállásuk törvénytelen volt.

Jaczkovics Mihály bölcsessége és szelídsége nem volt elegendő ahhoz, hogy ezt a kérdést megoldja. De ez nem sikerült Papp Antalnak sem, pedig ő a vallás és közoktatásügyi minisztérium elé vitte az ügyet. Ott is megállapították, hogy az áttérés mind az egyházi mind az állami törvények szerint egyaránt érvénytelen volt. A kászolalcsiki főszolgabírót, aki az egész eljárást lebonyolította, megrovásban részesítették, de minden maradt a régiben. Még Miklósy püspök is foglalkozott az üggyel, ő Majláth Gusztávnál tiltakozott, ezt azonban az erdélyi püspök figyelembe se vette. A községben római katolikus plébániát szervezett, ott a görög katolikus egyházközség megszűnt.

Ez az eset csak csepp volt a tengerben, fel sem lehet mérni, hány görög katolikus lett hűtlen ősei hitéhez, szertartásához.

Az erdélyi közigazgatási tisztviselők és a latin klérus mentségére azt lehetne felhozni, hogy ők a magyar görög katolikusokat az elrománosítástól akarták megvédeni. Sokan - amint már többször is említettük -, már jóval korábban is azért hagyták el a görög egyházat, hogy a nemzetiségi megbélyegzéstől és az ezzel együtt járó hátrányoktól megszabaduljanak. Hiszen számtalanszor megtörtént: az állás betöltésénél elég volt arra hivatkozni, hogy a pályázó görög katolikus, tehát megbízhatatlan, mert valamelyik nemzetiséghez tartozik s bármennyire is rátermett volt, az állást nem kapta meg.

Csakhogy Csíklázárfaíva esetében egészen más volt a helyzet. Az áttérést akkor bonyolították le, amikor már küszöbön volt a magyar püspökség felállítása, a római katolikus plébániát pedig akkor szervezték meg, amikor a községet a Hajdúdorogi Egyházmegyéhez, tehát a magyar püspökséghez csatolták.

 

Egyházközségek átvétele

 

A Hajdúdorogi Egyházmegye felállítása előtt hosszas tárgyalások folytak arról, hogy mely községeket csatoljanak a magyar püspökséghez. A görög katolikusok társadalmi szervezeteit, sem a hajdúdorogi Állandó Végrehajtó Bizottságot, sem pedig az Országos Bizottságot erről nem kérdezték meg. Pedig mindkét szervezet a Szentszéknek és a kormánynak tárgyilagos felvilágosítást tudott volna adni és javaslatokat tudott volna tenni ebben a kérdésben. Így elkerülhető lett volna az a melléfogás, ami az egyházközségek beosztása körül előállt. A román érseki tartományban maradt az egyházmegye felállítása után 40 ezer magyar hívő, viszont a Hajdúdorogi Egyházmegyében 26823 román.

Előzőleg a román főpásztorok Rómában azt szerették volna elérni, hogy a metropóliából lehetőleg ne csatoljanak el egyházközségeket. Felterjesztéseikben leszögezték: nemcsak a saját román híveiket akarják megtartani, de azokat is akik a társalgásban ugyan a magyar nyelvet használják, de ragaszkodnak a román szertartási nyelvhez. Ők voltak az ún. román érzésű magyarok, akik a román szertartási nyelvet szent nyelvnek tartották, akikkel papjaik elhitették, hogy a magyar nyelv nem való a templomba.

A Christifideles bulla megjelenése után az erdélyi román lapok minősíthetetlen hangon támadták a Szentszéket, a magyar püspökséghez csatolt románokat pedig ellenállásra buzdították. Így például az aradi Románul c. lap a többi között azt írja, hogy a pápa ezen istenverte ország „szabadkőműves kormányával" egyesül ellenünk. Felszólítja a Hajdúdorogi Egyházmegyébe került románságot: "Ne ismerj el új magyar püspököt, ha a faludba jön, húzd félre a harangokat, csináljon csendőrszuronnyal helyet magának". (1912. aug. 6.)

