A mozgalom kezdete

A mozgalom kezdete

 

A magyar nyelvnek egyházi nyelvvé emelése körül már ekkor mindenütt kezdetét vette a küzdelem. Mészáros Károly ungvári ügyvéd úr, egy magyar irodalmi társulat alakulását indítványozó a Munkácsi Egyházmegyében jó és olcsó könyvek kiadására. Társadalmi úton hitte legsikeresebben eszközölhetni. hogy fordítások legkönnyebben eszközölhetők lesznek s így a magyar nyelv leghamarább lesz jogába behelyezhet; e tekintetben Dorogra értekezletet is hívott össze, ezen értekezletre csekély személyem is meghivatván, de fájldalom, miután az akkori körülmények és viszonyok engem., Dorogtól távol lakni kényszerítettek, az értekezleten személyesen részt nem vehettem, s hogy az indítványozott egyesület létre miért nem jöhetett, azt mai napig is kitudnom nem sikerült, de hogy létre nem jött, az kétségtelen igaz, mert az soha azóta magáról életjelt nem adván, egyszerüen elenyészettnek volt tekintendő. Mint a hallomásból értesültem késöbb, Ungvárt csakugyan alakult egy Szent Bazilról czímzett társulat, de, ez leginkább az orosz irodalommal foglalkozván, czélunk elérésére működése igénybe nem vétethetett. A hatvanas évekbe fordulva, a szabadság tágasabb tért nyert, a hírlapok szabadabban mozoghattak, minden hazai ügyben az eszmék kicserélése sajtó útján megindíttatván, természetesen ezen ügy is szóba jött, s e sorok irójának is alkalma lett épen a Mészáros Károly úr áltál Ungvárt kiadott »Kárpáti Hirnök«-ben saját nézeteit eladni. Miután nekem erős meggyőződésemmé vált, hogy nemzeti nyelvünket az összes magyar ajkú egyházakban minden küzdelmünk mellett sem vihetjük egyhamar keresztül, míg egy külön önálló magyar ajkú g.-katholikus püspökséget kieszközölnünk nem sikerülend, kinek is kormányzata alá adassanak az összes magyar egyházak, s ez legyen kötelezve arra, hogy a szükséges egyházi könyvek magyarra fordítását azonnal munkába vegye, s a magyar nyelvet, saját püspöki hatalmánál fogva, a kormányzata alá vett egyházakba minden halogatás nélkül bevigye. Ez irányban meg is tettem indítványomat s a sajtó útján azt közrebocsátottam. Ez időközben lakásomat szülföldemre: Dorogra tevém vissza, módom és alkalmam akadt arra, hogy eszmémet terjesszem. Többekkel értekezve, ez eszme Dorogon gyökeret vert, s azon következése lett, miként a városi közönség azt magáévá téve, elhatározta, miszerint ezen irányban működését megkezdendi s minden törvényes utat és módot megkisérlend, hogy ezen igazságos, annyi hosszú időn keresztül óhajtott méltányos kivánatnak egyszer valahára sikere is legyen. Mindenekelőtt egy számos előkelő tagokból álló küldöttséget nevezett ki az ungvári püspök: Popovics Vazul exczellencziájához, felkérni őt törvényes kívánalmainak teljesitésére, s felsöbb helyen közbenjárásra, a püspökség felállítása tárgyában. A kirendelt küldöttség haladék nélkül Ungvárra utazott, s püspök ő nméltóságánál tisztelkedett, hol is kiváló magyar szívességgel fogadtatva, következő írásba foglalt kérelmét terjeszté elő (megjegyzem itt, miszerint mindazon okiratokat, kérvényeket, melyen a nagy közönség elébe soha se kerültek, s melyek nyomtatásban sem jelentek meg egész terjedelmökben, közölni szükségesnek tartom).

 

 

 

Nagyméltóságú megyés püspök úr! Krisztusban szeretett lelki főpásztorunk!

 

A haza, melynek gyermekei vagyunk, a nemzetiség, melyet mint hű gyermeknek édes anyját gondosan ápolni hazafiui kötelességünk, a vallás, mely iránt állhatatos kegyelettel viseltetünk, s mely vallás lelkünket, értelmünket isteni szikrája által felvilágosítván, ama két előbb említett kötelességeink teljesítésére erőt, kitartást ád s utat mutat az üdv kapujához, sürgeten parancsolnak velünk: hogy Nméltságod mint lelki főpásztorunk kegyéhez, de egyszersmind igazságszeretetéhez járuljunk és egész fix bizalommal felkérjük, miszerint az alább következő százados részben sérelmeinket orvosolni, részben óhajtásainknak teljesítését legfőbb püspöki hatalmánál fogva eszközölni s ez által annyi ezer hű magyar óhitű híveit megvigasztalni, ősi vallásáhozi buzgó ragaszkodásában továbbra is megtartani kegyeskedjék.

 

Nméltóságú megyés püspök úr! Első és legfőbb sérelmünk, első és legfőbb óhajunk: hogy az egyháznál eddig idegen, és általunk nem értett nyelv használtatott s édes anyai magyar nyelvünk méltatlanul mellőztetett; kérjük tehát, hogy anyanyelvünk a vallás alapelveinél s a természet adta jog követelményeinél fogva, őtet illető helyére, az oltárra bevitessék, vagyis a magyar nyelv a keleti egyház tanai szerint, mely az isteni tiszteletnél mindenkor a nép nyelvét parancsolja használni, lyturgiális illetőségébe behelyeztetvén, a magyar óhitek egyházi nyelve, tökéletesen és teljesen, minden idegen kizárásával, magyar legyen, megengedtessék annyi századok után saját hazájában a magyarnak is, hogy Istenét saját édes anyai nyelvén imádhassa, s így az irás szavai szerint, lelkiatyjával együtt értelmesen imádkozhassék.

 

Úgy hiszszük s úgy vagyunk meggyőződve, hogy ezen alapos, igazságos és méltányos kérelmünk teljesítésének szükségességét nem kell indokolni, mert az alapszik a természet ösztönén, mely az eddig titokszerségbe burkolt értelem bilincseit mindinkább levetkőzni törekszik, alapszik az édes anyai nyelv iránti hű és gyöngéd szeretettben, de alapszik egyúttal a vallás elvei s az egyház tanain, s végre alapszik a mai kor elvitázhatatlan bálványán, a nemzetiségek iránt kifejtett szent és elolthatatlan tüzön, melyeknek eléréseért a vágy és óhaj tetőpontra hágott, s a kívánalmak teljesítése most mindenütt a jelszó, de nem kell indokolni már csak azért sem, mert Nmtóságod bölcs tudomása szerint mi tőzsgyökeres magyarok lévén, hogy nyelvünk iránt forró szeretettel viseltetünk, épen úgy nem szükséges bizonyítani, mint a gyermeknek édes anyja iránti kiváló szerelmét.

