Szabó Jenő

Pirigyi István

SZABÓ JENŐ

 

A budapesti görögkatolikus egyházközség 1922. október 29-én tartott közgyűlésén Dr. Répássy Miklós h. államtitkár a többi között a következőket mondta róla:

"Neve a görög katolikus magyarság számára fogalommá lett."

"A görög katolikus magyarság küzdelmeinek vezetését a legválságosabb időben vette kézbe... Hivatottabb ember Szabó Jenőnél nem is állhatott volna a görög katolikus magyarság élére... Neki mindene volt a görögkatolikus magyarság, - a görög katolikus magyarságnak pedig mindene volt Szabó Jenő." /Görögkatholikus Tudósító c. újság 1922. november 19-i száma/. Ki volt hát Szabó Jenő, a görögkatolikus magyarság e lánglelkű vezéregyénisége?

 

 

Élettörténete

 

1843. szeptember 30-án született az Ugocsa megyei Fancsikán, ahol édesapja görög katolikus pap volt. A gimnáziumot Ungvárott, az egyetemet Pesten végezte. Ő is, mint akkoriban h legtöbb görögkatolikus fiatal, a szegénységgel küzdve, nélkülözések között folytatta tanulmányait. Azonban kiemelkedő tehetsége és kitartó szorgalma az egyetem befejezése után szinte azonnal elindította felfelé ívelő pályáján.

1865-ben gyakornok, 1866-ban fogalmazó Ürményi József tiszavölgyi királyi biztos mellett. 1868-ban átlépett a közmunka és közlekedésügyi minisztériumba. Előbb az elnöki osztály titkára lett, majd a vasúti osztályra került át és ott is maradt egészen addig, míg nyugdíjba nem ment. 1874-ben osztálytanácsos, 1887-ben miniszteri tanácsos; a vasúti és a gyári szakosztály főnöke. 1880-1892 között a vasút-államosítási ügyek előadója.

A magyar vasút fejlesztésében igen nagy érdemeket szerzett. Soha nem titkolta, hogy vasúti politikájában meghatározó szempont volt az, hogy a görögkatolikusok által lakott vidékeken létesítsenek vasútvonalakat. Neki köszönhető a Debrecen-Hajdúnánás közti vonal kiépítése, mely Hajdúdorogot bekapcsolta az ország vérkeringésébe, továbbá a Szatmár-Fehérgyarmat vonal is. Az Ő tevékenysége nyomán épültek meg a kárpátaljai keskenyvágányú vasútvonalak, így a többi között a Borzsavölgyi vasút, amely Beregszász-Dolha között húzódott, s amely gazdaságilag megváltoztatta az itt élő, túlnyomó többségében görögkatolikus nép életét, és egyben elérhető közelségbe hozta ezt a különleges szépségű tájat a más vidékeken élő számára is.

1892- ben mint I. Ferenc József király megbízottja, megköti a magyar-román vasúti csatlakozási szerződést. Ez volt az első eset, amikor Magyarország Ausztriától függetlenül kötött vasúti csatlakozási szerződést.

1977-től vasúti szakcikkeket írt a Vasúti és Közlekedési Közlönyben, valamint a Budapesti Szemlében. Más témájú cikkei a Nemzetgazdasági Szemlében jelentek meg.

Önálló művei: A magyar királyi államvasutak jelzési utasításai /Bp.1885/; Baross Gábor rendszere és művei /Bp.1894 Különlenyomat a Budapesti Szemlében megjelent cikksorozatból. Támadja a miniszter vasúti politikáját/; Vasúti politikánk fejlődéséhez /Bp.1895. Különlenyomat a Budapesti Szemlében megjelent tanulmányaiból/.

1893-ban nyugdíjba ment. Ekkor megkapta a Lipót-rend III. osztályú fokozatát, a Vaskoronarend kiskeresztjét, valamint a román koronarend nagy tiszti keresztjét. A minisztériumból a Kereskedelmi Bankba lépett át, s annak igazgatója lett.

1896-ban a király a főrendiház tagjává nevezte ki. Ő volt az első görögkatolikus magyar világi ember, aki a főrendiházba bejutott.

1905-ben Fejérváry Géza miniszterelnök Szabó Jenőnek felkínálta a kereskedelmi, később pedig a pénzügyminiszteri tárcát. Azonban Ő egyiket sem vállalta. Saját bevallása szerint kizárólag a vallás- és közoktatásügyi minisztérium vezetését fogadta volna el, mert ebben a pozícióban tudott volna valamit tenni a görögkatolikus magyarság érdekében.

