Vasvári Pál

Pirigyi István

 

VASVÁRI PÁL

 

Ősi görögkatolikus papcsaládból származott. Édesapját Fejér Pált, Bradács János munkácsi segédpüspök szentelte fel 1813-ban. Előbb Gelsére, majd a Zemplén megyei Dámócra került, Ez utóbbi helyen csaknem hét évig működött. Innen Büd községbe költözött 1821. május 4.-én. Ám paróchusi kinevezéséhez a község földesura - aki egyben az egyházközség kegyura is volt - nem járult hozzá, mert közte és az egyházközség között már 1799 óta folyt a vita.

A "kegyúri", vagyis a patrónusi intézmény ma már ismeretlen az egyházban. Kialakulása már a középkorban megkezdődött. Az intézmény lényege az volt, hogy a kegyúr - aki lehetett egy földbirtokos, vagy intézet, vagy szervezet, vagy minisztérium, stb. - pontosan meghatározott mértékben hozzájárult az egyházközség fenntartásához, viszont döntő beleszólása volt a pap kinevezésében. A püspök csak az általa előterjesztett személyt nevezhette ki az egyházközség lelkészévé. /A Hajdúdorogi Egyházmegyében a két világháború között 15 kegyúr volt. Ezek 27 egyházközség felett gyakoroltak patrónusi jogot. /

Büd községben született Vasvári Pál 1826. július 14-én. Különös véletlen: a szabadságharcos forradalmár születésnapja egybeesik a nagy francia forradalom kitörésének napjával. Keresztapja Lupess István tímári esperes volt. Történelmünkben az ő neve sem ismeretlen. Az ő másolatában maradt fenn Aranyszájú Szent János liturgiájának első, jelenleg ismert magyar fordítása.

A szent liturgiát Krucsay Mihály, gálszécsi parókus, aki később munkácsi székesegyházi kanonok lett, 1793-ban fordította le nyelvünkre. Ezt másolta le Vasvári Pál keresztapja 1814-ben. Az eredeti szöveg azonban elkallódott, s a nevezetes fordítást csak e másolatból ismerjük.

Mivel Vasvári Pál édesapja számára nyilvánvalóvá vált, hogy a kegyúr semmiféleképp sem hajlandó hozzájárulni paróchusi kinevezéséhez, hat év múlva Hajdúböszörménybe pályázott, és ebben az egyházközségben működött 1827-1836 között. Az itteni hívek mind magyarok voltak. A böszörményi paróchus látta el a debreceni görögkatolikus híveket is, a város Böszörmény filiája volt egészen 1899-ig.

Vasvári Pál - akkor még Fejér Pál - 1832-ben kezdett iskolába járni. Tanítója, Csobai Antal a magyar nyelven kívül a latin, az egyházi szláv és a román nyelvet is ismerte. Az iskolában a tanítás nyelve a magyar volt, de mivel ekkor a szertartások zömét még egyházi szláv nyelven végezték, a gyerekeket az orosznak, vagy ruténnek nevezett egyházi szláv /ószláv/ nyelvre is oktatták, hogy a szertartásaikba imáikkal és énekeikkel is bele tudjanak kapcsolódni. A növendékek az imákat és az énekeket nemcsak magyarul, hanem ószlávul is megtanulták. Ez akkoriban így volt minden alföldi görögkatolikus iskolában. Igaz, hogy éppen ezekben az időkben, főleg a Hajdúkerületben, olyan követelés is felmerült, hogy az orosznak tartott ószláv nyelv oktatását szüntessék meg. Erre a felvetésre Kerekes Demeter, hajdúdorogi esperes, mint a Hajdúkerület görögkatolikus iskoláinak tanfelügyelője - a magyar liturgikus nyelv bevezetésének egyik úttörője - azt felelte, hogy: "az orosz nyelvnek oskoláinkból és szentegyházunkból való végképpeni kiirtása nekem hatalmam kívül fekszik, mert oskoláink felsőbb felügyelet alatt állnak, a külső isteni tiszteletnek elintézése pedig, melyhez tartozik az éneklés, egyenesen a püspöki hatalomtól függ". /Kerekes Demeter a levelet a hajdúdorogi városi elöljárósághoz intézte 1834. január 8-án. Az egyházmegyei levéltárban található./