 

Hogy ezen számtalanszor megujított kérelmünk teljesítése a múltban miért maradt el, azt még magunknak megmagyarázni tudjuk; de hogy jelen időszakban, midőn már az isteni tisztelethez szükségelt imák és énekek több rendbeli fordításokban megvannak s úgy azokból egyet minden nagyobb megerőltetés nélkül felülvizsgálni és helybenhagyni lehet, e buzgó nép Istennek értelmes s önmaga által is értett nyelveni imádásától miért záratik el, véges elménk felfogni nem bírja. mert azt távolról sem akarjuk hinni, hogy mi, született magyarok az Alföld síkján talán a képzeletben létező ruthenizmus áldozatául lennénk kiszemelve. S nem akarjuk hinni, hogy Nmtóságod és püspöki kormánya annyi ezer magyart saját akarata ellenére és erőszakkal a nem értett, de őszintén kimondva nem is kedvelt szláv nyelv járma alá hajtani czélszerűnek tartaná.

 

Nem veszi tehát Nmtóságod rossz néven Krisztusban hű fiainak, ha a vallás szent elvének legyőzhetetlen paizsa alatt, az igazság és méltányossággal egyezőleg, minden további erőszak ellen ünnepélyes óvást teszünk, szintén kijelentve, hogy az egyházba nemzeti anyanyelvének bevitelét minden törvényes utakon eszközölni el van határozva, s bár nem tudja: lesz-e elég erős ezen szent fogadását teljesíthetni s a szent eszmét keresztülvihetni, de hogy bátorsága és akarata, van szembe szállani minden akadályokkal, melyek e téren útban állanak, arra ősi vallása, hazája és nemzetisége iránti tántoríthatatlan szeretetét hívja fel tanubizonyságúl.

 

Teljesítse hát Nmtóságod e szivünk mélyéből soha ki nem oltható s mindannyiszor megujuló kivánalmunkat, hiszen ha ezt teszi, nemcsak a mi s nemcsak az összes magyar ajkú g: katholikusok, hanem az egész magyar nemzet háláját érdemlendi ki s van-e a földön fényesebb és dicsőbb jutalom, mint egy haza, mint egy nemzet hálája s annak elismerése.

 

Vigasztalja meg Nmtóságod már annyi századok óta szenvedő lelkeinket az által, hogy ősi vallásunk szent hitünk dicsőítésére, emelésére és gyarapítására czélzó és joggal követelhet eme kivánatunkat hová elébb teljesíteni el nem mulasztandja.

 

Nyújtson nekünk alkalmat arra, hogy Istenünket értelmesen imádhassuk s buzgó fohászainkat édes anyai nyelvünkön küldhessük a magasságba a vallás, a haza és a király maradásáért, jóléteért s Nmtóságod előttünk is drága, becses életeért. Nyújtson segédkezet azon felelősségtől menekülhetni, mely óriási teherként nyomja mindaddig lelkeinket, míg kedves anyai nyelvünknek törvényes, jogába való helyeztetését keresztül nem viendjük. Mentsen meg utódaink szemrehányásitól, kik mindig bennünket fognak okul tartani arra, hogy még saját édes anyai nyelvünket sem voltunk képesek örökségképen reájok átszállítani.

 

Második kérelmünk Nmtóságodhoz az, hogy tekintetbe vevén, miszerint a szabolcsi főesperesség, már huzamosabb idő óta üresedésben s így épen a magyar hívek vannak megfosztva oly közvetlen lelki fő vigasztalótól, ki ügyeinket egyházilag is elmozdítani hivatásának és kötelességének tartaná; ezen állomást hovaelébb oly férfiú által, ki úgy vallási mint nemzetiségi érzelmére nézve, a magyar óhitűek bizalmát kiérdemelte, betölteni s ez által Nmtóságod és hívei között hiányzott ama lelki kapcsot helyreállítani méltóztassék.

 

Harmadik kérésünk végre: hogy tekintetbe vévén Nmtóságod parochiánk hajdani fényes állását mely szerencsés volt a megyének és hazának több biboros férfiakat is adni, tekintetbe vévén, hogy az jelenleg is, mind számra, mind értelmiségre, a magyar egyházak legnagyobbika s legerősbike, tekintettel arra, hogy ezen parochia, százados gyakorlat szerint, mindig magasabb papi méltósággal volt összekötve, méltóztassék azt ősi díszébe annyival inkább visszaállitani, mivel ez idő szerinti lelkésze is, úgy vallás mint nemzetiség tekintetében, érdemeket nem nélkülözvén arra, hogy ezen parochia ősi dicsőségéből és fényéből bármit veszítsen, okot nem szolgáltatott.

 

Midőn az összes hitsorsosaink és polgártársaink nevében előterjesztett szinte kívánalmaink teljesítését kikérnénk, áldását esdve, atyai kegyeibe magunkat ajánlva, mély tisztelettel maradtunk.

 

Kelt H: Doroghon, az 1863-ik évi május hó 22-ik napján tartott közgyűlésünkből.

 

Sz. H.-Dorogh város közönsége.

 

 

 

Ezen kérvényünket a szép tulajdonokkal bíró közszeretet, valódi magyar lelkületű főpap mély megilletődéssel fogadván, határozottan kijelentette hogy kérésünk jogos, igazságos és méltányos, s annak teljesítését, mennyire arra maga feljogosítva nincs, a pápa szentségénél is kieszközölni fogja, s miután annak semmi akadály sem áll útjában, hiszi, hogy rövid idő alatt magyar isteni tisztelettel örvendeztetheti meg szeretett magyar híveit, a többi kérelmekre vonatkozólag pedig igéretet tett, hogy azok már rövid napok alatt teljesítve lesznek. Saját határozott szavai által lévén közszeretet püspökünk által megbíztatva, ki kételkedhetett volna tehát csak pillanatig is ügyünk diadalán.

 

Örömmel tértünk haza s küldőinket megvigasztalván, vártunk a szép ígéret teljesülésére, azonban ismét csalódtunk, mert bár folyamodásunkban eladott utóbbi kérelmünk azáltal, hogy főesperessé lelkészünk: Szabó György úr rövid idő alatt ki is neveztetvén, teljesíttetett is, fájdalom, fő kérésünk nemzeti nyelvünk, jogosultsága iránt most is, elmaradt, s több éveken át még arról sem értesíttetünk, hogy mi történt hát folyamodásunkkal. Mi azonban nem maradtunk tétlenek, mert most már főesperes-lelkészünkkel oda haladtunk, hogy az isteni tiszteletnél már nemcsak a cantorális énekeket általában és kizárólag egyedül magyar nyelven zengedeztük, hanem még a pap által végzet lyturgiát is nagy részen magyar nyelven mondatni hallottuk. De azért korántsem voltunk nyugodtak és megelégedettek midőn láttuk, hogy több évek múlnak egymásután s püspökünk szavát még se váltja be, újra a cselekvés terére léptünk s most nem a püspökhöz, hanem egyenesen ő felségéhez, az országgyűléshez, a primáshoz és az udvari. főkanczellárhoz intéztük kérvényeinket, s a mennyiben már akkor több magyar egyházközségnek hívei is csatlakozták nézetünkhöz, kérvényeinket már az összes magyar ajkú g.-katholikusok nevében tettük meg, melyeket egész terjedelmükben, miután nyilvánosságra azok se voltak hozva soha, közleni nagyon szükségesnek tartottam. Következőleg:

 

 

 

Császári királyi apostoli Felség! Legkegyelmesebb Urunk!