 

 

A Görög Szertartású Katholikus Magyarok Országos Bizottsága /OB./

 

Mint említettem, a Hajdúdorogi Állandó Végrehajtó Bizottság ismételten feliratot intézett az ország egyházi és világi vezetőihez, kérve a magyar görögkatolikus püspökség felállítását, valamint a magyar liturgikus nyelv szentesítésének kiesz-közlését. A küldöttséget, mely a feliratokat a fővárosba vitte, az illetékesek előzékeny fogadtatásban részesítették, támogatásukról biztosították, ám a kérések megvalósításában előrelépés nem történt. A magyar sajtó is lelkesen támogatta a görög katolikus magyarok ügyét, ez azonban többet ártott, mint használt, mert az egész mozgalomnak politikai színezetet adott.

Ilyen reménytelen helyzetben érkezett el a magyar görögkatolikusok számára 1896, a millennium éve, a honfoglalás 1000. évfordulója. Országszerte fényes ünnepségeket rendeztek, millenniumi emlékműveket állítottak fel. Őseink abban reménykedtek, hogy ez a nevezetes esztendő végre meghozza kéréseik teljesülését. Ezt sürgette országgyűlési felszólalásában a választókerület képviselője, Kovács József is.

A Végrehajtó Bizottság 1896. június 10-én Hajdúdorogon értekezletet tartott. Ezen elhatározták, hogy újabb előterjesztést intéznek az ország vezetőihez. A két korábbi kérés mellé egy harmadik, már évtizedek óta felszínen lévő kívánságot is csatoltak: a naptáregyesítést, vagyis az elavult Julián naptár helyett a Gergely naptár bevezetését. Azt is elhatározták, hogy a kérvényeket ötven tagú küldöttség viszi fel Budapestre, de azok átadása előtt ünnepélyes magyar misét tartanak. Ez utóbbira június 27-én került sor a budapesti egyetemi templomban. Miután az előző napon a fővárosi lapok hírül adták a nevezetes eseményt, a templom megtelt a fővárosban élő görögkatolikusokkal és más érdeklődőkkel. Jelen volt számos római katolikus lelkész is. A misét Újhelyi Andor hajdúdorogi paróchus végezte Fodor István és Ruttkay Pál hajdúdorogi káplánok segédletével.

Az ünnepélyes nagymise lenyűgöző hatást váltott ki a jelenlévőkben. A fővárosi napilapok részletesen beszámoltak róla.

Közvetlenül a szentmise után a küldöttség tagjai átadták a kérvényeket az ország vezetőinek, és annyi biztatást és ígéretet kaptak, hogy biztosak voltak kéréseik gyors teljesülésében.

Az egyetemi templomban tartott magyar mise híre Rómába is eljutott. A Szentszéket a magyar nép ellenségei úgy tájékoztatták, hogy a magyar kormány a magyar nyelvű liturgiával is a nemzetiségeket akarja elmagyarosítani. Pedig magyarul - nem is teljesen - csak a magyar egyházközségekben végezték a szertartásokat, a ruszin, román, szlovák községekben erre még csak kísérletet sem tettek.

A Szentszék a tridenti zsinatnak II545-1563/ a népnyelv liturgikus használatának tilalmát érvényesítve, a magyar liturgiát betiltotta. /1896. szeptember 26./

Viszont Bánffy Dezső miniszterelnök a parlamentben már korábban /szeptember 5-én/ leszögezte: előbb a magyar liturgia kérdését kell dűlőre vinni, annak engedélyezését kell kieszközölni, a kormány csak azután foglalkozhat a magyar görög katolikus püspökség felállításával.

A magyar liturgia betiltása után a korbeli pesti újságok kíméletlenül támadták a Szentszéket; a legsúlyosabb vádakkal illették a magyar katolikus püspöki kar egyes tagjait is.

A Szentszék és a kormány álláspontja azonban felrázta a fővárosban élő magyar görög katolikus értelmiségieket. Felismerték, hogy végveszélybe került a görög katolikus magyarság és összefogtak annak megmentésére.