Számos ilyen tartalmú cikk jelent meg. Még az is megtörtént, hogy pár egyházközség visszaküldte Scapinelli bécsi nuncius végrehajtási dekrétumát, melyben közli, hogy a parókiát a Hajdúdorogi Egyházmegyéhez csatolták.

Ilyen előzmények után került sor a magyar egyházmegyéhez csatolt parókiák átvételére. Papp Antal ennek a feladatnak a végrehajtására püspöki kiküldötteket bízott meg. Köztük volt Jaczkovics Mihály is. A legtöbb parókián zökkenőmentesen történt meg az átvétel. Ám voltak olyan egyházközségek, ahol az izgatások hatására meg akarták akadályozni az átcsatolást, így Kismajtény, Szamosdob, Szaniszló, Részege és Nagykolcs községekben. Kismajtényban inzultálták a vikáriust. Az ügyészség perbefogta a kismajtényiakat, de az időközben felszentelt Miklósy püspök közbenjárására sokuk ellen törölték a vádat, az ítélethozatalkor pedig felmentették őket.

Egyébként a parókiák átvételekor Jaczkovics Mihály a magyar egyházközségekben már meghonosodott mértékben és módon a mise egyes részeit magyarul mondta, és a legtöbb helyen példáját az ott működő papok is követték.

A mesterségesen szított lázadást a román nemzeti párt ki szerette volna használni: ez is alapul szolgált neki arra, hogy a Hajdúdorogi Egyházmegye területi revízióját, a román parókiák visszacsatolását követelje.

 

Püspökszentelés Hajdúdorogon

 

Ferenc Ferdinánd trónörökös aki a "dinasztia ellen folyton lázadó" magyarok iránt ellenszenvét nem egyszer kimutatta, a magyar görög katolikus püspökség felállítását is meg akarta akadályozni. Tiltakozott ellene a pápánál, a bécsi nunciushoz intézett levelében pedig azzal fenyegetőzik, hogy ha ő lesz a birodalom uralkodója, megszakítja a pápával a kapcsolatot, ha olyan irányzatot támogat, ami az ő szándékaival szögesen ellenkezik. - Mint ismeretes Ferenc Ferdinánd trónra lépése után Magyarországon nem a magyarokra, hanem a nemzetiségiekre, elsősorban a románokra akart támaszkodni.

A pápa Ferenc Ferdinánd tiltakozását határozottan visszautasította, a magyar egyházmegyét szinte szenvedélyesnek tűnő ellenkezése ellenére felállította. Ekkor a trónörökös arra törekedett, hogy olyan személyt nevezzenek ki püspöknek aki neki megfelel. Valószínűleg ez a magyarázata annak, hogy Róma az első hajdúdorogi püspök kinevezésével csaknem egy évig várt. Több jelölt neve is szóba került, így a többi között Jaczkovics Mihályé is. Voltak, akik a helynök kinevezését biztosra vették, sőt volt olyan újság, amely arról számolt be, hogy püspöki kinevezésre őt a királynak már fel is terjesztették. Magyarországon a főpásztorokat, mint legfelsőbb kegyúr, a király nevezte ki, a pápa pedig megerősítette.

Azonban mégsem ő, hanem Miklósy István, sátoraljaújhelyi főesperes - lelkész lett az első püspök. Jaczkovics Mihály ezt a legmélyebb alázattal vette tudomásul. Ő szervezte meg a püspökszentelést. Az ünnepség fényesen sikerült. A szentelést Drohobeczky Gyula körösi püspök végezte Fischer Colbrie Ágoston kassai püspök és Lányi József tinini felszentelt püspök, nagyváradi kanonok segédletével 136 pap - köztük számos román lelkész - jelenlétében. Lányi meghívása a püspökszentelésre aligha tekinthető véletlennek: ő Ferenc Ferdinánd bizalmasa és egykori magyar tanára volt. Lányit Miklósy István hívta meg.

Jaczkovics Mihály a püspökszenteléskor Miklósy Istvánt egy francia nyelvű könyvritkaságnak számító liturgikus kiadvánnyal ajándékozta meg, melyet eddig családi hagyatékként őrzött.