 

Nem lehet egy nemzetiségét forrón szerető népre s ősi vallásához tántoríthatatlan hűséggel ragaszkodó hitfelekezetre fájdalmasabb s elkeseritőbb, mint ha az vallásos s hitelveivel tökéletesen megegyező igazságos és méltányos kérelmének teljesítését századok ótai buzgó törekvése daczára, egyházi felsősége előtt lelki megnyugvására nem érvényesítheti s az indokolatlanul mellőztetik, s ez által oda van kényszerítve, hogy azon magasztos hitelvével: miként az isteni tisztelet a nép nyelvén tartandó - ellenkezőleg, édes anyai nyelvének mellőzésével, idegen nem értett nyelven legyen köteles az isteni szent szolgálatot végighallgatni, s a vallásjog és erkölcsiség rovására mit sem okulva, lelkileg mit sem épülve térni haza az Isten házából.

 

Ilyen helyzetben vagyunk mi alólirottak s velünk együtt e hazában csak a munkácsi egyházmegyében is a százezer lelket jóval felülmuló számú magyar ajkú g.-katholikusok, kiknek valamint s elődei, úgy mi buzgó utódai, minden törvényes módot elkövettünk arra, hogy az egyházba édes anyai nyelvünket bevihessük s a mindenható Istent szent Pál apostol szavai szerint értelmesen, saját nyelvünkön imádhassuk, s bár úgy a múltban mint a jelenben, ezen sérelmünk orvoslása és jogos kívánalmunk teljesítése végett egyházfőnökségeinkhez folyamodásokkal, küldöttségekkel járultunk, s bár azok által kérelmünk jogossága mindenkor beismertetvén, azoknak teljesítése iránt folytonos biztatásokkal tápláltattunk, s a mi meg nyugtatásunkra egyházunkban az isteni tisztelet alkalmával némely részben a magyar nyelvi éneklés megengedtetett, s a lyturgiális könyvek, több lelkes és buzgó egyházi férfiaink fáradalmas munkálkodása mellett magyar nyelvre már lefordítvák, s bár nekünk egyházi felsöbbjeink több ízben nyiltan kimondották, hogy óhajtásunk teljesítését nemcsak kérelmezni, hanem követelni is jogosítva vagyunk, mindazonáltal a sokszorosan vett biztatások daczára még most is ott állunk, hogy a szent lyturgiát idegen, általunk nem értett, de őszintén megvallva, soha sem is, kedvelt szláv-orosz nyelven kell végighallgatni, s el van az út előttünk zárva, hogy Istenünket értelmesen imádhassak.

 

Felséges Urunk! Hogy ezen ősi vallásunk diszét, a hívek buzgalmát emelő és erősítő ártatlan, de hazafias és igazságos óhajtásunk miért nem teljesül, felfogni képesek nem vagyunk. Miután épen egyházi férfiaink által, vagyunk felvilágosítva arról, hogy az teljesíthető, s hogy azt követelni is jogosítva vagyunk. Nem csalódunk azonban, ha szinte fiúi s alattvalói bizalommal kijelentjük, miként okát annak, hogy üdvös czélunkat mai napig sem érhettük el, abban véljük feltalálni. miként a már eszközölt fordítások átvizsgálását s elfogadásának kimondását egynémely egyházi, a divatos ruthenisticus törekvésektől nem tiszta, de befolyásos férfiak, kik minden ó-hitűt ruthénnek vagy románnak szeretnek tartani, minden áron akadályozni igyekeznek, s azon jobbaknak is, kik hivatalos állásuknál fogva az igazságnak érvényt, a nemzetiség iránt törhetetlen szeretetüknél fogva pedig a nemzeti nyelvnek méltó diadalt, a buzgólkodó híveknek ősi vallásukbani erősbülést kivánnak szerezni, nem kis gátul szolgálnak.

 

Császári királyi apostoli Fölség, legkegyelmesebb Urunk! Mi tőzsgyökeres magyarok lévén, ha nemzetiségünk és nyelvünk ott is, hol annak kell méltánylatban kellenék részesülni, nemcsak mellőztetik, hanem a szent vallás köpenyege alatt még az egyházban elenyésztetni czéloztatik, hol ősi vállasunk iránti rendíthetettlen ragaszkodásunkért nemzetiségünkből kivetkőztetni igyekezetet látunk, s a miatt, hogy eddig nem a mi belenyugvásunkkal, hanem akaratunk ellenére isteni tiszteletünknél a szláv-orosz általunk nem értett nyelv járma alatt nyögni kényszerültünk, mégis magyar eredetünk is megtagadtatni megkisértetik, nem lehet, hogy legmélyebb fájdalommal ne jajduljunk föl, nem lehet, hogy eddig elfoglalt szerény állásunkból ki ne lépjünk s Felséged legkegyelmesebb igazságszeretete előtt ne keressünk orvoslást.

 

Hallgassa meg tehát Felséged leghűbb jobbágyainak alázatos és hódolatteljes esedezését, s apostoli királyi szent akaratával állítsa vissza megzaklatott nyugalmunkat, s biztosítsa nemzetiségünket, még az oltáron is, miként hazánkban más vallásfelekezetnek, de hitrokonaink: oláh, orosz, szerb, örmény nemzetiségükben nyelvökre nézve tökéletesen biztosítva vannak s ne legyünk mi magyarok saját hazánkban mostohák, s ne költessék fel bennünk az irigység más nyelvű hitsorsosaink ellen, kik boldogok közöttünk, mert anyanyelvüket az oltáron és teljes szabadsággal használhatják.

 

Minthogy az általunk s annyi hű ezer magyar híveknek buzgó imái között, oly epedve várt szent czélt csak úgy érhetjük el, ha részünkre is egy a román vagy ruthén püspökségekkel nem közös hanem külön álló független magyar ajku, óhitű katholikus püspökség állíttatik fel, vagy ha annak lehetősége, a mostani viszonyok közt elérhető nem lenne, H: Doroghon a magyar óhitűek egyházi ügyeinek vezetésére egy külön de független vicariatusság szerveztetnék: nem késünk jobbágyi hódolattal, és szinte fiúi bizalommal cs. kir apostoli Felséged legmagasabb kegyelméhez legalázatosabb tisztelettel járulni kiben erős hitünk van, mert édes hazánk iránti bölcs atyai gondoskodásának és szinte atyai szeretetének annyi kitünő jelét adni, minden nemzetiségek és bevett vallások jogos igényének kielégítését királyi szent szándéka által czélbavenni, minden népeinek nyugalmát helyreállítani legfőbb királyi s atyai kötelességei közé sorozni méltóztatott, kegyeskedjék, e törhetetlen hűségű óhitű katholikus, de tőzsgyökeres magyar népnek buzgó imáját meghallgatni, és hogy valahára a kitüzött czélt elérhessük, egy külön magyar püspökség felállitásával, vagy míg az létesíthető lenne, egy külön vicariatus szervezésével bennünket megvigasztalni, addig is esedezünk: méltóztassék megengedni, hogy a magyar egyesült óhitűek egy közös gyűlésre H.-Dorogra összehivattathassanak, s belügyeiket rendezhessék, s az ott hozandó megállapodásokat felséged mint apostoli királyunk legmagasabb jóváhagyása alá felterjeszthessük, csak így remélhetünk üdvöt, boldogságot és megnyugvást.