Szabó Jenő kezdeményezésére 1898. június 20-án Budapesten megalakult a Görög Szertartású Katolikus Magyarok Országos Bizottsága /OB./, melynek Ő lett az elnöke. Társelnökök: Farkas Pál hajdúdorogi földbirtokos, Pászthélyi János és Illés Jenő kúriai bírók, Leővey Sándor miniszteri tanácsos, Medvigy Mihály királyi táblai tanácselnök. Alelnökök: Andor Gyula képviselőházi elnöki tanácsos, Pászthélyi Jenő ügyvéd és Roskovics Ignác festőművész.

Az Országos Bizottság célkitűzése:

1./ A jelenlegi egyházmegyei keretek fenntartása mellett kieszközölni a magyar szertartási nyelv törvényes elismerését. Külön magyar egyházmegye felállítását nem kívánta, mert véleménye szerint a görög katolikus híveknek nemzetiségi alapon való elkülönítése egyházi és nemzeti szempontból egyaránt hátrányos következményekkel járna. - A magyar püspökség felállítása érdekében a Hajdúdorogi Állandó Végrehajtó Bizottság folytatta a küzdelmet. - Az OB. és a VB. ebben meg is állapodott.

2. / A naptáregyesítés.

3. / A liturgikus mozgalomnak a nacionalista elemektől való megtisztítása, s annak tisztán vallási alapokra való visszavezetése.

4. / Zarándoklat szervezése Rómába, s ennek során a pápától emlékiratban kérelmezi a magyar liturgia szentesítését.

E programhoz az OB. egyetlen felhívására 1898. szeptember 15-ig 113 egyházközség, 568 filia, 134 527 hívő és számos pap csatlakozott. Ez az eredmény felülmúlta a várakozást.

 

A római zarándoklat

 

Az Országos Bizottság 1898. november elején kibocsátotta a római zarándoklatra vonatkozó első felhívását. Ennek célját a következőkben határozta meg:

1./ Annak bizonyítása, hogy a görög katolikus magyarok hűségesen ragaszkodnak az egyház egységének központjához, Rómához, s ez a ragaszkodás élő hiten, tiszta meggyőződésen és odaadó szereteten alapul.

2.1 Azokkal szemben, akik úgy informálták a Szentszéket, hogy nincs is görög katolikus magyarság, e zarándoklattal bizonyítjuk létünket és azt is, hogy elég nagy számban vagyunk ahhoz, hogy figyelembe vegyenek bennünket.

3./ "Végül ki kell mutatnunk Őszentsége előtt, hogy amikor más ajkú hittestvéreinkhez hasonlóan, nyelvünket istentiszteleti nyelvvé emeltetni kérelmezzük, csak a köztünk lábra kapott hitközöny, vallásmegvetés és valláselhagyás ellen küzdünk, mozgalmunk minden ízében tiszta, őszinte és katolikus."

A római zarándoklat céljainak e megfogalmazása a korabeli görög katolikus magyarság legsúlyosabb problémáira mutat rá.

Már említettem, sokan azt állították, hogy görögkatolikus magyarok nincsenek, a magyar liturgiát magyarosításra akarják felhasználni. És ezt nemcsak népünk ellenségei híresztelték - főleg külföldön -, hanem itthon, a magyar köztudatban szinte az volt, hogy a görögkatolikus lehet muszka, vagy oláh, csak magyar nem. A nemzetiségi megbélyegzés számtalan hátrányos következménnyel járt. Emiatt nagyon sokan hagyták el a görög katolikus egyházat.

Azt is említettem, hogy a magyar szertartási nyelvet kizárólag magyar egyházközségekben vezették be, de ott sem mindenütt. Szinte teljesen a helyi pap hozzáállásán fordult meg, hogy a szertartásokat milyen nyelven végzi, és hogy azokból mennyit végez magyarul. Jellemző, hogy néhány kárpátaljai községben a 30-as években, tehát a csehszlovák uralom idején kezdték magyarul végezni a szertartásokat. Azokban a magyar községekben, ahol a szertartásokat nem magyarul végezték, a híveket - akik az idegen nyelvet egyáltalán nem értették - teljesen kikapcsolták a szertartásokból. Nem tudtak bekapcsolódni a liturgiába, melyet csak a pap és a kántor végzett, nagyon sokan el is maradtak a templomtól. így terjedt el még falvakban is a közönyösség, amire a felhívás utal.

