Terdik Szilveszter: A munkácsi Szent Miklós kolostor

Terdik Szilveszter

A munkácsi Szent Miklós kolostor

 

 

I. Összefoglalás

 

Munkács (Mukachevo, UA) városától északkeletre, a Latorca jobb partján emelkedő Csernek-hegyen áll a középkori alapítású Szent Miklós kolostor, amely évszázadokon keresztül fontos szerepet töltött be az Északkelet-Magyarország vármegyéiben lakó rutén népesség vallási, és kulturális életében. A 15. századtól kezdve biztosan a kolostor falai között tartotta székhelyét a munkácsi ortodox püspök is, akinek a rutén hívek feletti joghatóságát a magyar király és a munkácsi uradalom későbbi birtokosai is elismerték, oklevelekkel rendszeresen megerősítették. Az ungvári uniót (1646) követő időkben, egészen 1751-ig a Rómával egyesült püspökök is a kolostort tekintették székhelyüknek. A 18. század második felében a régi, egyszerű épületeket, új reprezentatív rendház, és egy nagyszabású barokk templom váltotta föl. A 18. században végétől kezdve a kolostor a rutén nemzeti ébredés szellemi műhelyének számított, a 20. század első felében Mária-zarándokhellyé fejlődött. A kolostort 1946-ban, a szovjet rendszer által erőszakkal likvidált görög katolikus egyháztól elvették, a bazilita szerzeteseket elűzték, majd ortodox női kolostorrá alakították.

 

II. A férfi kolostor története

 

a.) A kolostor alapítása   

 

A Kárpát-medencét nagyobb tömegekben 895 körül megszálló magyarok biztosan találtak szláv népességet a területen, akiknek emlékét számos földrajzi név ma is őrzi. A szlávok között sok keresztény is lehetett, de hogy mi lett a sorsuk a következő száz évben, a keresztény magyar állam megteremtéséig, pontosan nem tudható, csak feltételezhető, hogy fokozatosan beolvadtak. A 11. században, a fiatal Magyar Királyság és a Kijevi Russz között fönnálló élénk politikai kapcsolatok jele, hogy ebben az időben az ország belső területén jöttek létre olyan települések, ahol minden bizonnyal keleti szlávok – feltételezhetően a király szolgálatában álló katonák - éltek, emléküket az „Oroszi” helységnevek őrzik. Ebben az időszakban az Árpád-házi királyok bizánci rítusú monostorokat is alapítottak pl. Veszprémvölgyben, Tihanyban, Visegrádon, amelyek egészen a 13. század első feléig léteztek, utóbbi kettőt az az I. András (1047-1061) király alapította, akinek felesége, Anasztázia Kijevből származott.

Az országot körülölelő Kárpátok déli és nyugati lejtőinek erdős területein a keleti szláv rutének nagyobb tömegei a 13. századtól kezdve mutathatók ki. Halicsból, Galíciából történő betelepítésük a királyi erdőségek területére gyakorlatilag az egész középkor folyamán szervezetten zajlott, a pásztorkodással foglalkozó jövevényeknek a földesurak 12 évig adómentességet biztosítottak. Egyházi életükre, papjaikra vonatkozó adatok csak a 14. századtól kezdve, elszórva maradtak fönn.

Az első oklevelet, amelyben a munkácsi kolostor alapításáról, birtokairól, jövedelmeiről szó esik, Koriatovics Tódor, podóliai fedelem, a munkácsi uradalom ura 1360-ban bocsátotta ki. Az adománylevél hitelességét már 1493-ban, Corvin János, Mátyás király fia kétségbe vonta, a dokumentum hitelessége körüli vita a 18. és 19. században is folyt. A 20. század elején Hodinka Antal történész mutatta ki meggyőzően, hogy a levél tartalma nem lehet hiteles. Hodinka legfontosabb, az oklevél tartalmával kapcsolatos érvei a következők: Koriatovics Tódor ezekben az években még nem tartózkodott Magyarországon, csak 1393 után menekült át Litvániából, és kapta meg Zsigmond királytól (1387-1437) a munkácsi uradalmat, amelyet 1414-ben bekövetkezett haláláig bírt; a levélben szereplő birtokadományok oly mértékben sértik a munkácsi uradalom saját érdekeit, és a munkácsi római katolikus plébános jogait, hogy arra királyi megerősítést Koriatovics nem is remélhetett volna; noha az oklevélben Koriatovics temetkezési helyéül jelöli meg a kolostort, később senki sem beszél, és nem is tud a sírjáról, ráadásul ebben az időben a kolostor annyira jelentéktelen fa épület lehetett, hogy nem volt alkalmas reprezentatív temetkezés befogadására. Hodinka úgy vélte, hogy az adománylevelet nem sokkal Koriatovics feleségének halála (1418) után a kolostor szerzetesei állították össze, amelynek hamis volta már 1493-ban kiderült. Ennek ellenére 1458-ban Mátyás király két falu birtokadományát megerősítette, a teljes 1360-as oklevelet viszont I. Lipót király (1657-1705) 1693-ban erősítette meg, amit a sértett felek a következő században többször megtámadtak.