 

Kik egyébiránt legmélyebb hódolótisztelettel s jobbágyi hűséggel maradtunk H.-Dorogon az 1866. évi máj. hó 3-ik napján tartott közgyűlésünkből legalázatosabb és leghűbb jobbágyai Sz: H.-Dorogh 8000 lélekből álló város választott képviselőtestülete.

 

 

 

A prímáshoz intézett felirat.

 

Főmagasságú és főtisztelendő Herczegprimás úr! Krisztusban szeretett legkegyelmesebb lelki főpásztorunk! Az igazak kiáltanak, és az Úr meghallgatja őket, és minden nyomorúságaikból kiragadja őket, a zsoltár magasztos szavaival kezdjük meg, Istenbeni erős bizalommal, sérelmes panaszunkat s orvoslást szükséglő igazságos kérelmünket főmagasságod mint metropolitánk legbölcsebb itélete alá bocsájtani, meg lévén győződve, miszerint az igazak kérelmei meghallgattatnak, s azok bajaikból kiszabadíttatnak, legmélyebb kézcsókolással kérvén főmagasságodat, miszerint ezt nagyfontosságú országos teendői között is kegyesen meghallgatni s bennünket hathatós lelkifőpásztori intézkedésével megvigasztalni méltóztassék.

 

Eminencziád előtt bölcsen tudva van, hogy e hazában a kétszáz ezeret felülhaladó számú magyar ajkú nép a katholikus hit görög szertartását követi s e nép egyházi tekintetben orosz vagy oláh, divatosabban ruthén vagy román püspökök kormányzata alatt áll, ahhoz képest, mint a község egyik vagy másik püspöki megyének területén fekszik. Tudva van főmagasságod előtt, hogy e tőzsgyökeres magyar ajkú népnek az isteni szent szolgálat mai napig is a viszonyokhoz képest orosz, vagy oláh nyelven mondatik, s el van attól zárva, hogy Istenét édes anyai magyar nyelvén, így értelmesen imádhassa. De végre igen jól tudni méltóztatik azt is, hogy a g. szertartású katholikusok hitelvei szerint, mit az unionál sem adtak fel, az isteni tiszteletnek a nép nyelvéni tartása nemcsak megengedtetik, hanem helyeselve használandónak is taníttatik.

 

Egy század lefolyása óta buzgólkodtak őseleink s buzgólkodunk mi utódok azon, hogy valahára hitelveinkhez képest, édes anyai magyar nyelvünket az őt megilletö díszes polczra, az úr oltárára tehessük, s mindeneket elkövettünk, s elkövetünk, hogy jó Istenünket, szent Pál szavai szerint, értelmesen anyai nyelvünkön imádhassuk, ki meg írta, hogy imádkozzék a mi lelkünk, de úgy, hogy a mi énekünk mások által is megérthető legyen. Folyamodtunk ez iránt megyés püspökeinkhez, sürgettük egy ízben az országgyűlés előtt is, sőt legközelebb számos tagból álló küldötteink által kérelmünk teljesítését néhai boldog emlékű Popovits Vazul munkácsi püspök nagyméltósága előtt ismételve személyesen is szorgalmaztuk, esedeztünk a főtisztelendő káptalan előtt, hogy részesítsen bennünket ama üdvöt árasztó szent malasztban. hogy mi is, mint ruthén és román hitsorsaink, buzgón fohászkodhassunk saját nyelvünkön Teremtőnkhöz,azonban mindezen törekvéseinket, többször nyert s reménnyel kecsegtetett biztatások daczára is, siker nem koronázta, mert habár megengedtetett is éneklészeinknek az istenitisztelet alatt magyarul énekelhetni, habár megengedtetett is, hogy miséző papjaink az epistolát és evangéliumot magyar nyelven olvassák fel, ez által lelki vágyunk nincs kielégitve, mert a szent misének többi nagyobb része, úgy az abban előforduló lelket emelő imák, szláv orosz nyelven mondatnak el, a nélkül, hogy mi abból csak egy szót is értenénk s: így nemcsak szent Pál apostol tanítása ellenére papjaink által mondatni szokott imák és énekek értésétől vagyunk elzárva, hanem rajtunk ez által oly fájdalmas sérelem ejtetik, hogy nemzeti nyelvünk, hitelveink mellőzésével, jogos és törvényszerű helyéről kizáratik, és nekünk saját magyar hazánkban nem szabad az, amit minden idegen nyelvű, itt lakó hitrokonaink szabadon élveznek, hogy isteni tiszteletöknél anyanyelvöket minden megszorítás nélkül használhatják; fájdalmas sérelem ez reánk nézve, főmagasságú Herczegprimás úr! fájdalmasabb annyival inkább, mivel az egyházunkban használt érthetetlen orosz nyelv miatt nemzetiségünkből kivetkezettnek, elkorcsosultaknak, a panszlavisztikus törekvések támogatóinak, szóval elég botrányosan és alaptalanul rusznyákoknak, muszkáknak tartanak és gúnyolnak nemcsak azok kik talán azt szeretnék, ha valóban azok lennénk, hanem testvéreink, más vallásfelekezet magyar ajkú polgártársaink; és pedig mi ünnepélyesen kijelentjük, hogy magunknál tőzsgyökesesebb magyarokat nem ismerünk hazánkban, és nemzetiségünk iránti tántoríthatatlan fiúi szeretetben magunkat senki által felülmulatni nem engedjük.

 

Hogy tehát magunkat és utódainkat a méltatlan gyanusítások alól felmenthessük, szükségesnek találtak ebbeli sérelmeinket orvoslás végett felséges urunk királyunkhoz, annak magas kormányához s főmagasságodhoz mint törvényes metropolitánkhoz beterjeszteni, sőt zörgetünk ismét az országgyülés előtt is, de nem mellőztük el a főtisztelendő munkácsi káptalant is ezek felől értesíteni, s óhajaink jóakaratú teljesítésére ujólag bizalommal felkérni.

 

Egész alázattal esedezünk tehát Eminencziádhoz, hogy a százezrek imáját és felkiáltását hallgassa meg s a zsoltár szavai szerint ragadja ki nyomoruságukból, az orosz nyelv gyülöletes járma alól, miként az igazak kiáltását meghallgatja az Úr s miként azokat nyomoruságaikból kiragadja az Úr.

