Markos Olivér

Pirigyi István

 

MARKOS OLIVÉR

 

 

Vele még személyesen is volt alkalmam találkozni. Rendkívül felkészült, műveit, széles látókörű, melegszívű, szeretetreméltó, görögkatolikus egyházunkhoz lelkesedéssel ragaszkodó embert ismertem meg benne.

Budapesten született 1888. március 8-án. Egyetemi tanulmányait a pesti egyetem jogi karán végezte. A jogtudományi doktorátus megszerzése után az ügyvédi és a bírói vizsgát is letette.

1911-ben kezdett dolgozni a kassai törvényszéken. De már két év múlva az igazságügyi minisztériumba került. Ekkor jegyző, 1915-ben fogalmazó, 1918-ban pedig miniszteri titkár lett.

Az első világháborút követő összeomlás után kikerült a minisztériumból. 1920-1929 között ügyvédi gyakorlatot folytatott a fővárosban.

1929-ben újra az állam szolgálatába állt. Ekkor a budapesti királyi ítélőtábla bírájává nevezték ki. Innen került át a vasúthoz. 1934-ben a MÁV igazgatóhelyettes főügyésze, 1941-ben pedig igazgató főügyésze lett. Ennek az a magyarázata, hogy Markos Olivér tudományos munkásságának legfőbb területe a közlekedési jog volt. E tudományágnak volt egyetemi magántanára s nemzetközi viszonylatban is elismert szakértője. így érthető, hogy 1943 koratavaszán a kereskedelem - és közlekedésügyi minisztériumba rendelték be szolgálattételre s itt államtitkári hatáskörrel a közlekedési szakosztályok felügyeletével bízták meg.

Ez idő tájt két másik hitvalló görögkatolikus is igen magas méltóságra emelkedett: Dr. Danilovich Pál rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, Dr. Csopey Dénes pedig koronaügyész-helyettes lett.

A Szent Miklós Agapé Társaság /a fővárosi görögkatolikusok 1922-ben megalakult baráti köre/ a három hittestvérünk tiszteletére 1943. március 11-én a budapesti tiszti kaszinó éttermében baráti összejövetelt rendezett, melyen megjelent a fővárosban élő görögkatolikusok színe-java s meleg szeretettel ünnepelte őket. Az ünnepelteket a budapesti görögkatolikus társadalom nevében Dr. Krajnyák Gábor kanonok parókus köszöntötte. Ők viszont ígéretet tettek arra, hogy mint eddig, ezentúl is küzdeni fognak a magyarság és a görögkatolikusok érdekeiért.

Néhány hónap múlva, 1943 június 30-án Markos Olivért a minisztériumban tényleges államtitkárnak nevezték ki.

1944 nyarán a háborús helyzet miatt az országban már-már válságos helyzet alakult ki. Augusztus 29-én megalakult a Horthy-korszak utolsó kormánya, a Lakatos kormány és ebben Markos Olivér lett a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter. Az idősebbek, akik még emlékeznek rá, hogy a háború idején, de különösen annak vége felé, milyen volt az országban a kereskedelem és a közlekedés helyzete, jól tudják, hogy Markos Olivér szinte emberfeletti feladatra vállalkozott, amikor a miniszteri tárcát elfogadta. Bár az is igaz, hogy az ő szorgalma és munkabírása is emberfeletti volt. Miniszteri tisztségét nem sokáig, csak október 16-ig töltötte be. Ekkor a nyilas hatalomátvétel után a kormánnyal együtt lemondott.

A háború után, 1945-ben Egerbe került, ahol a jogakadémia tanára lett. Itt 1950-ig működött, ekkor a jogi főiskolát a politikai rendszer megszüntette. Trianon előtt tíz, Trianon után négy ilyen felsőfokú jogászképző volt az országban, ám a jogászképzésnek ezt a formáját felszámolták.

Markos Olivér sokirányú elfoglaltsága mellett tevékenyen bekapcsolódott a görögkatolikus magyarság egyházi és társadalmi életébe. Hitvallóhoz méltó módón szolgálta és védte a görögkatolikusok érdekeit. Tagja volt a Budapest-Rózsák terei egyházközségünk képviselőtestületének, 1929. október 27-én a Magyar Görög Katolikusok Országos Szövetségének, a MAGOSZ-nak budapesti közgyűlésén beválasztották a szövetség választmányába.

A későbbiek során is vezető tisztségeket töltött be a szövetségben, végül a MAGOSZ utolsó nagyszabású megmozdulásán, Nyíregyházán, 1944. június 14-én, Pünkösdhétfőn tartott ünnepi nagygyűlésén tiszteletbeli elnökké választották.

Markos Olivér görögkatolikus hitvallását és a szertartásunk iránti elkötelezettségét két, emlékezetes nagyhatású beszédben foglalta össze.

Az egyiket a MAGOSZ említett, 1944. június 14-i ünnepi öszzejövetelén tartotta. Ebben részletesen bemutatta, hogy a magyarság először a kereszténység keleti formájával ismerkedett meg. Adatokkal bizonyította, hogy a görögkatolikusok - nemcsak a magyarok, hanem rutének is - a magyar nemzetnek hűséges fiai voltak. Beszédét azzal fejezte be, hogy „a Magyar Görög Katolikusok Országos Szövetségének legszentebb feladata felvilágosítani az ország közvéleményét, hogy a görögkatolikus magyar egyház múltja és jövője egyet jelent a magyar nemzet múltjával és jövendőjével." /Görögkatolikus Szemle, 1943. június 20./

A másik nagyszabású előadását a budapesti Katolikus Nagygyűlésén, 1943. október 4-én tartotta. Ő tagja volt az Actio Catholica hajdúdorogi egyházmegyei tanácsának is; szavaira a kívülállók is felfigyeltek. Ebben az előadásban is rámutatott arra, hogy a magyar nép megtérítését a görög egyház püspökei, szerzetesei kezdték meg, hogy a görögkatolikusok mindenkor hűséges fiai voltak a magyar hazának, ennek ellenére akadtak nem csak a múltban, hanem még a jelenben is, akik ki akarták őket rekeszteni a nemzet közösségéből: „...rámutathatnék arra -mondta - miként fordult évezredes történelmünk során újra, meg újra - pártoskodó gyűlöletből, felekezeti türelmetlenségből, vagy egyéni érvényesülési vágyból - magyar a magyar ellen." Arra is emlékeztetett, hogy egyes helyeken a vallásból, illetve a szertartásból, nemzetiségi kérdést csináltak: a görögkatolikusokat arra akarták kényszeríteni, hogy válasszanak a görög szertartás, és a magyarság között. Azt bizonygatták, hogy aki görögkatolikus, az nem lehet magyar. Őseinknek sokszor ilyen megalázó, kegyetlen körülmények között kellett megmaradniuk magyaroknak és görögkatolikusoknak. Előadásának befejező mondatai ma is érvényesek:

„ a nemzetek közötti együttműködésben is töretlenül érvényesülő krisztusi felebaráti szeretet nevében békevágyó szívvel, őszintén keressük és kívánjuk a határainkon belül és kívül élő összes nemzeti közösségek jogos igazát. Ámde a történelmi igazságon alapuló ugyanezt a jogot várjuk, kérjük, sőt követeljük mindenkitől, a bárhol élő magyar nemzeti közösségek számára is." / Görögkatolikus Szemle, 1943. október 10./

Markos Olivér utolsó munkahelyén, Egerben fejezte be áldozatos, példamutató életútját. Itt halt meg 1966. január 31-én.

 

 

vissza