A kolostor pontos alapítási ideje tehát nem állapítható meg, valószínűleg a 15. század első évtizedeiben történt. Nem zárható ki, hogy valóban Koriatoviccsal jött néhány szerzetes, akik itt telepedtek le. Koriatovics előtt ugyanis Munkács vára és uradalma királyi, majd királynéi birtok volt. Az Anjou Nagy Lajos király (1342-1382) oly ellenségesen viselkedett a nem katolikus keresztényekkel, hogy az ő uralkodásának idején nehezen képzelhető el egy ortodox kolostor alapítása.

A 19. századi romantikus felekezeti, valamint a legújabb ukrán nemzeti történetírás igyekszik minél korábbi időre tenni a kolostor és a püspökség alapítását (lehetőleg I. András idejére, vagy még korábbra), de ezek a feltételezések történetileg nem bizonyíthatóak.

 

b.) A munkácsi kolostor mint ortodox püspöki székhely

 

1458. augusztus 14-én, Mátyás király (1458-1490) a munkácsi Szent Miklós paróchiát és a hozzá tartozó Boboviscse (Bobovyshche, UA) és Lauka (Lavky, UA) falvakat Lukács presbiternek adományozta. Hodinka Antal feltételezése szerint ez a Lukács nem csak pap volt, hanem valószínűleg püspök is, még ha a királyi oklevél nem is nevezte annak. Utódát, Jánost a II. Ulászló király (1490-1516) által 1491-ben kiadott két oklevélben már püspöknek nevezik. Az uralkodó az egyik levelében a rutén papokat, a másikban pedig a földesurakat szólítja föl, hogy a püspöknek régi szokás szerint járó jövedelmeket megadják, joghatóságát elismerjék. A királyi oklevelek alapján nem állapítható meg, hogy mikor telepedett le Munkácson püspök. Feltételezhető, hogy a 15. század második negyedében Lukács nyitja a püspöki joghatósággal is bíró paróchusok sorát. Azt sem lehet tudni, hogy az első püspök egy külföldről érkező ún. vándorpüspök volt-e, vagy inkább a szerzetesek maguk közül választottak valakit, hogy aztán valamelyik szomszédos, lengyel vagy a moldvai területen élő püspökkel szenteltessék föl. 17. századi források alapján feltételezhető, hogy korábban a legközelebbi lengyelországi püspök, a přemysl-i gyakorolt a magyarországi rutének fölött joghatóságot.

A 16. század első felében a kolostor már elpusztult. Rövidesen újjáépült, I. Ferdinánd király (1526-1564) II. Ulászlóhoz hasonlóan, 1551-ben két oklevéllel erősítette meg a püspök jogait. A török hódítás következtében Magyarország három részre szakadt, a munkácsi püspök joghatósága alá tartozó vármegyék egy része a magyar királyok, másik része az erdélyi fejedelmek uralma alá került, a területek határai többször változtak. Az első, a püspöknek szóló szabályszerű kinevezést, amelyben a joghatósága alatt álló vármegyéket is pontosan fölsorolták, 1623-ban Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613-1629) adta ki. A királyi Magyarország vármegyéire pedig a kassai várkapitányok adtak oltalomleveleket a püspököknek (1601-től). 