 

Hogy határozott szent czélunkat, az isteni szolgálatnak magyar nyelveni tartását, elérhessük, alázatos nézetünk szerint csak úgy lehetséges, ha részünkre, kik ősi hitünkhöz, szertartásunkhoz szorosan ragaszkodunk, egy külön önálló, román és ruthen püspökségektől egészen elkülönített magyar ajkú püspökség állíttatik fel, Eminencziád mint metropolitánk egyenes felügyelete alatt. Azt hiszszük, hogy ha román hitsorsosaink csak az alig múlt években két püspökségi felállításával örvendeztettettek meg, a kétszázezeret meghaladó magyar ajkú buzgó nép vallásos érdeke is megkívánhat annyit, hogy lelki épülésére, egyházi ügyeinek magyar szellembeni vezetésére, egy külön magyar ajkú püspökség szerveztessék. Vagy ha az a mostani körülmények között kivihető nem lenne, alázatos kérelmünk oda terjed ki, hogy a munkácsi püspöki szék azonnal egy kitünő, honfiúi érzelmeiről jól ismert egyházi férfiú által töltessék be, s részünkre egy városunkban székelő püspöki helyettesség létesíttessék. Ezen szerény kérelmünk teljesítését annyival inkább nem tartjuk megtagadhatónak, mivel ilyennel a munkácsi megyében román hitsorsosaink Szigeten már 1723-ik év óta bírnak, s ha részükre szükségessé vált annak felállítása már abban a korban, erős meggyőződésünk, miként mi tőlünk, magyaroktól sem lehet ma annak szükségét elvitázni.

 

Ezekben összpontosulván óhajaink: esedezünk legmélyebb tisztelettel Eminencziád előtt, kegyeskedjék ezt legfőbb lelkipásztori figyelmére méltatni, s hathatós intézkedése által bennünket megvigasztalni, s igazságos ügyünket legjobb urunk királyunk Ő Felsége, és magas kormánya előtt nagy befolyású pártfogásával támogatni, s nekünk, buzgó katholikusoknak, nyújtson alkalmat egyrészt azért, hogy a különböző naptárokat is egyszer valahára egyesíteni lehessen; másrészt azért, hogy édes anyai nyelvünkön, hitünkben szilárdulva: dicsérhessük az Urat, s imádhassuk a Mindenhatót, szeretett hazánkért, királyunkért, Eminencziádért és minden jótevőért.

 

Kik egyébiránt, midőn atyai áldásáért esedeznénk, legmélyebb hódoló tisztelettel és alázattal maradtunk, kelt H.-Doroghon az 1866-ik év május hó 6-án tartott közgyűlésünkről stb.

 

 

 

A m. kir. udvari főkanczellárhoz intézett kérvény szövege:

 

Nagyméltóságú magyar királyi udvari főkanczellár úr! Kegyelmes urunk!

 

Hazánk Tiszavidékén, s az úgynevezett Bodrogközön mintegy 74, a munkácsi püspöki megyébe kebelezett, parochiákban, de a többi megyék számos parochiáiban élő, összesen a kétszázezret meghaladó lelket számláló magyar ajkú egyesült óhitüeknek emberemlékezetet felülmúló idők óta folytonos óhajuk s legfőbb lelkivágyuk volt s ma is az, hogy hitelveikhez képest egyházukban az Istent édes anyai magyar nyelven imádhassák, s hogy az istenitiszteletet teljesen e nyelven szolgáltassák. Különösen mi, kik most is felszólalni kötelességünknek érezzük, szántalan ízben folyamodtunk megyés püspökeinkhez, támogatást kértünk az országgyűléstől, s ismételve több ízben menesztett küldöttségeink által szorgalmaztuk ez utóbbi időben is egyházi kormányzatunknál méltányos és igazságos kívánalmaink teljesítését, de fájdalom, a mindannyiszor vett biztatások daczára annak örömét egészben mai napig sem élvezhetjük, bár ennek teljesítésétől függ e hazáját, nemzetiségét, s ősi vallását egyenlő hűséggel szerető buzgó nép jövője, s csak nemzeti nyelvének az oltárra tétele adja meg s állítja vissza mélyen megrendült nyugalmát.

 

Midőn fájdalommal tapasztaljuk, hogy egyházi felsőségeink által is törvényesnek, a vallás elveivel is egyezőnek ismert kérelmünk, mindannyiszor határozottan adott biztatások, méretek után is, minden elfogadható indokolás nélkül napról-napra halasztás örvényébe temettetik s teljesítése körül, semmi komoly beható intézkedés nem tétetik; bízva ügyünk igazságában, bízva abban, hogy csak olyat kérünk, minek megadásával kára senkinek sincsen, reánk nézve pedig és nemzetiségünkre életkérdés, s annak teljesítését hitelveink alapján követelni is, jogosítva vagyunk, egyhangulag határoztuk el. hogy kérelmünk orvosoltatása s jogos kívánatunk teljesítése végett Felséges urunk királyunkhoz, s nagyméltóságodhoz, mint hazánk legfőbb kormányszékének főnökéhez folyamodunk, bízván nmtóságod igazságszeretetében, bölcs kormányzási tapintatában, hogy valamint szegény hazánk nagy és fájdalmas sebű gyógyítását szerencsés sikerrel eszközli, úgy a mi sajgó, a nem kevéssé fájdalmas sebünkre is gyógyító írt találand. Alázatosan esedezünk tehát, hogy igaz ügyünkben Felséges apostoli királyunk előtt hatalmas befolyásával szószólónk lenni. sérelmünk orvoslását eszközölni, és ez által méltányos kívánatunk teljesítését, a legjobb, hű alattvalóinak boldogságát szívén hordó, minden népeit törvényes igényeikre nézve kielégíteni buzgólkodó, szentelt fejedelmünk atyáskodó kegyelme előtt keresztülvinni kegyesen méltóztassék.

 

Nmtóságú főkanczellár úr, kegyelmes urunk! Sérelmünk, és pedig fájdalmas sérelmünk, nekünk az, hogy bár egy század lefolyása alatt, valamint őseink, úgy mi, is utódok, soha meg nem szüntünk megyés püspökeinkhez folyamodásokkal, küldöttségekkel járulni, hogy vallásos alapelveinkhez képest, mely az istenitiszteletet mindenkor a nép nyelvén tartatni rendeli, nekünk is, tősgyökeres magyaroknak, azt saját édes anyai magyar nyelvünkön szolgáltassák ki, s az általunk soha sem értett, de nyiltan vallva soha sem is kedvelt orosz szláv nyelv járma alól valahára oldoztassunk fel; és engedtessék meg nekünk, miszerint Istenünket értelmesen, anyai nyelvünkön imádhassuk, és tegyenek bennünket saját hazánkban oly boldogokká, mint minők azon idegen nyelvű hitrokonaink, kik ama felséges joggal bírnak. s anyanyelvöket az oltáron háborítatlanul használhatni elég szerencsések, s ne legyünk mi mostohák saját édes anyánk, szeretett hazánk kebelén, azért, mert őt szeretjük s benne nemzetiségünket imádjuk, mert ősi hitünk s szertartásunkhoz hívek maradtunk.