 

A püspöki vikárius

 

Miklósy püspök felszentelése napján bejelentette, hogy a hajdúdorogi külhelynökség megszűnik. Ugyanakkor Jaczkovics Mihályt általános püspöki helynökké, vikáriussá nevezte ki. Egyben megbízta, hogy "a munkácsi püspök úr őméltóságának mint a Hajdúdorogi Egyházmegye apostoli adminisztrátoránál, 1912. évi november 17-től felgyűlt, s a Hajdúdorogi Egyházmegyét érintő iratait, iratokat, könyveket s kimutatásokat nevemben vegye át...„ (Scapinelli bécsi nuncius Papp Antalt a Szentszék felhatalmazása alapján 1912. november 17-én nevezte ki a Hajdúdorogi Egyházmegye apostoli kormányzójává). - E megbízatással kezdődött meg az új egyházmegye önálló élete.

Jaczkovics Mihály külhelynök korábban szívvel-lélekkel azon volt, hogy a felállítandó magyar püspökség székhelye Hajdúdorog legyen.

A hajdúdorogi újság megjelent vezércikkében - mint említettük - a többi között azt írja, hogy: "Sok szép eszme megvalósítására van hivatva e nemes város." Hozzáteszi:

"Ezen magasztos eszmék egyike a Hajdúdorogon felállítandó görög szertartású katholikus püspökség megvalósításának ügye, melyért városunk színe-java immár több mint félévszázad óta küzd. A magyar püspökség szükségét minden igaz magyar belátja, mert a hívek lelki szükséglete is megkívánja azt. Hogy pedig e püspökség össze van forrva Hajdúdoroggal, az nagyon természetes, mert széles e hazában városunk a magyar görög szertartású katolikusoknak legnagyobb száma következtében metropolisa, s éppen azért, kell, hogy elválaszthatatlan legyen egymástól a magyar püspökség és Hajdúdorog."

Miklósy püspök azonban úgy dönt, hogy a szervezés idejére, három esztendőre Debrecenbe telepszik le. Ennek legfőbb oka Hajdúdorog kedvezőtlen földrajzi fekvése volt. Az egyházmegye számos pontjáról, főleg a székelyföldi parókiákról, az akkori közlekedési viszonyok mellett igen körülményes volt megközelíteni.

Jaczkovics a püspök döntését engedelmesen tudomásul veszi. A püspök 1913. október 15-én vonult be ideiglenes székhelyére, Debrecenbe. A püspököt - aki Sátoraljaújhelyről indult el - a nyíregyházi vasút állomáson Jaczkovics Mihály vezetésével negyven pap várta, akik a vikárius felhívására az egyházmegye legkülönbözőbb vidékeiről gyűltek össze, hogy a püspököt székhelyére kísérjék.

 

A debreceni bombamerénylet

 

Miklósy püspök Debrecenben a kereskedelmi és iparkamara épületében rendezte be lakását és hivatalát. Az egyházmegyében a megbékélés jelei mutatkoztak. A főpásztort igen sok román pap kereste fel. A püspök asztalánál vendégül látta őket, sikerült velük kedvező kapcsolatot kialakítani. Mindez jogos optimizmussal töltötte el a püspököt és környezetét, de cselekvésre késztette a megbékélés ádáz ellenségeit.

1914. február 23-án Csernovitzból álnéven feladott 18 kg-os csomag érkezett a püspök címére. A feladóvevény szerint a küldemény aranyozott templomi csillárt tartalmaz. Ehelyett azonban igen nagy szakértelemmel összeállított pokolgép volt benne, amely abban a pillanatban amikor Slepkovszky János püspöki titkár a csomagot baltával megkezdte felbontani, felrobbant, s darabokra szaggatta őt, valamint Jaczkovics Mihály helynököt. Halálosan megsebesítette Csatth Sándort, az egyházmegye ügyészét. Hét ember súlyosan, 26 pedig könnyebben megsérült. A súlyos sebesültek közül kettő később szintén belehalt a sérüléseibe.

