Terdik Szilveszter: Adatok elpusztult ikonosztázionokról

Terdik Szilveszter

Adatok elpusztult ikonosztázionokról[fn]Kutatásaimat az NFM-OTKA 78739. sz. projekt támogatja.[/fn]

 

 

1877-ben, Tóth Miklós eperjesi megyéspüspök, az egyházmegyéje déli részén fekvő két esperesi kerületet, a cserehátit és a borsodit látogatta végig. A kánoni látogatás kérdéseit előre kinyomtatták, befűzték, a válaszokat a parókusok tintával írták a jegyzőkönyvbe. A latinul megfogalmazott kérdések minden részletre kiterjedtek: a templomról, a berendezési tárgyakról, a parókiáról, az egyházközség teljes ingó és ingatlan vagyonáról, minden fontos információt föl kellett jegyezni. Persze részletesen beszámolnak a korabeli hitéletről, liturgikus gyakorlatról is. A látogatási jegyzőkönyvek több egyházközség irattárában mai napig föllehetők, a teljes anyag az eperjesi püspöki levéltárban kutatható. Most ezekből a jegyzőkönyvekből ismertetek néhány olyan érdekes adatot, amelyek mára már elpusztult ikonosztázionokról tudósítanak.

A följegyzések szerint 1720-ban épült rakacai templomban az ikonosztázion 1733-ban készült. Különleges megoldásnak számított, hogy a királyi ajtón nem csupán a szokásos kettő, négy, vagy hat, hanem tizenkét kisebb méretű kép volt látható, az ajtó fölött pedig a megszokott Utolsó vacsora helyett az úgynevezett „Vera icon” (görögösen: mandylion), vagyis „Jézus nem kézzel festett képe” szerepelt. A királyi ajtó a leírás alapján abba a nem túl gyakori típusba tartozott, amelyen a szokásos Örömhírvétel, és evangélista-ábrázolások mellett, a növényi díszítőelemek közé szőve, ószövetségi alakok, istenősök, próféták kaptak helyet. Rendszerint ezen a típuson, a sok kis képet tartalmazó, dús növényi elemekkel díszített ajtószárnyak alsó peremén, a többi képnél hangsúlyosabb Jessze-alak jelenik meg, mivel, ahogyan liturgikus énekeink is kifejezik, ő Jézus ősatyja, a „Jessze törzséből fölsarjadt vessző” pedig maga Krisztus. Ilyen típusú királyi ajtókat a Felvidék és Kárpátalja fatemplomaiban, illetve a hazai ortodox templomokban járva, még ma is láthatunk.

Egyik szép példája a mándoki fatemplom királyi kapuja (jelenleg Szentendre, Múzeumfalu, az egykori ikonosztázion egyetlen fönnmaradt töredéke), amelyen Jessze ülő, domborúan faragott figurája kapott helyet. Az egykori rakacai ikonosztázion szempontjából érdekesebb, hogy a közeli Tornahorváti (Chorvaty, Szlovákia) templomában is hasonló kialakítású volt az ikonosztázion: a királyi ajtón az Örömhírvétel mellett prófétaképek szerepeltek, az ajtó felett szintén egy Krisztus-arc volt elhelyezve. A tornahorváti templom ikonosztázionját 1905-ben eladták a budapesti Nemzeti Múzeumnak, ahonnan később a Néprajzi Múzeumba került. Ez a pompás királyi kapu, amelyen hangsúlyos Jessze-figura ugyan nem szerepel, ma már darabokra esve, a Múzeum raktárában található. A tornahorváti Krisztus-arcot viszont restaurálták, és a mándoki fatemplom, különböző helyekről származó darabokból összerakott ikonosztázionjába illesztették, ahol ma is megcsodálható. Sajnos a rakacai ikonosztázion sorsa nem alakult ilyen szerencsésen. Az első világháború után lebontott régi templom berendezését nem mentették át az új épületbe, az ikonosztázion a miskolci múzeumba került, ahol - szóbeli hagyomány szerint - a Rákosi-időkben, tudatos pusztítás áldozata lett. A Jessze-fával, prófétákkal díszíttet királyi kapuk a lengyel-ukrán, illetve a balkáni emlékanyagból is jól ismertek a XVII. századtól kezdve. Ezeken az ajtószárnyakon a megszokott Örömhírvétel ikonhoz képest, nagyobb üdvtörténeti kontextusba helyezték a Megtestesülés titkát, miközben a művészeknek kiváló lehetőség kínálkozott arra, hogy ne csak öncélúan, hanem egy képi program részeként díszítsék növényi faragványokkal az ajtókat. Az a gyakorlat, hogy az Utolsó vacsora helyett a „Vera icon” szerepelt a korai ikonosztázionokon, általánosnak számított egészen a barokk-korig.

Különleges kialakítású volt a gadnai templom ikonosztázionja is. Az 1877-es jegyzőkönyv szerint a ma is álló templom 1816-ban épült, de a következő évben, november 16-án szentelték föl. Ikonosztázionját a régi templomból helyezték át, képei fára festve, jó állapotban voltak. Részletesen leírják, hogy a szokásostól eltérően, az oromzati kereszt két oldalán hat-hat, félkörbe rendezett, ovális formájú kép is helyet kapott. A kereszttől balra: Jézus a Getszemáni kertben, Júdás árulása, Pilátus előtt, Ostorozás, Jézus kicsúfolása, Keresztvitel. A kereszttől jobbra: A kereszt felállítása, Krisztus a latrok között, Levétel a keresztről, Sírbatétel, Föltámadás, Hitetlen Tamás. Az oromzati kereszt két oldalán szokásos János és Szűz Mária mellett szerepelt még a Mennybemenetel és a Pünkösd jelenete is. Valóban szokatlan, hogy az ikonosztázionon Krisztus szenvedéstörténete ilyen részletesen jelenjen meg. Egyébként a XVII. század közepe táján készült két olyan lvovi ikonosztázion is, amelyeken még ennél is részletesebb Passió-sorozat szerepelt. Valószínűleg ukrán hatásra, a XVIII. században Moldvában, majd a század végén a hazai  szerb ortodox templomokban is megjelenik ez a gyakorlat (Baja, Battonya, Siklós). Ez utóbbi példák azért is érdekesek, mert a Gadnán leírtakhoz hasonlóan, az oromzati kereszt két oldalán, a diadalívben vannak elhelyezve az egyes jelenetek. Görögkatolikus templomaink között a gadnai ikonosztázion társtalan maradt. Megjegyzendő, hogy a fatemplomokban rendszerint az északi falra helyezett, nagy méretű, sokjelenetes ikonon mutatták be Krisztus szenvedéstörténetét.  Gadnán a századfordulón új ikonosztázion készült, ezért jelenleg töredékei sem ismertek ennek a páratlan képi együttesnek.