 

Hogy ezen sérelmünket egyházi elöljáróink is mindenkor sérelemnek beismerték, kétségtelenül tanusítja az, hogy annak orvoslásán kisebb-nagyobb részben némelyek igyekeztek is. Így a liturgiális könyvek fordítása iránt akadályt nem gördítettek, minek a sikere lett, hogy több hazafias szellemű papjaink által fordítások eszközöltettek, s nyujtattak be átvizsgálás végett, azonban azok mai napig hevernek. a nélkül, hogy azoknak átvizsgálása komoly szándékkal czéloztatnék. Így megengedték, hogy egyházunkban szent misék alatt az énekesek magyarul énekeljenek, sőt a misét szolgáló papokat is fölhatalmazták, hogy mise közben az epistolát, és evangéliumot magyar nyelven mondhatják híveiknek. Ámde, kegyelmes urunk, ez bennünket ki nem elégíthet akkor, midőn annak többi részét még most is szláv-orosz nyelven teljesítik, s a magyar nyelvnek teljes jogábani behelyezését mindig elodázták, avval utasítván el bennünket, hogy a magyar nyelvnek az egyházba leendő bevitelét illetőleg az engedélyezés egyedül őszentsége: a római pápától függ. Ez az unió alkalmával kötött szerződéssel merően ellenkezik. Azonban ennek kieszközlését is boldog emlékű Popovits Vazul püspök megigézte, s egy nagyszámú küldöttség előtt ünnepélyesen kijelentette, hogy amennyiben annak semmi törvényes akadály sem áll utjában, hiszi hova-előbb kieszközölhetni, és hiszi, hogy rövid idő alatt az általa forrón szeretett magyar híveket magyar isteni tisztelettel vigasztalhatja meg. Fájdalom, ezen ünnepélyes igéret is, mint a többi, teljesületlenül maradt.

 

Hogy mi annak az oka, miszerint annyi biztatások mellett mai napig is nemzeti nyelvünk mellőztetik s jogos kérelmünk teljesítése folytonosan elodáztatik, nehéz megérteni, de nem tévedünk, ha szintén kimondjuk, hogy egyik okát abban véljük, miszerint az ígéretet tevő püspök úr, mielőtt szavát beválthatta volna, jobblétre szenderült; másik okát, habár fájlalva kell is kimondanunk, abban találjuk, hogy az egyházi kormányzatnál levő befolyást, gyakorló egyházi férfiaink egy részé a divatos ruthenisztikus törekvések buzgó támogatói lévén, bennünket. is, saját érdekökből, a köz szó-járás szerint elég tévesen, és mondjuk ki őszintén, elég rosszakaratúlag, oroszoknak tartván, a képzelt Ruthénia hiveiül kívánnak tekinteni, s így ügyünk előmenetelének útjába állván, még azon jobbakat is, kiknek hazafisága előtt ügyünk iránt tanúsított meleg részvétökért mindenkor elismeréssel hajlunk meg, kik a szent ügynek diadalt szerezni nem kis lelki erőmegfeszítéssel munkálkodják, sokszor tapasztalt, mesterséges s néha nem a legildomosabb modorban nyilvánuló ellenműködéseik által gátolni törekednek.

 

Nagyméltósága úr! Ügyünk a haza, a nemzet közügye, nagy felelősség fekszik tehát vállainkon, ha annak előmozdítására, minden tőlünk telhető módon, nem igyekeznénk. Kötelességünk tehát nemcsak vallásos, hanem nemzetiségi szempontból is oda törekedni, hogy édes anyai nyelvünkét az őt törvényesen megillet polczra és oltárra juttassuk, mert tudjuk. hogy a mely nemzet nyelvét az oltárra teheti, az a nemzet nem veszhet el, s kötelességünk utódaink méltán bekövetkezhető átkát eltávolítani, mely érne bennünket, ha reájuk hagynánk az anyai nyelvünkön, saját hazánkban zsarnokilag táplálkozó orosz nyelv már elviselhetetlenné vált súlyos jármát; s mulasztásunk által nekik hagyományoznánk ama nagy lelket ölő fájdalmat, mit oly hosszú idők alatt nemzeti nyelvünk mellőzése miatt méltatlanul érezni kényszerülve vagyunk. S vajjon a haza feloldana-e bennünket ama nagy felelősség alól, ha tapasztalni lenne később kénytelen, hogy annyi sok ezer magyar ajkú hivet a nyiltan működő ruthénizmus dermesztő karjaiba elolvadni engednénk; nem - kegyelmes urunk - ezen vétkes mulasztás nekünk soha megbocsátható nem lenne, nem anynyival inkább most, midőn hazánkban minden idegen ajkú nép saját nemzetiségi igényeinek érvényt szerezni oly rohamosan törekszik, mert velünk együtt ők is osztják halhatatlan Kölcseink azon jósmondatát, hogy jaj a nemzetnek, mely ősi fészkéből kiüzetett, de jajabb annak, mely ősi nyelvétől fosztatott meg.

 

Nmtóság főkanczellár úr! Az első szomorú tapasztalatok-után arról győződtünk meg, hogy mindaddig míg egyházi ügyeink vezetése közös román, vagy ruthén, püspökök kormányzata alatt áll, a mi előhaladásunknak utja végkép el lesz zárva, vagy annak mindig ujabb, és ujabb akadályok lesznek elébe gördítve. Alázatos esedezésünket tehát ezeknek elhárításáért tesszük, és szavunkat ezeknek megszüntetéséért emeljük; kérvén exczellencziádat, miként ügyünket, mint a nemzetiség szent ügyét, magas figyelmére méltatni, s hathatós pártfogásával szerencséltetni kegyeskedjék. Higyje el exczellencziád, hogy ez által nemcsak a szegény, de hű hazafiakból álló magyar ajkú egyesült óhitű nép, hanem az egész nemzet háláját érdemlendi ki, nincs a földön pedig nagyobb jutalom, mint a haza hálája s egy nagy nemzet méltó elismerése.

 

Igazságos ügyünknek diadalát tehát csak úgy hiszszük elérhetni, ha az összes magyarországi magyar ajkú g.-szertartású katholikusok részére, egy külön önálló magyar püspökség állíttatik fel s midőn ezt kérjük, nem tulságost kérünk kegyelmes urunk; mert hiszszük, hogy ezen nagy számú hívek lelki üdve, vallásos és erkölcsi kiképezése épen olyan drága, épen olyan becses, a magyar kormány figyelmére épen olyan méltó, mint román hitsorsosainké, kik a legközelebb multban is a magyar vallásalapból a lugosi és szamos-ujvári két uj püspökségek felállitásával vigasztaltattak meg. Ha azonban, jelen körülmények között e kérelmünk azonnal teljesíthető nem lenne, mi, mint jó hazafiak, kik az állam érdekét szem elől téveszteni soha se szoktuk s belátjuk, hogy az állam mostani pénzügyi viszonyai között mily nagy áldozat lenne egy püspökségnek felállítása, szervezése és ellátása, elég szerénységgel bírunk arra, hogy ennek kedvezőbb időben leendő biztosítása mellett, ezuttal megelégedjünk azzal, hogy a munkácsi püspöki szék egy köztiszteletben álló, hazafiúi érdemeiről s nemzeti érzelmeiről ismeretes egyházi férfiu kinevezése által sietősen betöltessék, azon nyilvános feltétel mellett, hogy ő püspöki hatalmánál fogva részünkre Hajdú-Dorogon székelő püspöki helyettest tartani, s a magyar egyházak ügyeinek intézkedési jogát arra átruházni utasíttassék.