Három vértanú: Jaczkovics Mihály, Slepkovszky János és Csatth Sándor temetési szertartása a debreceni görög katolikus templom előtti téren történt. A gyászszertartást Miklósy István püspök végezte, a szent beszédet Papp János hajdúböszörményi parókus tartotta. (Papp János szervezte meg a debreceni egyházközségünket, ő építette a templomot, ő volt az első itteni parókus). A temetésen 30 ezer ember vett részt, de gyászolt az egész város.

Csatth Sándort és Slepkovszky Jánost a debreceni Szent Anna utcai temetőben temették el. Jaczkovics Mihály holttestét Hajdúdorogra szállították, ott helyezték örök nyugalomra.

 

Hajdúdorogi temetés

 

Még a merénylet napján délután, Hajdúdorogról küldöttség kereste fel Miklósy püspököt. Tagjai: Farkas Győző városi főjegyző, Szabó Elemér városi főbíró, Nóvák Géza római katolikus plébános és Dr. Szervánszky Imre ügyvéd, a városi képviselőtestület tagja.

A küldöttség egyrészt kifejezte a püspök szerencsés megszabadulásán érzett örömét, másrészt pedig a vértanuk halála felett érzett mélységes fájdalmát. Egyben közölte a főpásztorral: Jaczkovics Mihályt Hajdúdorog saját halottjának óhajtja tekinteni és a városban szeretné eltemetni.

A püspök megindultan fejezte ki köszönetét a küldöttség együttérzéséért, de kijelentette, hogy a temetés ügyében kizárólag a vikárius családja intézkedhet. A küldöttség ezek után felvette a kapcsolatot a hozzátartozókkal, akik szintén azt óhajtották, hogy Jaczkovics Mihályt szeretett városában temessék el.

Február 24-én a város képviselőtestülete gyász-közgyülést tartott. Ezen nemcsak a testület tagjai jelentek meg teljes létszámban, hanem a város mintegy háromszáz polgára is.

A közgyűlést a főbíró a következő beszéddel nyitotta meg:

"Mélyen szomorodott szívvel és megtört lélekkel a már mindnyájunk által ismert tényt, nagyságos és főtisztelendő Jaczkovics Mihály püspöki külhelynök úr gyászos és megrendítő elhunytát kell bejelentenem. Mindnyájunk előtt ismeretes az ő nagy jósága és szívének szeretete, mellyel Hajdúdorog város és annak közönsége iránt viseltetett. "Dorogé vagyok testestől, lelkestől" - mondta a megboldogult. Mindnyájunk előtt ismeretes tántoríthatatlan buzgalma és odaadása, mellyel a hajdúdorogi görög katolikus püspökség létrehozatalának, ill. felállításának ügyében kifejtett. Papi, ill. lelkipásztori működése példás volt és az utókornak például fog szolgálni. Jóságánál és szereteténél csak szerénysége volt nagyobb. Áldás, boldogság és szeretet fakadt működési körében. Jóságos szelleme és kegyeletes emléke Örökké élni fog közöttünk. Legyen áldott emléke!"

Ezután Farkas Győző főjegyző a következő határozati javaslatot terjesztette elő:

"Hajdúdorog nagyközség képviselőtestülete elhatározza, hogy boldogult Jaczkovics Mihály vikáriust a maga halottjának tekinti, saját költségén temetteti el, a temetőben díszsírhelyet jelöl ki számára, alkalmas időben megfelelő emlékoszlopot állít fel, hogy hirdesse az utókornak azt, hogy a magyar görög katolikusság küzdelme nemcsak harccal, hanem mártírhalállal is végződött, mert három egyén halt mártírhalált."

A képviselőtestület elhatározta, hogy részvéttáviratot intéz a három vértanú családjához, s mély fájdalmának érzését jegyzőkönyvben örökíti meg. A testület azt is elhatározta, hogy a debreceni temetésen 24 tagú küldöttséggel képviselteti magát.