Az ószláv nyelv iskolai tanításának ügye tehát szorosan összefügg őseink liturgikusmozgalmával, melynek célja a magyar liturgikus nyelv szentesítése volt. A Hajdúkerület éppen ennek érdekében kérte az 1843. évi országgyűléstől a szertartási könyveinknek az ország költségén való lefordítását.

Biztosra vehetjük, hogy a gyermek Vasvári Hajdúböszörményben, a Hajdúkerület központjában, ebben a színmagyar városban oly benyomásokat szerzett, melyek igen nagy mértékben meghatározták eszmei fejlődését. Itt indulhatott meg lelkében az a folyamat, amely őt a magyar haza, a nemzet és a szabadságharc elkötelezett, áldozatos hívőjévé tette.

Édesapja 1836-ban Nyírvasvári község lelkésze lett. Itt halt meg 1851-ben. Vasvári, bár nem túl sok időt tölthetett el ebben a faluban, nagyon megszerethette azt, hiszen erről a faluról vette fel a Vasvári nevet /1847A

Vasvári a "nemzeti", vagyis az elemi iskola befejezése után a nagykárolyi piarista gimnáziumba került, ahol a legkiválóbb növendékek közé tartozott.

Miután a középiskolát elvégezte, jogi pályára került. Az akkori előírások szerint előbb két év filozófiát kellett tanulnia, és utána kezdhette el a jogi tanulmányokat, melyek három évig tartottak. Vasvári 1843-ban iratkozott be a pesti egyetem bölcsész karára. Két év múlva a jogot is elkezdte, de itt csak az első két évet végezte el, talán még azt sem teljesen, mert a történelem és a történetírás iránti érdeklődése teljesen lekötötte figyelmét.

Mint egyetemista tevékenyen részt vett az egyetemi önképzőkörök /Egyetemi Magyar Társulat, Irodalmi Kör/ munkájában, közben sorra jelentek meg történelmi tanulmányai, történelmi "beszélyei", vagyis életrajzai, valamint versei.

Egyetemi évei során kialakult sajátos történelemszemlélete. Eszerint: A múlt ismerete nélkül gyökértelen a jelen. Nagy Frigyes porosz királlyal vallja: "A hontörténetek tudása nélkül nincs honszeretet". Magyarország romlását történelme során mindig az idegen uralkodók és az őket kiszolgáló magyar bérencei, a nemzet árulói idézték elő.

A történelmi életrajzok megírásával az ifjúságnak eszményt kell adni, a múlt felidézésével segíteni kell a fiatalokat abban, hogy önmagukat és az életben való helyüket megtalálják.

A fennálló önkényuralom idején a cenzúra nem teszi lehetővé a kor valóságos problémáinak elemzését, ezért a történelemírónak a régmúlt felidézésén keresztül a saját korához kell szólnia. Az író a témát a múltból meríti ugyan, de a korához és a saját koráról beszél.

Ezek a gondolatok tükröződnek tanulmányaiban, történelmi életrajzaiban, melyek 1846-48 között jelentek meg a Honderű, a Honleányok, az Életképek és a Pesti Divatlap című újságokban.

1846-ban végleg abbahagyta az egyetemi tanulmányait. Tanítani kezd Teleki Blanka A805-1862/ leánynevelő intézetében. Munkájáért évi ezer forintot kap, ami elég jelentős összeg volt abban az időben.

írásainak témáját a múltból - a világtörténelemből és a magyar történelemből - meríti ugyan, de azokkal a jelenre akar hatni.