 

Ezen szerény kérelmünk különben sem uj eszmét tartalmaz, hiszen a románok, épen a munkácsi megyében, Máramarosszigeten már ilyennel még az 1723-ik évben birtak, s birnak mai napon is, s ha az nekik megadható volt a multban, vajon tőlünk jogosan megtagadható-e? Mért? Hogy pedig ezen püspöki helyettnökséget, a dorogi lelkészi állomással kérjük egybekapcsoltatni, azt hiszszük, helyesen cselekszünk, mert hiszen egyházunk legnagyobb, a megye dísze s a magyarságnak magva, - mert lelkészei mindenkor kitűnő állású férfiak voltak, kik rendesen a szabolcsi főesperesi díszes hivatalt is közmegelégedésre viselik, kik közül többen a püspöki méltó ágra is érdemesíttettek. Esedezünk továbbá; méltóztassék nekünk utat és módot nyujtani, hogy az összes magyar ajkú óhitü nép egyetemes kérelmét, - melyet most csak magunk vagyunk kényszerülve felterjeszteni - nmtóságodhoz feljuttathassuk, s e czélból méltóztassék megengedni, hogy egyházi ügyeink feletti tanácskozás tekintetéből egy közös gyűlésre a magyar g: katholikus községek képviselőit meghívhassuk, s a tanácskozás eredményét, mint megállapodásunkat; jóváhagyás végett nmtóságodhoz alázatos tisztelettel bemutathassuk.

 

Kitártuk kebleinkét, előadtuk sérelmeinket, felsoroltuk kivánalmainkat, nincs tehát egyéb hátra; mint nmtóságodhoz ismételve alázatosan esedezni, miszerint bennünket magas figyelmére méltatni; s kegyes határozatával megörvendeztettni, méltóztassék.

 

Kik egyébiránt legmélyebb hódolattal maradtunk, kelt H.-Doroghon az 1866-ik év május hó 6-án tartott közgyülésünkből.

 

 

 

A képviselőházhoz intézett kérvény.

 

Mélyen tisztelt képviselőház!

 

A haza és nyelv egyforma rangban álló két nevezet mindenféle népre, ha az a tiszteletben levö nemzetek sorából kitaszíttatni nem akar Nemzeti létet nemzeti nyelv nélkül gondolni is lehetetlen. Jaj a nemzetnek, mely ősi fészkéből kiüzetett, de jajabb annak, mely ősi nyelvétől fosztatott meg, ezt mondá egykor halhatatlan Kölcseink, s ki merné tagadni, hogy nagy szónokunknak, midőn e vesékig ható nyilatkozatát tevé, nem volt igazsága, s ki merné tagadni, hogy mai napon is nincs igazsága! Ezekből azon következtetést vonjuk, hogy minden nemzet igyekezzék ősi fészkét megtartani, s minden nemzet főkötelességének tartsa nemzeti nyelvét nemcsak házi körében fentartani, hanem azt minden áron oda juttatni törekedjék, hogy az őt megillető helyen mindenütt alkalmaztassék, még az oltárra is, nehogy a kötelességmulasztás által, a látnoki ihlettséggel megjósolt jaj következzék be a nemzetre, s megfosztva legyen őseinek nyelvétől, őseinknek csaknem egyetlenegy tisztán fenmaradt örökségétől.

 

A mi őseink belátták, hogy ha szép nyelvüktől csak részben is megfosztatnak, nemzetiségükből vetkőztetnék ki, elkövettek tehát mindent, hogy azt nemcsak saját családi körükben fentartsák, hanem azt az őt törvényesen megillető helyre, az oltárra is feljuttassák, mert jól tudták, hogy amelyik nemzet saját édes anyai nyelvét az oltárra teheti, az a nemzet nem veszhet el soha. De beláttuk ezt mi is, utódok, s lelkesülve ama magasztos szavaktól, kétszeresen igyekeztünk s igyekszünk, elődeink dicső példáját követve, nemzeti édes anyai magyar nyelvünknek törvényes jogába való helyezését, egész tehetségünknek mérlegbe vetésével, munkálni; a haza ezt még várja tőlünk, a nemzeti elvünk iránti forró szeretet pedig ezt parancsolja nekünk.

 

A mélyen tisztelt képviselőház igen jól tudja, hogy e hazában a nemzet egy része az egyesült-görög szertartású katholikus hitet követi, kik között a kétszázezret meghaladó tősgyökeres magyarok őseiktől reájuk maradott ezen szertartásban találják üdvöket, de azt is jól tudja, hogy ezen magyar ajkú hivek, bár hitelveik nem csak megengedik, hanem Szent Pál apostol tanítása nyomán szükségesnek is találják, hogy Istenöket saját nyelvökön imádják, s részökre a szent szolgálatok is saját nyelvökön mondassanak, még is ennek ellenére, mai napig a ruthén, vagy román nyelv, járma alatt nyögnék, s a szent szolgálatot általuk nem értett, de soha sem is kedvelt szláv-orosz nyelven hallgatni köteleztetnek, s így meg vannak fosztva attól, hogy Istenöket értelmesen imádhassák, meg vannak fosztva attól, hogy mint tősgyökeres magyarok, a Mindenek urát saját nyelvökön dicsérhessék.

 

Igen tisztelt képviselőház, mi alulírottak már hosszú évek során minden törvényes lépést megtettünk, hogy egyházi férfiaink által hitelveinkkel egyezőnek tanított eme hő kívánatunknak sikert eszközölhessünk, s részesíttessünk ama dicső isteni szent malasztban, hogy buzgó imánkat mi is, édes hazánkban, mint a ruthen és román hitsorsosok, saját édes anyai magyar nyelvünkön bocsájthatjuk az egek urához. Folyamodtunk egyházi főnökünk: a munkácsi megyés püspökhöz, zörgettünk már egy ízben az országgyűlés előtt és küldötteink által ismételve szorgalmaztuk egyházi kormányunkat, s bár mindannyiszor elismerést nyertünk kérelmünk jogos voltáról, számtalan igéreteket és biztatásokat teljesíthetéseiről, annak fájdalom, mindezek daczára, az igazságosnak nyiltan beismert s teljesíthetőnek kimondott kívánalmunk pusztában hangzott, s a halogatás örvenyébe temettetett el, mind annyiszor okul hozatván föl, hogy egyházira könyvünkből nintsenek jó fordítások s hogy pápai - engedelem nélkül nincsenek, jogosítva a nyelvünket az oltárra tenni, azonban mindannyiszor újabb ígéretet tettek, hogy a fordítások iránt kellő intézkedéseket tesznek, sőt néhai boldog emlékű Popovits Vazul püspök ő exczellencziája által a felől is biztosíttattunk, hogy ő szentségének jóváhagyását kieszközli, amennyiben e tekintetben semmi akadály sincs s bizton hiszi, hogy rövid idő alatt magyar ajkú hiveit teljes magyar isteni tisztelettel vigasztalhatja meg.