A zarándoklatra a jubileumi Szentévben, 1900-ban került sor március 06-09. között. Ezen 461 zarándok - köztük 67 lelkész - vett részt. Vezetőjük Vályi János eperjesi püspök volt. Rómában csatlakozott hozzájuk Firczák Gyula munkácsi püspök. Az ő egyházmegyéjében élt a legtöbb magyar görög katolikus. Útjuk a tengeren viszontagságos volt. Rómában pedig szokatlanul zord időjárás és az a rémhír fogadta őket, hogy az agg pápa aligha tudja őket fogadni azalatt a rövid idő alatt, amíg az Örök városban tartózkodnak. Szabó Jenő ekkor elhatározta, hogy akár az egész családi vagyonának feláldozása árán is addig itt tartja a zarándokokat, amíg a pápa elé nem járulhatnak. Szerencsére erre nem volt szükség.

A római újságok naponta számoltak be a szentévi zarándoklat eseményeiről. Az akkora társadalmi felfogás és szemlélet ismeretében érhető, hogy az újságírókban szinte szenzációszámba menő meglepetést keltett a Rómába zarándokolt magyar görögkatolikus püspökök, értelmiségi vezetők, előkelőségek és az egyszerű hívek összetartása. Valóban, a Szent Márta Szeretetház ebédlőjében együtt érkeztek, magyar énekeket énekelve együtt vonultak be a Szent Péter templomba, együtt végezték az imákat és az ájtatosságokat. Az egész világ előtt bebizonyították a görögkatolikus magyarok létét, és tanúságot tettek egységükről is.

A pápa a római tartózkodás utolsó napján fogadta őket. Vályi János püspök rövid köszöntő beszédében a magyar liturgia szentesítését kérte a pápától. Egyben átadta e kérdésről készült Emlékiratot.

XIII. Leó pápa Szabó Jenőt külön is megáldotta, és örömét fejezte ki, hogy ilyen szép zarándoklatot szervezett.

A zarándoklat záróünnepségét 1900. december 04-én tartották Hajdúdorogon, a Julián naptár szerinti templombúcsú alkalmával. Ezen a napon ünnepelték Szűz Máriának a templomba való bevezetését. Jelenleg a Gergely naptár szerint november 21-én tartjuk.

A rendezvényen megjelent az Országos Bizottság csaknem minden tagja. Az ünnepi beszédet a városházán Szabó Jenő tartotta, akit a résztvevők páratlanul lelkes ünneplésben részesítettek. Melles Emil, a szatmári főesperes - később az első budapesti görög katolikus paróchus - a magyar görög katolikus hívek megbízásából egy díszes albumot nyújtott át neki, melyben 90 egyházközség fejezi ki bizalmát iránta és munkatársai iránt.

Vályi János táviratot intézett az értekezlethez, melyben ezeket írja: "Az Országos Bizottság fáradhatatlan, lángbuzgalmú elnökének és az egybegyűlt lelkes hívő közönségnek legmelegebb üdvözletét küldi, nemes törekvésükhöz Istentől áldást és óhajtott sikert szívből kíván János püspök."

Az OB. a római zarándoklatról 206 oldalas, díszes kiállítású Emlékkönyvet adott ki két térképpel, számos fényképpel, a zarándoklat előzményinek, lefolyásának történetével, a pápának átnyújtott emlékirat szövegével, a résztvevők névsorával.

 

 

Felszólalás a Főrendiházban

 

A Rómában átadott Emlékiratra - melyet a legkiválóbb görög katolikus tudósok készítettek, - Rómából semmiféle válasz nem érkezett. Pedig az évek múlásával a görögkatolikus magyarok helyzetének megoldása egyre bonyolultabbá vált.

Kárpátalján nagyon sokan azért nem tudtak megbarátkozni a külön magyar püspökség gondolatával, mert attól tartottak, hogy ez szakadást idézne elő a magyar és a szláv ajkú görögkatolikusok között. E félelem eloszlatásának egyik eszköze lett volna a "Magyar Görögkatolikusok Egyesülete", mely 1902-ben alakult meg Budapesten. Célja: görögkatolikus ruszin értelmiség nevelése. Ilyen társadalmi réteg korábban szinte egyáltalán nem is létezett, mert az egyetemet, vagy főiskolát végzett ruszinok úgyszólván kivétel nélkül elmagyarosodtak.

Az egyesület néhány évig működött. Elnöke Szabó Jenő volt, aki e tisztség elvállalásával is kifejezésre akarta juttatni, hogy nem kívánja a magyar és a ruszin görög katolikusok elkülönülését. "Álláspontom - írja - ez: Magyar liturgia és görög katolikus egység, vagyis magyar liturgia, görög katolikus egységgel."