A munkácsi vár 1573-tól kezdve ismét magánkézbe került. Ennek következtében a kolostorban lakó püspökök helyzete gyakran nehezen alakult. Jogaikat a kegyurak gyakran nem tisztelték, a várkapitányok szerény jövedelmeik beszedését is akadályozták, többször a kolostorból is elűzték őket. A helyzet addig fajult, hogy Taraszovics Bazil püspököt 1640-ben a munkácsi várkapitány börtönbe vetette. A súlyos büntetést a jövedelmek körül kialakult viták mellett az is kiválthatta, hogy a püspök lengyel mintára a római egyházzal való egyesülést fontolgatta, mivel a protestáns urakkal szemben csak az egyházi unió után remélhette a katolikus király pártfogását. Taraszovics szabadulása után Bécsben, 1642-ben le is tette a katolikus hitvallást, de 1648-ban visszatérhetett munkácsi székhelyére, valószínűleg annak árán, hogy visszavonta az uniót.

A 17. században a munkácsi kolostor elég szerény épület lehetett. Első kőépítménye az a kicsiny templom volt, amelyet az egykor a falán olvasható szláv felirat szerint Zejkány püspök idejében, 1661-ben a régi fatemplom helyére Konstantin, havasalföldi vajda (1654-1658) építtetett. Konstantin II. Rákóczi György erdélyi fejedelem (1648-1657) szövetségese volt, 1658-ban a törökök elől Erdélybe menekült. 1661 rövid időre újra fejedelem lett, majd Magyarországon keresztül Lengyelországba menekült. Valószínűleg száműzetésében kerülhetett Munkácsra, ahol hittestvérei számára új templomot építtetett.

 

c.) A kolostor mint görög katolikus püspöki székhely

 

Taraszovics halálos ágyán, 1648-ban Parthén Péter szerzetest jelölte utódának, akit a papság meg is választott, de mivel az uniót elfogadta, a protestáns kegyúr, Lórántffy Zsuzsanna az ortodox Zejkány Jánost nevezte ki helyette. Lórántffy halála után, 1660-ban fordult a kocka, mert menye, Báthory Zsófia újra katolizált, aki később Zejkányt a kolostorból elűzte. 1646-tól kezdve 1652-ig a rutén papság nagy része elfogadta az egyházi uniót, a munkácsi uradalom papjai csak 1664-ben egyesültek, aminek következtében Parthén Péter is elfoglalhatta székhelyét. Valószínűleg ettől az időtől kezdve tekinthetjük a kolostort mai értelembe vett bazilita kolostornak, ugyanis a Bazilita Rendet jezsuita mintára a 17. század elején Galíciában hozták létre a görög katolikusok, ezért az unió előtti munkácsi kolostor tartható bazilita rendháznak.

Parthén halála (1666) után a munkácsi püspök kinevezésének jogát a király mellett Róma, és a munkácsi kegyurak is maguknak kívánták fenntartani. A főképp külföldről hozott püspökök többsége nem sokáig tartózkodott székhelyén. Egyébként a kolostor előljárója/igumenje és a püspök személye nem ugyanaz a személy volt, így a püspök hiánya nem akadályozta a közösség működését.

1689-ben Rómából érkezett új püspök az egyházmegye élére, De Camillis József János görög szerzetes személyében, aki megszilárdította az egyházi uniót, és nagy erővel látott a zavaros viszonyok rendbetételéhez. Királyi adományt nyert a Koriatovics–féle adománylevélre (1693), amely ellen a kolostor igumenje tiltakozott először mondván, hogy ezek a javak kolostort és nem a püspököt illetik. De Camillis a naplója tanúsága szerint 1693-ban kőházakat épített a kolostor területén.