A város Jaczkovics Mihály haláláról és temetéséről gyászjelentést adott ki, a következő szöveggel:

Hajdúdorog város közönsége a legmélyebb fájdalomtól áthatott megdöbbenéssel jelenti:

nagyságos és főtisztelendő

JACZKOVICS MIHÁLY

hajdúdorogi görög katolikus külhelynök,

egyházmegyei főtanfelügyelő,

vármegyei törvényhatósági bizottsági,

városi képviselőtestületi tag úrnak.

a magyar görög katolikusság egyik

legodaadóbb és leglelkesebb vezérének

folyó hó 23-án délelőtt 11 órakor Debrecenben

vértanú-halállal történt gyászos elhunytát.

 

Boldogult nagy halottunk folyó hó 25-én délelőtt 10 órakor Debrecenben tartandó gyászistentisztelet, és ugyanaznap délután fél négy órakor Hajdúdorogon a püspöki székesegyházban tartandó újabb beszentelés után fog a hajdúdorogi görög katolikus sírkertben örök nyugalomra tétetni.

Az engesztelő szentmise-áldozat folyó hó 26-án délelőtt 9 órakor a hajdúdorogi püspöki székesegyházban mutattatik be az Egek Urának.

 

Hajdúdorog, 1914. évi február 24-én.

 

Az örök világosság fényeskedjék neki!

 

 

Emlékének megörökítése

 

A kél világháború között minden egyházközségben megemlékeztek az évforduló alkalmával a debreceni vértanúkról. A templomokban panachidát végeztek, a görög katolikus iskolákban és egyesületekben különböző rendezvényeket szerveztek, nemcsak a görög katolikus újságok emlékeztek meg róluk, hanem a római katolikus és világi lapok is.

A második világháború után a megemlékezés általában csak templomi panachidára és esetleg a szentbeszédre szorítkozott. Közvetlenül a rendszerváltás előtt a debreceni egyházközség havi értesítőjében "1914. február 23." címmel, a Katolikus Szó c. újságban pedig "A debreceni bombamerénylet 75. évfordulójára" címmel jelent meg a merényletről tanulmány.

(Békesség. 1989. februári szám: Katolikus Szó, 1989. február 26.; A Békességben a tanulmányon kívül költemény, élménybeszámoló és Jaczkovics Mihály önéletrajzából is szerepel részlet)

Érthető módon a három vértanú közül Hajdúdorogon elsősorban Jaczkovics Mihály emlékét ápolják.

Az a síremlék, melynek felállításáról a város képviselőtestülete még 1914. február 24-én hozott határozatot, a két világháború és a viszontagságos körülmények miatt nem készült el. Ám az akkori képviselőtestület határozatát a rendszerváltás után, a jelenlegi önkormányzat valósította meg: síremléket állított Jaczkovics Mihály számára.

Hajdúdorogon utcát neveztek el róla, s ez az elnevezés azokban az években is fennmaradt, amikor az utca neveket politikai okokból megváltoztatták.

1989-ben özv. Dr. Fodor Antalné, Jaczkovics Mihály unokája és Dr. Kiss Andorné a dédunokája, a hajdúdorogi egyházközségünk közreműködésével az egykori vikáriusi épület falán Jaczkovics Mihály tiszteletére emléktáblát helyezett el, amely előtt minden esztendőben az évforduló alkalmával koszorúzási ünnepséget rendeznek.

Dr. Kiss Andorné alapítványt is létrehozott a bombamerénylet áldozatai emlékének megőrzésére. Azt kívánja, hogy évenkénti rendezvényeken emlékezzenek meg róluk, jutalmazzák a résztvevőket, mert az emlékezésnek megőrző és fenntartó szerepe van. Ugyanő, a bombamerénylet 82. évfordulójára felkutatta, összegyűjtötte és megírta Jaczkovics Mihály életútját, korabeli források alapján megrajzolta kivételesen nagy emberi és papi egyéniségét, jellemét, a debreceni bombamerénylet történetét s e tragikus esemény emlékének megörökítésére irányuló nemes törekvéseket. Ezen írás adatait magam is felhasználtam Jaczkovics Mihály életrajzának megrajzolására.

 

 

vissza