Az országban fokozódtak a nemzetiségi ellentétek. Felerősödtek azok a hangok, melyek a magyar püspökség megalapítását ellenezték. Újra és újra felröppent az a vád, hogy a magyar állam a magyar liturgiát és püspökséget magyarosítás céljára akarja használni. Velük szemben Vályi János eperjesi püspök a magyar kormány számára készített emlékiratában azt állítja, hogy ha nem oldják meg a magyar liturgia és püspökség kérdését, a nemzetiségi egyházmegyékben élő magyarok elmagyartalanodási folyamata nem állítható meg /1903/. A magyar miniszterelnökség a király számára készített emlékiratot a magyar görög katolikusok egyházi helyzetéről. A miniszterelnöki előterjesztés statisztikai adatokkal igazolja, hogy a magyar görög katolikusok a jelenlegi egyházmegyei keretek között hátrányos helyzetben vannak, problémáikat meg kell oldani /1905./ Ám az illetékesek a nehéz politikai helyzetre hivatkozva, nem voltak hajlandók a kérdéssel foglalkozni. Mindemellett Tisza István miniszterelnök úgy vélte, hogy Róma magyarellenes politikát folytat, és ezért nem foglalkozik a magyar görög katolikusok ügyével.

Szabó Jenő - aki egyébként éveken át nem hívta össze az OB. nagygyűlését, mert Róma döntésére várt - szintén arra a meggyőződésre jutott, hogy a magyar liturgia csak magyar egyházmegyében valósulhat meg. Ezért eredeti álláspontját megváltoztatva, a hajdúdorogiakkal együtt kérte a magyar görög katolikus egyházmegye megalapítását. /1910/ Azonban az előterjesztésnek most sem lett eredménye, mert a kormány továbbra is fenntartotta az 1896-os álláspontját: az új egyházmegye felállításának előfeltétele a magyar liturgikus nyelv engedélyezése.

Sőt, gróf Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter, a parlamentben 1911. június 16-án beszédet mondott, melyben azt állította, hogy "a görög katolikusok egyházi élete szabályos mederben folyik, és sehol sem látni jeleket arra nézve, mintha a rutén elem ó-szláv liturgikus nyelve hátrányosan befolyásolná a magyarságot".

Szabó Jenő a főrendiházban 1911. június 30-án tartott nagyszabású beszédében válaszolt a miniszternek, egyben újra kérte a magyar görög katolikusok problémáinak megoldását.

Emlékeztette a minisztert, nem lehet arról beszélni, hogy a görög katolikus magyarok élete nálunk szabályos mederben folyik. Hiszen az országban 50-70 körül van azoknak a tiszta magyar egyházközségeknek a száma, melyeknek templomaiban a magyar nyelv a legkisebb mértékben sem érvényesül. 80-100 között van azoknak a tiszta magyar egyházközségeknek a száma, melyekben a szertartásokat ha nem is teljesen, de zömében magyarul végzik ugyan, de minden felsőbb egyházi engedély és szabályozás nélkül.

Kéri, hogy a kormány változtassa meg az 1896-ban kialakított álláspontját. Ne várjon arra, hogy a Szentszék engedélyezze a magyar liturgiát, és ne tegye ettől függővé a magyar püspökség felállítását. Ha ugyanis megalapítják a magyar görög katolikus egyházmegyét, annak főpásztora ki tudná harcolni "ha nem is a teljes magyar liturgiát, de legalább is körülbelül a mai magyar nyelvű istentiszteleti gyakorlatnak olyan törvényes szabályozását, amely híveinek úgy hitéletét, mint nemzeti életét teljes mértékben alkalmas volna biztosítani." /Itt kell megjegyeznünk, hogy a magyar egyházközösségekben a szertartásokat teljesen magyarul végezték, csak a szentmise legfőbb részében, az úgynevezett kánoni részben, főleg az átlényegülés szavaiban, valamint esetleg a miséző pap csendes imáiban érvényesült az ószláv, vagy a román liturgikus nyelv./

Szabó Jenő beszédében azt is kiemelte, hogy a magyar egyházmegye felállítása "megszünteti azt a régi előítéletet, hogy Magyarországon mindenki lehet magyar, de aki görög katholikus, az csak román, vagy ruthén lehet, magyar azonban nem".