De Camillisnek éppen a Rákóczi szabadságharc idején (1703-1711) bekövetkezett halála (1706) után, II. Rákóczi Ferenc fejedelem (1704-1711), a magyar király, és Róma is nevezett ki püspököt. A szabadságharc befejezése után évekig tartott még a különböző püspökök közül a megfelelő személy kiválasztása. A magyar király jelöltjét, Hodermárszky János Józsefet Róma nem fogadta el, püspöki tisztjéről 1716-ban csak úgy sikerült lemondatni, hogy a munkácsi kolostort apátságnak ismerték el, a jövedelmek pedig ettől kezdve a püspök helyett szinte teljes egészében a kolostort illették.  Hodermárszky sokat építkezett a kolostorban: 1712-ben palánkkal vetette körül, 1716-ban új cellákat, konyhát építtetett fából és kőből, 1724-ban saját költségén felújította a templomot, alatta kriptát is kialakítottak.  Hodermárszky vetélytársa, Bizánczi Gennadius György, akit végülis munkácsi püspöknek ismertek el, Hodermárszky haláláig (1729) nem lakott a kolostorban. Bizánczit 1729-ben a szerzetesek csak akkor ismerték el előjárójuknak, miután a püspöki jövedelmek nagy részéről lemondott a kolostor javára. Bizánczi (meghalt 1733-ban) utódai és szerzetesek közötti viszony megromlott, 1744-ben a szerzetesek pert indítottak a püspök ellen, amelyet meg is nyertek: Olsavszky Mihály Mánuel püspöknek (1743-1767) 1751-ben, Mária Terézia királynő (1740-1780) döntése értelmében ki kellett költöznie a kolostorból Munkács városába, ahol rövidesen új székház építésébe fogott, amelyet soha nem fejeztek be. A püspökök végül 1775-ben Ungvárra (Uzhhorod, UA) költöztek.

 

d.) A kolostor története a püspök kiköltözése után (1751-1946)

 

A 17. századi kolostortemplomnak a leírások, és egy fönnmaradt rajz szerint kör alakú hajója volt, ehhez a nyugati oldalon torony, a keleten kis szentély csatalakozott, amelyeken a hajóhoz hasonlóan, magas barokk sisakok emelkedetek.  Ebben a templomban imádkozott 1770 Pünkösdjén az inkognitóban utazó II. József király (1780-1790) is.

A teljesen új kolostor építése 1766-ban indult meg, a Károlyi grófok görög katolikus jószágkormányzója, Rácz Demeter hathatós anyagi támogatásával. 1775-ig több mint 60.000 forintot költöttek az épületekre, sajnos a fönnmaradt számadásokból az építő-tervező mester neve nem derül ki. Az egyemeletes, U alakú, három traktusos épület középtengelyében óratorony áll. A monostor 1783-as összeírása szerint a rendházban 34 helyiség volt: a fölső szinten, a déli traktus kilenc helyisége közül az utolsóban kapott helyet a könyvtár, míg az északi szárnyban öt, a nyugatiban pedig hat szoba volt. Az alsó szinten a déli szárnyban öt helyiséget, úgymint a raktárt, a konyhát, és a tágas ebédlőt alakították ki, az északi traktusban négy, a nyugatiban pedig további öt helyiség állt még a szerzetesek rendelkezésére. A melléképületek, egyéb tartozékok (kút, pince, borház, csűr), és a kolostor nyugati szárnya előtt található kert körítőfalának építése a következő néhány évre maradt, amelyet a sarkokon még kerek tornyokkal is megerősítettek.

Ráczot a kolostor második alapítójaként tisztelték, egész alakos portréját, amelyen a kolostor alap- és homlokzati rajza is szerepel, Koriatovics Tódor portréjával együtt a kolostor ebédlőjében őrizték. 1782-ben a kolostortemplomba temették, végrendeletében további bőséges adományt hagyott a kolostorra, halála után bútorai és levéltára is ide került.

A II. József-féle kolostorfeloszlatás Munkácsot megkímélte. A 18. és 19. század fordulóján volt a kolostor igumenje Basilovits Joannicius (1783-1821), aki Koriatovics 1360-as alapítólevelének védelmében írt munkájában földolgozta a munkácsi egyházmegye történetét is. Történeti munkái mellett más teológia művei, pl. liturgiamagyarázata is fönnmaradt. Az ő idejében, 1804 és 1809 épült meg a kolostor új, késő barokk stílusú kőtemploma a régi templomtól délre, az új kolostortól keletre. Az egyhajós, íves szentéllyel záródó templomot monumentális nyugati torony uralja, belül a hajót csehsüvegboltozatok fedik.