 

Ámde ezen biztatások még mindég a levegőben vannak, bár biztos tudomásunk van arról, hogy több buzgó hazafiui érzelmű papjaink fordításokat már eszközöltek s azokat felülvizsgálat végett az egyházmegyei kormányzathoz be is terjesztették, de azok mai napig érintetlenül hevernek s az illetők a mi lelki nyugalmunkkal mitsem törődve, azokat vizsgálat alá venni éppen nem sietnek.

 

Igaz, nem tagadhatjuk, hogy a főtisztelendő egyházi kormány, beismerve kérelmünk jogos voltát, belátván annak nem teljesítéséből származott elkeseredésünkből bekövetkezhető kellemetlenségeket, igyekezett sérelmünket cseppenként orvosolni, nevezetesen engedélyezte, hogy szent misék alatt az éneklésnél a magyar nyelvet használják, hogy a miséző papok az epistolát és evangéliumot magyarul mondják, s örömmel mondhatjuk, hogy annak s saját intézkedéseink és hazafiui szellemű lelkes papjaink közreműködése következtében még többnek is birtokában vagyunk. Ámde mi az, midőn édes, anyai, magyar nyelvünket sovárgó lelkünk az oltártól értelmes táplálékot nem nyer, s onnan orosz-szláv nyelven kénytelen hallani a szent imákat s miután nem érti, minden erkölcsi és vallási vigasztalás nélkül csüggedt fővel távozni az Isten házából, fel nem tudván fogni okát annak, hogy egy hitet, egy szertartást követő ruthenek és románok mellett, kik anyai nyelvüknek teljes használatában vannak az oltáron is, miért éppen a magyarok oly mostohák és szerencsétlenek, hogy saját hazájukban anyai nyelvükön még Istenöket sem imádhatják.

 

Ezeket megfontolva, nem csoda, hogy nagy és mély a mi fájdalmunk, nem csoda, hogy folytonosan kérünk, könyörgünk s mindaddig kérésünkkel, könyörgésünkkel fel nem hagyunk, míg édes, anyai nyelvünknek az oltáron is teljesen birtokában nem leszünk, s el fogunk mindent követni, hogy ősi nyelvünktől meg ne fosztassunk, mert meg van írva: Jaj annak a nemzetnek, mely ősi fészkéből kiüzetett, de jajabb annak, mely ősi nyelvétől fosztatott meg.

 

Nem akarván mi a nagy felelősséget, mely nemzeti nyelvünk elhanyagolása, s mellőzese miatt reánk háramolhat, s utódaink bekövetkezendő kárhoztatását vállainkra venni, elhatároztuk tehát, hogy orvoslást a nemzet törvényhozó testülete előtt keresünk, alázatos tisztelettel esedezvén, miként hazánk törvényeivel nem ellenkező hitelveinket teljesen megegyező, az unionális szerződésekkel pedig, biztosított méltányos kérelmünk teljesítése mellett felemelt, gyenge, de őszinte szavainkat meghallgatni, miként az írás szavai, szerint: »Az Úr meghallgatja az igazak kérelmét, s kiragadja őket az ő nyomorúságaikból«, s bennünket is a mi terhes bajunkból, az ó-szláv nyelv jármából kiragadni méltóztassék.

 

Kérelmünket következőkben van szerencsénk részletezni:

 

1-ször. Miután az eddigi tapasztalatokból arról vagyunk meggyőződve, hogy addig kérelmeink nem teljesülnek, míg egyházi tekintetben ruthén és román püspökök kormányzata alatt leszünk; ennélfogva részünkre egy külön önálló görög szertartású katholikus püspökség felállitását és szervezését kérjük a magyar egyházi alapból. Azt hiszszük, hogy ezen kérelmünkkel a szerénység határát nem léptük át, mert ha román hitsorsosainknak csak a legutóbbi időben nem nagyobb számú hívekre két új püspökség, a szamosújvári és lugosinak, felállítása a magyar, vallási alapból szükségesnek találtattak; kétséget nem szenved, hogy akkor a hazában kétszázezer lelket fölülhaladó görög szertartású, magyar ajkú hiveknek is joguk van egy püspökség felállítását kérelmezni, mert hiszen: ezeknek lelki üdve is éppen olyan becses és éppen oly figyelemre méltó, mint bármely más e hazában lakó idegen ajkú testvéreké.

 

2-szor. Ha fennebbi kérelmünk, a mostani nehéz pénzviszonyok között, az állam érdekeinek veszélyeztetése nélkül, azonnal teljesíthető nem volna, mi az állam magasabb érdekei előtt mint igaz hazafiak meghajolva, kérjük annak kedvezőbb időkben leendő felállítását törvényhozásilag, biztosíttatni. Addig pedig az üresedésben levő munkácsi megyei püspöki széket egy honfiui érdemekkel és érzelmekkel biró egyházi férfiú által feltétellel betöltetni, hogy a magyar püspökség sietősen azon felállításáig, köteles legyen egy H. Dorogon, mint a legnagyobb magyar ajkú-katholikus községben püspöki helyettnökséget szervezni, s a magyar egyházak ügyeinek kormányzatát arra ruházni. Saját és az esztergomi érsek-herczegprimásnak mint metropolitánknak törvényes felügyeleti joguk épentartásával.

 

3-szor. Engedtessék meg, hogy a kinevezendő püspök vagy püspöki helyettnök, hazánkban létező minden magyar ajkú g.-katholikus egyházközségeket egy, városunkban tartandó közös gyülésre összehívhassa; hogy ott saját egyházi ügyeinkről tanácskozva, megállapodásunkat legmagasabb jóváhagyás, szentesítés és törvénybe igtatás végett beterjeszthessük; egyúttal, hogy keresztülvihessük a két szertartású, de egységes katholikus egyháznak nem kis botrányul szolgáló két különböző naptár egyesítését.

 

4-szer. Midőn a törvényhozó testület előtt ünnepélyes óvást teszünk, hogy bárki is bennünket oroszoknak vagy oláhoknak, vagy ha jobban tetszik újabb elnevezés szerint románnak vagy ruthénnek nevezhessen, nem késünk felkérni a magas hongyűlést, miszerint a ruthén és román nyelvek zsarnoksága alól megvédeni s azok ellenében törvényczikkileg nemzeti nyelvünk teljes használatában biztosítani kegyesen méltóztassék. Mi e világon egy nemzetiséggel sem vagyunk rokonságban, s így mi nem kecsegtethetjük magunkat egy más hasonnemzetiségű nemzetbeli beolvadás reményével, mert bár vallásos szertartásokban ismerünk is hitrokonokat, nyelvünkre nézve azonban csak édes magyar hazánkban találjuk testvéreinket, mert mi magyarok vagyunk s az örökkévalóságig azok akarunk maradni. Mi reánk illik a nagy költő ama szép mondata: »A világon e kívül nincsen számodra hely, áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell«.

 

A nemzetiség szent nevében emeljük föl tehát gyenge szavunkat, ismételve esedezvén, miként bennünket országos pártfogás alá venni, igazságos és méltányos kérésünk teljesítése által mint sokat tűrt és szenvedett magyar ajkú görögkatholikusokat, megvigasztalni kegyesen méltóztassék.

 

Kik egyébiránt legmélyebb hódolattal maradtunk. Kelt H.-Dorog stb.