Zichy János miniszter válaszában a kormány álláspontját képviselve kijelentette: "...a logikai rend szerint is elsősorban a liturgikus nyelv rendezése kell, hogy bekövetkezzék, és csak azután dönthető el a magyar püspökség kérdése, mert tulajdonképpen, míg a magyar liturgikus nyelv tételesen elismerve és szentesítve nincs, nincs meg a magyar püspökség lét- és jogalapja." Emlékeztette Szabó Jenőt, az Országos Bizottság megalakulásakor kimondta, hogy a "magyar püspökség felállítását nem tekinti feladatául... továbbá, hogy a liturgikus gyakorlatok végleges szabályozása érdekében az egyházmegyék keretei megbolygatni nem okvetlenül szükséges, de nem is tanácsos..." Ugyanakkor megígérte, hogy Szabó Jenő felszólalásának szellemében "a legnagyobb előszeretettel és kötelességszerűen" foglalkozik majd ezzel a kérdéssel. Végül háláját fejezte ki Szabó Jenőnek, "hogy a görög katolikus magyarság ügyét ilyen szimpatikus hangon a méltóságos főrendiházban szóvá tette."

Zichy az ígéretét beváltotta. Szabó Jenő felszólalását követően a kormány az Országos Bizottság álláspontját magáévá tette. Nem ragaszkodott a magyar liturgikus nyelv előzetes engedélyezéséhez, s a királytól a magyar püspökség felállítását kérte. Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök és Zichy János miniszter közbenjárására Ferenc József hozzájárult az egyházmegye felállításához. Az előkészítő tárgyalások megindultak, s ezek eredményeképpen Szent X. Pius pápa 1912. június 08-án megalapította a Hajdúdorogi Egyházmegyét.

 

A görögkatolikus magyarság utolsó Kálvária-útja

 

Szabó Jenő közéleti tevékenysége mellett számos tanulmányban foglalkozott a görög katolikus magyarok problémáival. Ezek általában a fővárosi lapokban jelentek meg. Velük fel akarta hívni az ország közvéleményének, a kívülállóknak a figyelmét arra, hogy 250 ezer magyar görögkatolikus hívőnek milyen emberfeletti küzdelmet kell folytatnia azért, hogy vallásuk miatt ne rekesszék ki őket a magyarság közösségéből, s templomaikban saját anyanyelvükön imádkozhassanak és énekelhessenek. E tanulmányok közül legjelentősebbek:

Küzdelem a magyar liturgiáért /Budapesti Szemle, 1901/298.sz./, Hajdúdorog két zászlaja /Magyar Világ 1906/16.sz. Az egyik zászló felirata: Magyar Liturgia, a másiké: Magyar Püspökség/, Egyházi könyveink /Magyar Világ, 1906/19.sz./, A nemzetiségi kérdés /Magyar Világ 1906/14.sz./, A magyar nyelv a hadseregben és a görög katolikus egyházban /Magyar Világ 1906/37.sz. Ekkortájt folyt éles vita a magyar hadseregben használt nyelv kérdésében./, A hajdúdorogi püspökség /Magyar Világ 1907/4.sz./, A latin szertartású főpapság és a magyar liturgia /Magyar Világ 1907/7-8.sz./, Magyar és osztrák uniópolitika /Magyar Világ 1907/9.sz./. Rámutat arra, hogy az egyházi unió kérdésében az osztrákoknak egészen más a felfogásuk, mint a magyaroknak /A görög katolikus magyarság és a nemzetiségi kérdés (Budapesti Szemle, 1909/39l.sz.)/, a Naptáregyesítés /Pesti Hírlap, 1911. június 17./, Az új görög katolikus püspökségről /Religio, 1911. december 24./ Felekezeti egyetemek és a görög katolikus magyarság /Az Újság, 1912.

április 28. Felveti annak lehetőségét, hogy az éppen akkor megalapított debreceni állami egyetemen görög katolikus hittudományi fakultást kellene szervezni. Itt tanulnának a görög katolikus magyar papnövendékek./, Görög katolikus magyar püspökség /Magyar Figyelő 1912/9.sz./. Az új görög katolikus egyházmegye székhelykérdése /Alkotmány 1912. október 01./.

Mindezek és a többi tanulmányok és cikkek, valamint Szabó Jenő beszédei - így a főrendiházban tartott emlékezetes felszólalás is - megjelentek "A görög katolikus magyarság utolsó Kálvária-útja" című kiadványban. /Budapest, 19137.