Ókori történetet dolgoz fel "A barátság gyönyörű példája", továbbá az "Önmegtagadás", valamint a "Filen testvérek" című írása. Mindhárom a Honleányokban jelent meg. Az egyik a zsarnokság és a szabadság ellentétéről, a másik Nagy Sándor emberségéről, a harmadik a karthágói Filen testvérek hazaszeretetéről szól. /1847/.

A magyar történelemből nyolc novellát írt:

-  Erzsébet c. elbeszélésének főszereplője a szegényeket önfeláldozóan támogató Árpádházi Szent Erzsébet /Honderű, 1846./

-  Árpádi Andor: V. István király (1570-1572) fia, magyar létére az idegenekkel tart, ezért Vasvári szemében a nemzet árulója. /Életképek, 1847./

-  III. Endre király halála: Korabeli krónikák elbeszélései alapján azt írja meg, hogy az utolsó Árpád-házi király nem természetes halállal halt meg. III. Endrét (1290-1301) a nemzet egységét bomlasztó, nemzetellenes oligarchák megmérgezték. /Pesti Divatlap, 1846./

-   Omodé Máté, mint apa: Omodé Máté nádor /1302-1312/ szintén a nemzetellenes főúri párt tagja. Ő azonban nemcsak a nemzetük, hanem a családjuk életét is tönkretette. /Pesti Divatlap, 1847./

-   Bús napok: Ez az elbeszélés Anjou Róbert Károly korába /1308-1342/ vezet vissza. A történet Csák Máté pártjának egyik ágáról, a Rikolf családról szól. A család egyik tagja a király mellé szegődik, a másik pedig a király ellentáborához. Vasvári ebben a történetben a nemzet széthullásának jeleit látja. /Életképek, 1846./

-   Óriási terv Zsigmond király korából: E novella témája: hogyan alakult volna a magyar történelem, ha az idegen uralkodó, Zsigmond király ellen a magyarok a törökökkel szövetkeztek volna /Életképek, 1846./

-   Szentgyörgyi Cecília című novellája is Zsigmond király koráról /l 3 87-1437/ szól. Feltehető, hogy a főszereplő, Cecília személyében a Teleki-intézet leánytanulói számára akart példaképet állítani. /Honleányok, 1847./ Talán ugyanez lehetett a célja az első elbeszélésével is, mely Árpádházi Szent Erzsébetről szól.

-   Amarilla Az elbeszélés története már a Mátyás király utáni, török időkben játszódik le. Amarilla és édesapja messze sodródnak lakóhelyüktől, jelképezve, hogy milyen tragikus lett a magyar nép sorsa, mily messze szóródott azzal, hogy nem sikerült egységben maradnia és megőriznie függetlenségét. /Honleányok, 1847./

Ez a novella volt Vasvári utolsó - nyomtatásban is megjelent - írása. Ezeket nem a megjelenés sorrendjében, hanem eseménytörténeti sorrendben soroltuk fel.

Vasvári számos más életrajzot is írt, így pl. Zách Kláráról, Gelsei Margitról, stb. ezek azonban kéziratban maradtak.

A történelmi életrajzokon kívül - mint már említettem, politikai témájú tanulmányainak egész sora és sok költeménye is megjelent. Néhány elbeszélésében a szülőföld, a nyírségi táj, a Tisza vidéke is feltárul.

1848   márciusában csatlakozik a forradalmi ifjúsághoz. Az ellenzéki kör egyik vezetője lesz, Bulyovszki, Jókai, Irinyi és Petőfi társaságában részt vesz a Tizenkét Pont megfogalmazásában. Eleinte mint népszónok tűnik ki. Egymás után mondja el híres, lelkesítő beszédeit a pesti egyetemen, a nyomdánál, a Nemzeti Múzeum előtt. Követeli a sajtószabadságot, a jobbágyság felszabadítását, a nemzetiségi kérdés megoldását, a demokráciát. Részt vesz a nemzetőrség megszervezésében. Előbb a Radikális Párt, majd az Egyenlőségi Társulat tagja lesz.