1826-ban lebontották a 17. századi templomot, ikonosztázionja a Zemplén vármegyei Topolyánba (ma Nagymihály/Michalovce része) került (ma már nem létezik). 1863-ban nagy tűzvész pusztított a kolostorban, de két év múlva újjáépítették. A 20. század elején a templomot is fölújították, új neobarokk ikonosztáz, a hajóban mellékoltárok készültek, a festmények egy része Virágh Gyulától származik. Ebben az időben a kolostor szerzetesei csatlakoztak a 19. századi fegyelmi hanyatlást orvosolni igyekvő, Galíciában beindított, a jezsuiták vezetésével megvalósított rendi reformhoz.

1920-ban a területet Csehszlovákiához csatolták, az új határokat lezárták, ezért a görög katolikus hívek nem tudtak többé a Magyarországon maradt, legnagyobb görög katolikus kegyhelyre, Máriapócsra zarándokolni. XI. Piusz pápa, hogy a hívek Mária-tiszteletét erősítse, 1926-ban egy italo-bizánci stílusú Istenszülő ikont adományozott a kolostornak, amelyet a hagyomány szerint 1453-ban Konstantinápolyból menekítettek. Ettől kezdve a kolostor legnagyobb búcsúünnepét augusztus 15-én, Szűz Mária elhunyta napján tartották. A kolostor 1920 után is a Kárpát-medencei Bazilita Rendtartomány központja maradt, a noviciátus is itt működött.

 

III. Az ortodox női kolostor (1946-tól napjainkig)

1938-ban a terület újra Magyarországhoz került, 1945-ben viszont a Szovjetunió része lett. A görög katolikus egyház elleni támadások részeként a bazilita kolostort elvették, majd átadták az ortodox egyháznak. Rövidesen ortodox női kolostorként nyílt meg újra (egyike volt a  Szovjetunió területén szabadon működő hét kolostornak). A rendház levéltárát, könyvtárát elszállították, előbbit az ungvári egyetem könyvtárában, utóbbit az állami levéltár beregszászi (Beregovo, UA) fióklevéltárában őrzik. A templomban az ikonosztázion és a mellékoltárok képeit részben kicserélték. A Szűz Mária elhunyta ünnepén tartott zarándoklatok a politikai változások után újjáéledtek, noha a pápától kapott ikont a bazilita atyák a II. Világháború folyamán másolattal helyettesítették, az eredetit elrejtették, amely 1999-ben került elő, s ekkor ünnepélyesen az újra megnyitott, kisbereznai (Maly Berezny, UA) bazilita kolostor ikonsztázionjára helyezték, mivel a munkácsi kolostort nem kapták vissza. 2000 után, Munkácson a barokk kolostortemplomtól északra egy nagyszabású, öt hagymakupolás templomot építettek a zarándokok fogadására. A kolostorban őrzik a kijevi Barlangkolostorban nyugvó Magyar Szent Mózes szerzetes karereklyéjét is. Napjainkban az ősi kolostor a Moszkvai Patriarchatus joghatósága alá tartozó, munkácsi ortodox püspökség fontos lelki központjának számít.

 

 

 

Bibliográfia

 