A kötetet összeállította, bevezetővel és magyarázatokkal ellátta Dr. Sztripszky Hiador görög katolikus tudós bibliográfus és etnográfus. Azonban a könyv nemcsak Szabó Jenő legfontosabb tanulmányait, és beszédeit tartalmazza, hanem ízelítőt ad "az ó-hitű magyarság irodalmából is". Végül megtalálható benne Aranyszájú Szent János liturgiájának szövege Kritsfalusi György ungvári tanár 1795-ben készült fordításában.

 

 

Emlékirat a nemzetiségi egyházmegyékben maradt magyarok sorsáról

 

A Hajdúdorogi Egyházmegye nemcsak örömöt és megnyugvást keltett a görög katolikus magyarság körében, hanem számos igen súlyos problémát is felvetett.

A Szentszék az új egyházmegyéhez csatolt 83 olyan egyházközséget, mely eddig román püspökök joghatósága alatt álltak. Ez a románokat mélységesen felháborította; Pop Cs. István román nemzetiségi párti képviselő a magyar parlamentben azt állította, hogy az átcsatolt egyházközségek közül 19 tiszta román.

Nicolae Jorga, román történetíró, a bukaresti egyetem hírneves tanára az egész Nyugat-Európában elterjesztett 27 oldalas Memoriale-jában azt írja: a hajdúdorogi püspökség felállítása által olyan rettenetes sérelem érte a magyarországi románságot, hogy az nem maradhat megtorlás nélkül. /Ez a debreceni bombamerénylet során be is következett. / Román részről számos ilyen és ehhez hasonló nyilatkozat hangzott el a sajtóban és különböző összejöveteleken.

Szabó Jenő igyekezett ezekre a megnyilvánulásokra azonnal válaszolni.

Pop Csicsó István képviselő parlamenti felszólalását a Budapest Hírlap és az Alkotmány című lapok 1912. december 21-i számában cáfolja meg; Jorgának pedig "Egy bukaresti tanár a hajdúdorogi egyházmegyéről" című dolgozatában válaszol. A dolgozat a Magyar Figyelő című lap 1913. október 01-i számában jelent meg, és különlenyomat is készült belőle.

A másik kényes probléma a székhely kérdése volt. A hajdúdorogiak természetesnek tartották, hogy a magyar egyházmegye székhelye csakis az ő városukban lehet. Csakhogy ebben az ügyben a görög katolikus magyarság véleménye igen erősen megoszlott. Sokan azt kívánták, hogy a püspök főleg a szervezés idején, központi fekvésű városban telepedjen le, melyet az egyházmegye minden pontjáról, így az idecsatolt 35 székelyföldi paróchiáról is könnyebben meg lehet közelíteni. Szabó Jenő több tanulmányban is foglalkozott ezzel a problémával. így: Civitas Hajdúdorog /Budapesti Hírlap, 1912. június 09./; Az új görög katholikus egyházmegye székhelykérdése /Alkotmány, 1912. október 01./. Ő is azt kívánta, hogy a püspök székhelye Debrecen, illetve Nyíregyháza legyen.

A harmadik probléma az egyházmegye határain kívül maradt magyar hívek helyzete volt.

Az alapító bulla intézkedése szerint a Hajdúdorogi Egyházmegyéhez 215 498 hívő került. Ezek közül azonban csak 183 757 volt magyar, a többi román, szlovák és ruszin volt.

Az 1910. évi népszámlálás szerint az akkori Magyarországon 304 322 magyar görög katolikus élt. Ezeknek mindössze 60 %-a került a magyar egyházmegyéhez; 40 %-a más egyházmegyék joghatósága alatt maradt. Közülük 80 747 szláv, 40 000 pedig román főpásztorok fennhatósága alatt élt.

A munkácsi és az eperjesi egyházmegyében magyar hívek továbbra is zavartalanul használhatták nyelvüket a szertartásokban és teljesen kielégítő lelkipásztori ellátásban részesültek. Viszont a román érseki tartományban élő magyar hívek kilátástalannak ítélték helyzetüket. Sokan elhagyták a görög szertartást; egyes helyeken viszont, így Aradon, Kolozsvárott, Brassóban, Tordán, külön magyar egyházközséget akartak szervezni, és a hajdúdorogi egyházmegyéhez akartak csatlakozni. Ez a kezdeményezés azonban megtört a román főpásztorok ellenállásán.