A Batthyány^ kormány megalakulása után újságoknak dolgozik. Az Életképekben tanulmányt ír a márciusi ifjakról, munkatársa lesz a Reform és a Népelem című demokratikus szellemű lapoknak. Közben egyre inkább arra a meggyőződésre jut, hogy a fegyveres harc elkerülhetetlen. Felveszi a kapcsolatot Kossuth Lajossal, titkári állást vállal a pénzügyminisztériumban. Kossuth tisztképző tanfolyamot szervez, s ezen Vasvári 1848 novemberében és decemberében hadtörténelmet tanított. Közben országgyűlési tudósításokat ír pesti újságokban.

1849   januárjában Kossuth azzal bízza meg, hogy szülőföldjén, az ország keleti vidékein, szabadcsapatokat szervezzen. E megbízatást sikerrel teljesíti: Szabolcs, Szatmár, Bihar és Békés megyei fiatalokból megszervezte a Rákóczi szabadcsapatot, mely ötszáz önkéntesből állt. Zászlójuk megszentelésére 1849. április 17-én került sor Nagyváradon.

Vasvári csapatával májusban Erdélybe vonult. Felvette a küzdelmet a magyar szabadságharc ellen felkelő románokkal. Az ellenük vívott harcban esett el Mariséi mellett 1849. július 6-án. Holttestét tömegsírban temették el.

Később a közös sír fölött táblát helyeztek el tiszteletére. Felirata:

 

VASVÁRI PÁLNAK

az 1848-49-iki szabadságharc

egyik legnemesebb áldozatának,

és mindegy 400, vele együtt ezen a hegyoldalon

1849. július 6-án elvérzett bajtársa dicső emlékének.

 

Az emléktáblát, melyen Thomas Moore-nak egyik verse is olvasható - Vasvári születésének 100. évfordulóján, 1926-ban hazahozták Tiszabüdre. Jelenleg szülőhelyének róla elnevezett Múzeumában található.

 

Utóélete

 

A szabadságharc történetével foglalkozó írások mind megemlítik nevét, ismertetik szereplését. A szabadságharc egyik legkiemelkedőbb egyéniségének, szereplőjének tartják.

Azonban számos olyan írás is megjelent, ami csak az ő személyével foglalkozik. így: Fekete Sándor: Vasvári Pál /Bp.1951./; Takács Péter: Vasvári Pál. Bölcsészdoktori disszertáció; Tamás Ernő: Vasvári Pál a közíró és történelembölcselő /Literatúra, 1938. 3. sz./; Thallóczy Lajos: Vasvári Pál és a pesti egyetemi ifjúság 1848/49. /Bp. 1882./

Külön kötetben megjelentek írásai is. így: Vasvári Pál politikai írásai /Bp. 1948./; Vasvári Pál válogatott írásai /Bp. 1956./; Vasvári Pál: Bús napok. Történelmi elbeszélések. Összeállította az előszót, a bevezető tanulmányokat írta, és a kötetet jegyzetekkel ellátta Dr. Cselényi István Gábor /Tiszavasvári, 19897

Szülőföldjét róla nevezték el Tiszavasvárinak. Az ő nevét vette fel Nyíregyházán az egykori Királyi Katolikus Gimnázium.

A munkácsi és az eperjesi egyházmegyékből származó budapesti egyetemisták 1904. október 20-án megalapították a Vasvári Pál Kört. Ez a szervezet összefogta és támogatta a fővárosban tanuló görögkatolikus egyetemistákat, és életre szólóan megerősítette bennük a görög szertartáshoz való tartozás tudatát. A VPK tagjai közül kerültek ki századunk hitvalló görögkatolikus értelmiségi hívei.

A húszas évek végén Debrecenben és Miskolcon is szerveztek VPK-t, a nyolcvanas évek végén pedig Nyíregyházán Vasvári Pál Társulat alakult, mely sorra jelenteti meg igen jelentős kiadványait.

 

vissza