Balajthy, József: A’ Csernek-hegyi Klastrom. In: Felső Magyar-Országi Minerva IV. (1828), 76-92.; Balajthy, József: A’ Munkátsi Klastrom bővebb esmertetésének folytatása. In: Felső Magyar-Országi Minerva V. (1829), 869-903.; Balajthy, József: Munkács azaz Munkács városának és várának topographiai, geographiai, historiai és statistikai leírása, Debreczen 1836.; Baranyi, András/Бараній Андрій : Munkács, Ahogy nagyszüleink látták/ Мукачевo, Oчима наших бабусь і дідусiв, Budapest-Munkács 2006.; Basilovits, Joannicius: Brevis notitia fundationis Theodori Koriathovits I–II, Kassa 1799–1804.; Catalogus Ordinis S. Basilii Magni congregationis Rutheneae SS. Salvatoris anno …, Žovkva 1922-1930.; Catalogus provinciae S. Nicolai Ordinis Basiliani S. Josaphat ineunte anno …, Užhorod 1933-1940.; Catalogus Provinciae Ordinis Basiliani Sti Josapahat in Hungaria ineunte anno …, Ungvár 1941-1944.; Ciubotă, Viorel: Demetriu Raţ, nobil din Vezendiu – un binefăcător al bisericilor şi mănăstirilor din Episcopia Mukacevo. In: Relaţii româno-ucrainene. Istorie şi contemporaneitate. Hg. v. Ciubotă, Viorel et alii , Satu Mare 2007, 145-153.; Deschmann, Alajos: Kárpátalja műemlékei, Budapest 1990.; Dudás Bertalan – Legeza László – Szacsvay Péter: Baziliták, Budapest 1993.; Episcopia greco-catolică de Munkacevo, Documente/Mукачівська греко-католицька епархія, Документи, Hg. v. Ciubotă, Viorel et alii, Satu Mare – Ujgorod 2007.; G., S.: A csernek-hegyi zárda. In: Vasárnapi Újság 41. (1863), 363.; Ghitta, Ovidiu: Naşterea unei biserici. Biserica greco-catolică din Sătmar în primul ei secol de existenţă (1667-1761), Cluj-Napoca 2001.; Hodinka, Antal: A munkácsi görög katholikus püspökség története, Budapest 1909.; Hodinka, Antal: A munkácsi gör. szert. Püspökség okmánytára I. 1458–1715., Ungvár 1911.; Lacko, Michael: Unio Užhorodiensis Ruthenorum Carpaticorum cum Ecclesia Catholica, Roma 1955.; Lehoczky Tivadar: Beregvármegye monográfiája I-III., Ungvár 1881.; Lehoczky, Tivadar: A beregmegyei görögszertartású katholikus lelkészségek története a XIX. század végéig, Munkács 1904.; Lehoczky, Tivadar: Munkács város új monográfiája, Munkács 1907.; Lutskay, Michael: Historia Carpatho-Ruthenorum. Sacra, et Civilis, antiqua et recens usque ad praesens tempus. Ex probatissimis authoribus Diplomatibus Regiis, et Documentis Archivi Episcopalis Dioecesis Munkacsiensis elaborata. In:  Науковий Збірнік Музею української култури в Свиднику 14-18., Prešov 1986-1992.; Monumenta Ucrainae Historica XIII. De processibus canonicis Ecclesiae Catholicae Ucrainorum in Transcarpathia. Hg. v. Baran, Alexander, Roma 1973.; Műemlékek a Kárpátok és a Tisza ölelésében. Történelmileg összetartozó műemlékek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Kárpátalja megyében. Hg. v. Szuhóczky, Gábor, Nyíregyháza 2010.; Nilles, Nikolaus: Symbolae ad illustrandam Historiae Ecclesiae Orientalis in Terris Coronae S. Stephani I-II., Oeniponte 1885.; Пекар, В. А.: Нариси історії церкві Закараття I-II., Pим – Львів 1997.; Petrov, Aleksei: Medieval carpathian Rus’: the oldest Documentation about the Carpatho-Rusyn Church and Eparchy. Hg. v. Magocsi, Robert, New York 1998.; Пoпович, М. М.: Мукачєвский Свято-Николавский православный монастырь, Ужгород 2008.; Пpиймич, Mиxaйлo: Пeрeд лицeм твоїм. Закарпатський Iконостас. Ужгород 2007.; Puskás, Bernadett: A görög katolikus egyház művészete a történelmi Magyarországon. Hagyomány és megújulás, Budapest 2008.; Шематизмъ иноковъ Чина Св. Василия Великого Области, на годъ, Унгваръ 1869.; Сирохман, Михайло/Syrokhman, Mykhailo: Церкви україні Закарпaття/Churches of Ukraine Zakarpathia, Львів /L’viv 2000.; Sztromeczky: A’ Munkátsi Klastrom bővebb esmertetése. In: Felső Magyar-Országi Minerva V. (1829), 76-92.; Tabódy, József: Munkács múltja és jelene Magyarország történetében, Pest 1860; Terdik, Szilveszter: Rácz Demeter, egy XVIII. századi görög katolikus mecénás. In: A Jósa András Múzeum Évkönyve, XLIX. (2007), 333-380.; Udvari, István: Ruszinok a XVIII. században. Történelmi és művelődéstörténeti tanulmányok. Nyíregyháza 1994.2; Volosin, Olekszandr/ Волошин, Олександрь: Régi képeslapok Munkácsról /Мукачево у старовинній лістівці [hely nélkül] 2006.