Az Országos Bizottság - mely a Hajdúdorogi Egyházmegye felállítása után is folytatta működését - ismételten sürgette a kérdés megoldását. Végül 1917. június 08-án az OB. elnöki tanácsi értekezletet tartott, s innen feliratot intézett a kormányhoz és Csernoch János hercegprímáshoz melynek címe: "A Görög Katolikus Magyarok Országos Bizottságának Emlékirata a Hajdúdorogi Egyházmegyén kívül maradt görög katholikus magyarok egyházi beosztása tárgyában".

Az OB. ebben az emlékiratban annak kimondását kívánja, hogy "A Hajdúdorogi Egyházmegyén kívül maradt magyar görög katholikus hívek, mint más szertartásúak, nincsenek alávetve a lakóhelyükön létező görög katholikus templom ruthén, vagy román plébánosa lelki joghatóságának... eme hívek tartoznak a szentségeket a latin szertartás szerint a latinok templomaiban elfogadni és a latin plébánia hitoktatását elfogadni."

Az OB. e különösnek tűnő javaslatot azzal indokolja, hogy Budapesten 1905-ben a fővárosban élő valamennyi görög katolikus számára paróchiát létesítettek; a románok azonban tiltakoztak a ruténnek minősített, de valójában magyar jellegű egyházközségbe történő beosztás ellen. A prímás Rómához fordult döntésért. A Hitterjesztés Kongregációja 1907. október 07-én hozott határozata értelmében a budapesti paróchia ruténnek tekintendő, ezért a románok, mint más szertartásúak nem rutén parókus, hanem a lakóhelyük szerinti illetékes római katolikus plébános joghatósága alá tartoznak.

Az OB. úgy vélte, hogy a magyar római katolikus püspök magyar görög katolikus híveiket szertartásukban és nyelvükben egyaránt megtartják, majd és papjaikkal is megtartatják és megőriztetik.

1918. január 23-án Miklósy István hajdúdorogi, Nóvák István eperjesi és Papp Antal munkácsi püspök értekezletet tartottak Nyíregyházán. A három főpásztor az OB. javaslatát a leghatározottabban elutasította.

Arra hivatkoztak, hogy ennek megvalósulása megbontaná a magyarországi görög katolikusok egységét, veszélyeztetné a latin és a görög szertartásúak között a békét.

Ugyanakkor elhatározták: a magyar kormány közvetítésével kérni fogják az Apostoli Szentszéket, hogy a magyarországi görög szertartásúak megnevezésénél ne alkalmazzon nemzetiségi - rutén, román - jelzőt, mert ez idézi elő köztük a megoszlást.

 

Utolsó évei

 

Szabó Jenő megérte az elvesztett háború végét. A nemzeti Újság című pesti lap 1920. január 07-i számában cikket írt "A görög-katholikus magyarok tragédiája" címmel. Ebben a többi között azt írja, hogy "A világháború alaposan feldúlta egyebek közt a magyar egyházi életet is, és a létalapjukban megtámadott egyházi szervek közt egy sincs, amelynek olyan tragikus volna a sorsa, mint a görög katholikus magyarságé."

Szabó Jenő ekkor még nem tudta, hogy Trianon után az egyházmegye paróchiáinak csaknem a fele idegen uralom alá kerül. Azzal azonban tisztában volt, hogy az egyházmegyét igen nagy veszteségek érik, elvesznek a székelyföldi paróchiák.

"A görög katholikus magyarok országos bizottsága - írja - mintha előre megérezte volna a veszedelmet, már 1917. évi június hó 08-án kelt, a kormányhoz és a hercegprímáshoz benyújtott Emlékiratában megtette az erre vonatkozó javaslatát../1 Azt remélte, hogy a békekötés után "sokoldalú tárgyalások fognak megindulni a római Szentszékkel, és bízunk benne, hogy ott a görög katholikus magyarság ügye is megnyugtató rendezést fog nyerni."

Szinte utolsó leheletéig tevékeny szerepet játszott az Országos Bizottságban és a budapesti egyházközségünk életében. "Egyházközségünk céljaira tett nagyszerű alapítványai ma is egyedül állóak". /Répássy M./

Hosszú szenvedés után 1921. augusztus 24-én elhunyt. Egyik legkiválóbb munkatársa és barátja, Melles Emil budapesti apát-paróchus temette el augusztus 26-án.

 

 

 

Krajnyák Gábor által írt nekrológ a Máriapócsi MAGOSZ Naptárban (1922)

 

vissza